Luxus hamis papírokkal: még házasodott is falból a nagystílű csaló

Több tízmillió forintot bukhattak azok a magánszemélyek, akik üzletet kötöttek S. Mercédesszel. A hvg.hu-nak nyilatkozó áldozatok elmondása szerint a jó megjelenésű, „tapasztalt üzletasszony” azzal az ajánlattal húzta csőbe őket, hogy vegyenek kis értékű ingatlanokat és adják el magasabb áron. A nő ügyvédje által kiállított szerződések általában hamisak, a felkínált ingatlanok nem léteznek. Kálnási Ágnes büntetőjogász szerint Mercédesz „profi csaló” lehet, a sértettek a pénzüket valószínűleg soha nem fogják visszakapni, mert a nőnek már csak adóssága van. Annak ellenére, hogy már több mint három éve nyomoz a rendőrség az ügyben, a Mercédesz még mindig szabadlábon van, és folytatja az áldozatok behálózását.

  • Ivanyos Judit Ivanyos Judit
Luxus hamis papírokkal: még házasodott is falból a nagystílű csaló

„Húszmilliót csalt ki tőlem, attól félek, hogy soha nem kapom már vissza a pénzemet” – mondta Feledi György a hvg.hu-nak. Nem a férfi az egyetlen áldozata Mercédesznek, a hvg.hu-nak hárman is nyilatkoztak, arról, hogy több millió forinttal tartozik nekik. A birtokunkba jutott két a tulajdoni lap is, amelyeket fedezetként jelölt meg a nő, amikor az ügyfeleivel szerződést kötött. Egy budapesti, Melinda utcai ingatlanon például több tízmilliós követelés gyűlt össze az utóbbi öt évben, nagyjából tíz különböző embertől. Egy szintén fővárosi, Németvölgyi úti ingatlanra pedig nagyjából már harminc különböző személy kért végrehatást, a követelések mértéke meghaladja a százmillió forintot.

A nyomozás már több mint három éve elindult Mercédesz ellen, de hvg.hu értesülése szerint még mindig szabadlábon van, és folytatja tevékenységét. (A mi telefonhívásunkra, e-mailünkre nem reagált.) Feledi egyébként saját maga kereste fel a lapunkat, abban bízik, ha nyilvánosságra kerül a csaló nő esete, „talán gyorsabban elkapják, és másokat már nem fog tudni átverni”.

„Megbízható üzletasszonynak tűnt”

„Be akartam fektetni a pénzem, őt ajánlották ismerőseim, mint ingatlanszakértőt. Amikor először találkoztunk jó benyomást tett rám: intelligens, tehetős, jól szituált üzletasszonynak tűnt” – emlékezett vissza Feledi György. S. Mercédesz 2010-ben felajánlott a férfinak egy közös üzletet, hogy vegyenek ingatlanokat, majd újítsák fel és adják el magasabb áron, ennek érdekében alapítsanak egy közös céget. „Előadta, hogy a terv megvalósításához kezdőtőkére lenne szűksége, amit kölcsön formájában meg is kapott ” – tette hozzá. A cégalapításnál Mercédesz ügyvédjének jelenlétében aláírták az iratokat, György akkor három millió forintot fektetett bele cégbe tagi kölcsönként, 2010 júniusában.

Mivel a férfinek a munkája miatt nem volt elég ideje, abban állapodtak meg, hogy az ingatlanügyekben magát már „tapasztaltnak” mondó Mercédesz bonyolítja majd le az „üzleteket”. S következő hónapokban összesen 19.000.000 forintot rakott be a közös cégbe Feledi, amikből Mercédesz - állítása szerint - több megvásárolt ingatlant is megvásárolt – a maradék pénzt pedig hamis bankszámlakivonattal igazolta. „Teljesen nyugodt voltam, hogy minden rendben megy, erről az üzlettársam is többször biztosított” – mondta György. Az első problémák 2011 januárjában jelentkeztek, amikor egy ismerőse figyelmeztette, hogy „bajok vannak a hölggyel”. Ezután kérdőre vonta üzlettársát, el akarta számoltatni a pénzzel, illetve ingatlanokkal, azonban Mercédesz időhiányra és technikai problémákra hivatkozott, és a cégpapírokkal és az üzletbe fektetett pénzzel nem tudott elszámolni.

Ezután György kiderítette, hogy a közös „cég” valójában nem is működik, Mercédesz elmondása szerint hamis cégbírósági papírokat, bankszámlakivonatokat készített és a kölcsönként berakott majdnem 20 millióval sem tudott elszámolni. „Minden alaklommal a mai napig az állítja, hogy vett ingatlanokat a pénzemből, ám azoknak nem hajlandó elárulni címét, helyrajzi számát” – mondta György. Később kiderült Mercédesz „ügyvédje” valószínűleg a bűntársa is lehet, és vele íratja meg a hamis okiratokat György szerint.
György végül 2013 márciusában tett feljelentést egy budapesti rendőrkapitányságon, „csalás alapos gyanújával”.  A férfi ezek után több „áldozatot” is megtalált, akiket – mint mondta – hasonló eszközökkel vert át Mercédesz, ezért többeket figyelmezett az asszony kétes ügyeire. „Amikor tudomására jutott, hogy nyomozok ellene, mindenkit megpróbált ellenem hangolni az ismeretségi körömben, és többször meg is fenyegetett. Egyszer még egy a sírkövemről készült képet kaptam is egy ismeretlen email címről, elég valószínű, hogy ő küldte” – mondta Feledi. Érdekes, hogy a fenyegetőzések ellenére Mercédesz időnként még mindig ígéretet tesz, hogy visszaadja majd a kölcsönt, sőt az is előfordul, hogy felkeresi egy újabb „kihagyhatatlan” üzleti ajánlattal, legutóbb alig egy hónapja.

„Belement a játékba”

Úgy tűnik Mercédesz másokat is hasonló ajánlattal húzott csőbe. „Egy munkatársamon keresztül ismertem meg, akitől azt hallottam, hogy rendkívül ügyes üzletasszony, és sok bennfentes kapcsolattal rendelkezik az ingatlan piacon. Felajánlotta, hogy vegyünk kis értékű ingatlanokat” – mesélte Bogyó Éva is a hvg.hu-nak. Mercédesz 2012 nyarán tőle is kölcsönkért, aki jóhiszeműen adott is neki két és fél millió forintot. A közjegyző által hitesített szerződésében foglaltak szerint pénz visszafizetési határideje egy hónap volt. A határidő lejárta előtt Mercédesz újabb ingatlanok vásárlására próbált pénzt kérni Éva szerint. „Azt mondta gyorsan kellene lépni, és adjak neki hét és fél millió forintot, melyet összevonva az előző tartozással (a pénz átadása nélkül) egy újabb közjegyzői végzéssel szentesített az én felhatalmazásom és jelenlétem nélkül. Ekkor már  gyanakodni kezdtem és bevontam ügyvédemet az ügylet lebonyolításába” – mondta Éva.

Luxusban él a csaló, sokan futhatnak a millióik után
Stiller Ákos

Bogyó Éva már sejtette, hogy „át akarják verni”, azonban „belement a játékba”, hogy kiderítse mi is lehet pontosan a háttérben. Ennek érdekében feltételeket szabott: kért ingatlan fedezetet kért, és azt mondta, csak akkor ad kölcsönt Mercédesznek, ha előbb ő visszafizeti  a már kölcsön adott két és fél milliót.„Erre Mercédesz elkezdett vádaskodni, hogy miattam nem haladnak elég gyorsan az ügyek” – emlékezett vissza. Mercédesz fedezetként „gyanús tulajdoni lapokat mutatott be” Éva szerint, egy állítólag a pénzből megvásárolt egri ingatlanról Éva kiderítette, hogy nem is Mercédesz nevén volt. Miután Mercédesznek sehogyan sem sikerült kicsalni több pénzt Évától, az asszony őt is megpróbálta rossz fényben feltüntetni a környezetében.

A kölcsön visszafizetése tovább húzódott, Bogyó végül rájött, hogy így aligha kaphatja vissza pénzét, mivel a fedezetnek felkínált ingatlanon százmilliós tartozás halmozódott fel. Így 2012 őszén a közjegyzői okirat alapján végrehajtást kért a maga két és fél millió forintjára, majd a 2013 februárjában büntető feljelentést tett a rendőrségen. „Sokkoló volt látni a tulajdonlapon hány embernek és banknak  tartozik, már előttem is rengetegen kértek végrehajtást az ingatlanra, és senki sem kapta vissza pénzét. Akkor jöttem rá már az elejétől fogva megvezetett, és soha nem is akarta visszafizetni a kölcsönt” – mondta Éva lapunknak.

Luxus boltok, saját sofőr

Egy másik sértett, Srof Gábor még össze is házasodott Mercédesszel, akivel 2010-ben találkoztak egy közös ismerősükön keresztül. "Akkoriban luxus világmárkákat értékesítettem egy belvárosi üzletben, már akkor feltűnt, hogy Mercédesz milliókat hagy ott az Andrássy úton lévő ruhaboltokban. Minden nap étteremben evett és drága kávéházakban reggelizett. Gyakran saját sofőrrel közlekedett" – emlékezett vissza. Eleinte rengeteget segített Mercédesz: ebben az időben nem volt saját lakása Srof Gábornak, a nő így szerzett neki egy albérletet, sőt a lakbér fizetését is magára vállalta. "Kicsit furcsálltam is, ezt a hirtelen jött bizalmat, de örültem annak, hogy nekem semmivel nem kellet foglalkoznom és van, aki segít ezt a nehéz időszakot átvészelni" – mondta Srof a hvg.hu-nak.

A viszony végül házasságba torkollt. „Abban az időben nagyon el voltam keseredve, mivel rendezetlen volt a magánéletem, édesapámmal megromlott a viszonyom, végül belementem a házasságba” – mondta Srof Gábor a hvg.hu-nak  "Nem voltunk valódi házasok, soha nem éltünk egy lakásban, intim-kapcsolat sem volt köztünk. Szeretnék elhatárolódni minden cselekedetétől" – tette hozzá.

Később Gábor is adott kölcsön a nőnek másfél millió forintot, azonban a pénzét a kölcsönszerződés lejárta után sem kapta vissza. Időközben az is kiderült, Gábor szerint, hogy a könnyen szerzett albérleten 650.000 forintnyi tartozás halmozódott fel Mercédesz nevén, amelyet a nő máig nem rendezett a tulajdonossal. Srof próbálta visszaszerezni a pénzét, egyre türelmetlenebb lett, egy alkalommal még Mercédesz laptopját is „kölcsön vette”. Mercédesz gépén számos hamis tulajdoni papírt talált különböző ingatlanokról, és egy összemontírozott képet a sírkövéről. Gábor szerint a nő egyébként őt is többször megfenyegette, zaklatta és ismerőseinél is megpróbálta lejáratni. "Az idők folyamán rájöttem, hogy Mercédesz a vállalt kötelezettségei nagy részét nem tudja, illetve nem kívánja teljesíteni, és félrevezet minden embert, akivel csak találkozik beleértve engem is". Zsolt végül nemrég tett feljelentést rendőrségen, az ellene elkövetett csalás és zaklatás ügyében.

Egy általunk felkeresett ingatlanjogász, Koncz Tibor azt mondta, hogy nem egyedi a fent leírt eset. Az utóbbi időben nem egyszer indult büntetőeljárás olyan ügyben, amikor valaki úgy adott el egy ingatlant, hogy valójában nem a saját tulajdona volt, akár hamis személyi bemutatásával. Ez akkor okoz nagy problémát, ha a kölcsönadó nem eléggé körültekintő, és nem kéri le a földhivatalban az ingatlan tulajdonlapját – amit egyébként egy magánszemély is megtehet, akár interneten keresztül is. Abban az esetben, ha ügyvéd készíti el a kölcsönszerződést, akkor lekéri a tulajdoni lapot, és automatikusan kiderül, hogy van-e korábbi végrehajtatás rajta. Koncz Tibor szerint a szerződéskötés során érdemes akár  többször is lekérni az adatokat a földhivatalban, mivel akár pár napon belül is változhat egy bejegyzés.

Még mindig szabadlábon

Kálnási Ágnes, büntetőjogász, Feledi György jogi képviselője szerint Mercédesz akár végrehajtandó szabadságvesztést is kaphat, ha bebizonyosodnak üzelmei. Kálnási szerint ugyanakkor a büntetőeljárás nagyon vontatott, még mindig nem gyanúsították meg az elkövetőt, aki a mai napig szabadlábon van, és folytathatja tevékenységét.

„Már sok mindent láttam, de ilyen nagystílű, megtévesztő csalóval még nem találkoztam. A legérdekesebb az, hogy szemrebbenés nélkül bármit aláír, ám szerződésekhez egyáltalán nem tartja magát” – elemzi az esetet a Kálnási Ágnes. A büntetőjogász szerint ha el is ítélik Mercédeszt, a sértettek valószínűleg nem fogják vissza kapni a pénzüket. Vagyona ugyanis nincs csak adóssága, a fedezetnek felkínált ingatlanjain is csak tarozások vannak. Emellett a sértettek egy ilyen helyzetben kifejezetten kiszolgáltattak Magyarországon, a feljelentést követően ki vannak rekesztve ez eljárásból, a nyomozáshoz kapcsolódó információkhoz nem juthatnak hozzá.

Az ügyben felkerestük a Budapesti Rendőr-főkapitányságot (BRFK), hogy megtudjuk, hol tart a nyomozás, beidézték-e már a gyanúsítottat. Az írásban feltett kérdéseinkre először azt válaszolták, „az ügyben a nyomozás érdekeire tekintettel nem kívánunk tájékoztatást adni”, majd egy héttel később ismét küldtek egy levelet, amelyben már leírták, hogy hat sértettje van az ügynek, és az első bejelentés 2011 decemberében érkezett, a nyomozást pedig várhatóan 2014 februárjában fejezik majd be. Három év alatt tehát érdemi előrelépés még nem látszik az ügyben – Mercédesz mindig szabadlábon van, és semmi nem akadályozza meg abban, hogy folytassa tevékenységét.