Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A dolgok jelenlegi állása szerint nem lesz gond, a BKK tartani tudja a március 31-i határidőt az átadásra.
Rendben folyik a 4-es metró tesztüzeme, hetek óta a csúcsidejű forgalmat imitálják a szerelvényekkel, ezek alapján most úgy tűnik, minden bizonnyal tartható lesz az átadás március 31-i határideje – mondta a hvg.hu-nak a Budapesti Közlekedési Központ tesztekre rálátó munkatársa. Forrásunk szerint a szerelvények folyamatosan közlekednek az alagútban 3-4 perces menetsűrűséggel, megállnak minden megállónál, kinyitják az ajtajukat, majd pár másodperc múlva továbbhaladnak a következő állomásra, járnak a mozgólépcsők és a liftek is. A BKK dolgozói közül sokan – kíváncsiságból – már most is rendszeresen „leugranak egy kis utazásra, hogy kipróbálják az új metrót”.
Tarlós István főpolgármester még február 7-én az ATV adásában úgy nyilatkozott, „nincs ember, aki ma megmondja, hogy lesz-e csúszás vagy nem, reméljük, hogy nem lesz semmilyen hiba”, egyébként pedig „a Siemens és Isten kezében vagyunk ebben az ügyben”. BKK-s forrásunk szerint a Siemens biztonsági és irányító rendszerének szoftverproblémáit mára a jelek szerint sikerült kiküszöbölni, így problémamentes a szerelvények üzemeltetése, emiatt most mindenki úgy számít, legkésőbb március 31-én át lehet adni a metrót.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.