Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Kilencven éves korában meghalt Hárs István, akit csütörtökön, rövid súlyos betegség után érte a halál.
Kilencvenéves korában elhunyt Hárs István, a Magyar Rádió egykori elnöke - tudatta a család csütörtökön az MTI-vel. Hárs Istvánt csütörtökön rövid súlyos betegség után érte a halál.
Hárs István 1924. szeptember 25-én született. 1957-től a Magyar Rádió és Televízió főosztályvezetője, 1959-től elnökhelyettese volt. 1974-ben az önállósult Magyar Rádió elnöke lett, ezt a posztot nyugdíjazásáig, 1988-ig töltötte be.
Hárs István 1970-től 1981-ig a Társadalmi Szemle szerkesztőbizottságának tagja, 1975-től a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának tagja volt. 1983-tól részt vett az új Nemzeti Színház felépítésére alakult védnökségi testület munkájában is.
1963-ban és 1974-ben a Munka Érdemrend arany fokozatával tüntették ki.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.