1992. október 23-án a Kossuth téren Göncz Árpád köztársasági elnök, akit az 1956-os forradalomban játszott szerepe miatt a Kádár-rendszerben életfogytiglani börtönre ítéltek, nem mondta el a beszédét. A téren hallható ellenséges kiabálás miatt távozott. Az ellene fellépők között voltak szélsőjobbos jelképeket használó fiatalok (árpádsávos lobogóval, ami akkor még nem volt szokás), és voltak idősebbek, köztük egyes beszámolók között idős 56-osok, az államfő volt fogolytársai, akik elégedetlenek voltak a rendszerváltozás eredményeivel. Voltak továbbá kivezényelt – akkor még sorállományú! – határőrök akiknek a szerepét soha nem sikerült tisztázni. Hatalmas botrány volt, amely október 26-án és 28-án az Országgyűlésben is sok órás heves vitát váltott ki.

Antall József miniszterelnök felháborodva válaszolt az ellenzék és a sajtó vádjaira, hogy a köztársasági elnök elleni fellépéshez a kormánynak bármi köze lenne. „A leghatározottabban visszautasítom bárki részéről, hogy ilyet feltételezzen, és ezt a – nyugodtan mondhatom – alpári észjárást, ami egyesekre jellemző, szíveskedjenek maguknak megtartani és nem átruházni a kormányzatra! … És a leghatározottabban visszautasítom, hogy 1956 forradalmával és szabadságharcával összefüggésben olyanok próbáljanak kioktatni, akár párttisztségben, akár tisztség nélkül, akik semmiképpen nem az 1956-os forradalom oldalán álltak.” Az utóbbi mondat nyilvánvalóan a szocialistáknak szólt, akik között többen állampárti funkcionáriusok voltak 1989 előtt.

Egész pályás letámadás

A legnagyobb ellenzéki párt, az SZDSZ élén ekkor Tölgyessy Péter állt – még három hétig. Ő jogászként az Ellenzéki Kerekasztal egyik meghatározó személyisége volt, 1990-ben frakcióvezető lett, de fél év múlva leváltották. A párt belső csatározásai viszont a pártelnöki székbe repítették, de csak egy évre. 1994-ben még az SZDSZ jelölte képviselőnek, de a ciklus félidejében kilépett a frakcióból. 1998 és 2006 között a Fidesz országos listájáról lett képviselő, de közben elemzőként sokat bírálta a pártot. 1992-es felszólalása azért is érdekes, mert ma az MDF mérsékelt polgári pártként él az emlékekben, miközben a kortárs ellenzékiek nem mindig így látták. Tölgyessy a miniszterelnökhöz szólt: „Szinte nincs olyan hatalmi ág, amelynek a hatalmi kompetenciáját ne próbálta volna csorbítani az Antall-kormány. Nemcsak a köztársasági elnökkel került vitába a kormánytöbbség, hanem szó esett az Alkotmánybíróság kompetenciájáról, az önkormányzatokról, a jegybankról és sok-sok más hatalmi intézményről. …meggyőződésem, hogy ön mindmostanáig nem ítélte el meggyőzően a köztársaságban jelentkező szélsőjobboldali törekvéseket. (Antall József miniszterelnök: Olvassa el képviselő úr a beszédeimet!) …azt olvastam, hogy a miniszterelnök úr a dolgok egyik végső okának a köztársasági elnök úr magatartását tekinti, tekintettel arra, hogy a köztársasági elnök úr – az Alkotmányt védő szerepének megfelelően – több esetben az Alkotmány védelmezőjeként az Alkotmánybírósághoz fordult, vagy különböző aláírásokat – az Alkotmányt védve – megtagadott.”

Kónya Imre MDF-frakcióvezető, aki az Ellenzéki Kerekasztalnál 1989-ben még Tölgyessy szövetségese volt, most arra célzott, hogy szerintük az államfő időnként szembehelyezkedik a kormánnyal. „Aggasztónak tartjuk, hogy egy parlamentáris demokrácia köztársasági elnöke, akinek a napi politikai csatározásokon felülemelkedve a nemzeti egységet kell megjelenítenie…, méltatlan helyzetbe került azáltal, hogy állampolgárok nem elhanyagolható része nemtetszését fejezte ki vele szemben. Mindezért a felelősség azokat terheli, akik a köztársasági elnököt a napi politikai küzdelmekbe belehajszolták.  … Ami egyébként a bőrfejűeket és egyéb szélsőjobboldali jelképeket viselő személyeket illeti, néhányan bizonyosan jelen voltak a megemlékezésen, …az államfővel szembeni negatív megnyilvánulás azonban nem egy kis csoport, hanem a téren összegyűlt tömeg jelentős részének megnyilvánulása volt.” Ekkor jelentette be Kónya Imre, hogy törvényjavaslat készül a náci-nyilas és a kommunista jelképek betiltására – ez az a törvény, amely eljutott az Alkotmánybíróságig és az Emberi Jogok Európai Bíróságáig, és annyi vitát kavar mindmáig.

1992-ben Orbán Viktor kiállt Göncz Árpád mellett a szélsőjobbal szemben

Dudás Szabolcs

Orbán Viktor, a Fidesz frakcióvezetője a rá akkor még nagyon jellemző iróniával kezelte az ügyet: „Az önök nyilatkozatából egyértelműen kiderül, hogy Göncz Árpád addig akadályozta a végrehajtó hatalom alkotmányos működését, amíg a felháborodott – úgymond – nép kénytelen volt fasiszta egyenruhát és jelvényeket ölteni, hogy e feletti felháborodását kifejezze. … Álláspontunk szerint a rendőrségnek fel kellett volna lépnie a Kossuth téren. Még ha nagyon szigorúan értelmezzük a jogszabályokat, az esetben is egyértelműen megáll a garázdaság szabálysértése, … A Kossuth téren jelen lévő kormánytagok nehéz helyzetét megértjük: választaniuk kellett saját – egyébként náci viseletbe öltözött – híveik és az ország elnöke között. S önök, uraim, nem az elnököt választották.  … Ezért a magunk részéről felszólítjuk a kormányt, hogy pártjai, miniszteriális szervei szakítsanak meg minden kapcsolatot a szélsőjobbos csoportokkal, és a lehető legkeményebben lépjenek fel a polgárok nyugalmát fenyegető csoportokkal szemben.”

Erre válaszul jól megkapta a magáét a korábban MDF-es, ekkor független, később kisgazdapárti Maczó Ágnestől: „Örülök neki, hogy a nép lefasisztázásával… Orbán Viktor az elmúlt napokban méltán vált Marosán György utódává.” (Marosán György az 56-os forradalom utáni leszámolások legkeményebb kommunista irányítója volt, 1962-es távozásáig Kádár János legközelebbi vezetőtársa.)

A kereszténydemokrata Csépe Bélának szintén a minősítéssel volt baja: „Mindenképpen egyirányú utca az a régi reflex, amit sajnos elővettek egyesek, hogy ha valami probléma van, akkor fasisztát kiáltunk, és összeesküvést sejtetünk.”

"Felszabadul egy rossz szellem"

A szocialista Katona Béla – korábban kétségkívül az MSZMP főállású funkcionáriusa, később a Horn-kormányban rövid ideig titkosszolgálati miniszter – viszont az SZDSZ-hez és a Fideszhez hasonlóan a kormány felelősségéről beszélt: „Sajnos azáltal, hogy a kormány és a kormánypártok eddig egyetlen esetben sem határolódtak el kellő határozottsággal az ilyen jelenségektől, sőt… az MDF vezető testületei úgy foglaltak állást, hogy politikájukba beleférnek a náci ideológiával is kacérkodó, szélsőséges politikai nézetek, ezáltal közvetlenül hozzájárultak ahhoz, hogy nemzeti ünnepünkön a Kossuth téren rendezett ünnepséget néhány száz, fasiszta egyenruhába bújtatott, nyilas jelvényt viselő és csuklyát hordó suhanc megzavarhassa.”

Az ekkor már ellenzékbe vonult Torgyán József kisgazda pártelnök ezt az alkalmat is a kormány bírálatára használta fel, de izgalmasabb volt nála egy olyan kisgazdapárti képviselőnek a felszólalása, aki az úgynevezett 36-ok tagjaként a kormány támogatója maradt. (E csoport révén tudta megőrizni többségét az Antall-kormány Torgyánék kiválása után is.) Az 1943 óta kisgazda párttag, 1944-ben ellenálló, 1956 után elítélt Oláh Sándor nagy feltűnést keltve lemondásra szólította fel a belügyminisztert. „Fasiszta jelvények először tűnnek föl Magyarországon egy hivatalos ünnepségen, amelyiknek a rendezője a Belügyminisztérium.  … Az árpádsávos nyilas zászlók szabad lengetése, a Harmadik Birodalom sasos jelvényét tartalmazó fekete sapkák, és az a viselkedés, az üvöltés, ami ezzel együtt járt – felszabadul egy rossz szellem, amelyet köteles ez a parlament kiirtani a magyar közéletből.”

Az ekkor még MDF-es, tehát elvben kormánypárti Csurka István, aki aztán hamarosan megalapította a MIÉP-et, szembe fordult a kormánnyal: „Október 23-án …ott állt több tízezer ember előtt a Magyar Köztársaság elnöke, egy szál maga, kiszolgáltatottan és szánni valóan, szembesülni kényszerülve azzal a ténnyel, hogy az ünneplő közönség nem annak látja, aminek ő hiszi magát. Ez a népidegen politikai kurzus 1989 óta általános politikai akciókkal, blokádokkal, alkuk révén szerzett politikai pozícióinak önkényesen alkotmányellenes kiterjesztésével, a sajtóban és a tömegtájékoztatásban birtokolt monopolhelyzetének felhasználásával végeredményben egy akármilyen jelzővel ellátható kommunista restaurációt készít elő. … Most már nyilvánvaló, hogy a mi 4-5 éve elindult csendes forradalmunk még nem fejeződött be, sőt most az a kérdés, hogy megvalósul-e, vagy elhazudják? Ez a drámai kérdés jelent meg október 23-án a Kossuth Lajos téren. Teljességgel hiábavaló, mesterséges és alantas ezt a véleménynyilvánítást egy mindnyájunk által elítélt korszak [!! – D.A.] jelvényeit viselő néhány fiatalember művének tekinteni, és ezáltal a nemzet széles köreiben megjelenő elégedetlenséget és véleménynyilvánítást diszkvalifikálni. … Ezeket a fiatalokat már üldözték azért, mert hosszú volt a hajuk, azért, mert szakállt növesztettek, azért, mert felvonultak március 15-én, azért, mert saját zenei vonzalmaik vannak, s most azért, mert egynéhányuk ruházata nyilas vagy háborús német egyenruhákra emlékeztet. Ez sajnálatos, szomorú, de veszélyessé csak akkor válik, ha ezeket a fiatalokat továbbra is a társadalom peremére taszítjuk, ha továbbra sem kezdünk velük párbeszédet.”

Boross Péter belügyminiszter, aki egy állami vendéglátó vállalat nyugdíjas igazgatójából lett titkosszolgálati, majd 1990 végén belügyminiszter (és Antall József halála után 1993 végétől fél évre miniszterelnök), lemondani nem volt hajlandó, és azt is visszautasította, hogy a határőrök – parancsra – részt vettek volna az elnök elleni tüntetésben. „Csak annyiban térek vissza a határőrségre, hogy ezek a gyerekek valóban ott voltak… és valakik, aljas és tisztességtelen módon, azt állítják – egyértelmű vizsgálat igazolja az ellenkezőjét –, hogy valamiféle fasiszta jellegű tüntetésben vettek részt. Hölgyeim és uraim, ez az irtózatos nagy hazugságok közé tartozik, és én értem a szándékot, mind a Belügyminisztériumot, mind személyemet illetően. … Korlátolt kis csoportocskák állnak megfigyelés alatt folyamatosan éppen azért, hogy ne legyen belőle veszély.”

A későbbi fejlemények mutatták: bár a nyilasbarát érzelmekkel biztosan nem vádolható Antall József taktikai okokból óvatos volt, hogy egyben tarthassa eleve heterogén pártját, a szélsőjobb igazi szimpatizánsai jórészt még az 1994-es választások előtt kiváltak az MDF-ből. Az MDF frakciójának 2009-es megszűnéséig parlamenti párt maradt, sőt az első Orbán-kormánynak koalíciós pártja is lett, de mindig gyenge volt. A szélsőjobb erősödött, az árpádsávos zászlók pedig egy időben a Fidesz rendezvényein váltak állandó szereplővé, ami jól mutatta Orbán Viktor véleményének megváltozását.