Halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségével vádol a Csongrád Megyei Főügyészség egy szegedi orvost, aki a vádirat szerint nem megfelelően látott el egy vakbélgyulladásban szenvedő beteget, aki végül belehalt a kezelés elmaradásába - írja a szegedi Délmagyar.
A vád szerint 2010. november 2-án jelentkezett hasi panaszokkal az ügyeleten egy beteg, aki a sebészetre került, ahol a vádlott orvos vezette az osztályt. Az orvos úgy döntött, nincs szükség műtétre, de további vizsgálatokat írt elő, majd anélkül távozott a kórházból, hogy megvárta volna a laboreredményeket vagy érdeklődött volna a beteg állapota felől.
A vádlott a betegdokumentációban nem rögzítette a korábbi laboreredményeket és a konzíliumok megállapításait, így amikor referált a vezetőjének, a ténylegesnél enyhébb állapotúként mutatta be a beteget. Az orvos figyelmen kívül hagyta, hogy a páciens már délelőtt is sokkos állapotban volt, és azt is, hogy szakorvos kollégája azonnali műtétet igénylő diagnózist állított fel.
Másnap a beteg rosszabbul lett, perforálódott vaa vakbele, az ügyeletes orvosok pedig azonnali műtétet írtak elő. A beteget ekkor újra kellett éleszteni, majd - bár megműtötték - a következő nap elhunyt.