szerző:
hvg.hu

Offshore hátterű, külföldi cégek árulják a letelepedési kötvényt jelentős haszonnal: az egyik vállalkozás ügyfelenként 14,5 millió forint kezelési költésget számol fel. Kósa Lajos vasárnap még azt mondta, ez nincs rendben, hétfőre azonban - a Fidesz közleménye szerint - tájékozódott és meggondolta magát. Az egyik letelepedésikötvény-forgalmazó cégnek tavaly 18 millárd forintos bevétele volt az eladásokból. Rogán Antal szerint az említett cégek nem is offshore hátterűek, mert az általa vezett gazdasági bizottság előtt felfedték a hátterüket.

Meggondolta magát Kósa Lajos a Fidesz szerint - hangzott el az RTL Klub hétfő esti Híradójában. Vasárnap a Fidesz alelnöke még azt mondta, jobb lenne, ha a magyar állam értékesítené a letepeledési kötvényt, és nem offshore paradicsomokban bejegyzett külföldi cégek, hatalmas haszonnal. A Fidesz-frakció hétfőn közleményben magyarázta a nyilatkozatot.

Aki harmadik országból érkezett, és 300 ezer euró értékben vásárol letelepedési kötvényt, cserébe letelepedési engedélyt kap. A Rogán Antal vezette gazdasági bizottság dönt, hogy milyen cég értékesíthet ilyen állampapírt. A letelepedési kötvényt áruló hat cég közül öt offshore paradicsomba, például Ciprusra vagy a Kajmán-szigetekre van bejegyezve. Közülük az egyiknél 14,5 millió forint kezelési költséget számolnak el személyenként.

A Párbeszéd Magyarország szerint az államnak kellene értékesíteni a kötvényeket, mivel így a haszon a költségvetésé lenne. Ezzel Kósa Lajos is egyetértett vasárnap. Azt mondta: "A mostani helyzetben helyesebb, ha ez az állam kezében összpontosul." Szerinte így jobban áttekinthetne az állam olyan kérdéseket is, mint a biztonság és az együttműködés.

A Fidesz hétfői közleményében azonban határozottan cáfolták, hogy a frakción belül vita lenne a letelepedési kötvények kezelését illetően. Mint írták, Kósa korábban a kérdéssel nem foglalkozott, azóta azonban tájékozodótott, és támogatja a letelepedésikötvény-programot.

Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára szerint megérné megvizsgálni, hogy hogyan tudna ebből a konstrukcióból jobban kijönni az állam. De lehet, hogy elég az a haszon is, amelyre a kötvényekből szert tesz - tette hozzá. Tállai szerint inkább költsenek a letelepedési kötvény reklámjára az ebben érdekelt külföldi cégek, akár offshore hátterűek is. "Nem az a fontos, hogy ki mögöttük a tulajdonos, hanem az, hogy a magyar állammal jót tesz" - fogalmazott.

Eddig a kínai és a vietnami piacon értékesítő, Kajmán-szigetekre bejegyzett cég adta el a legtöbb kötvényt; a Napi.hu számításai szerint csak 2014-ben 18 milliárd forint bevételük származhatott ebből. Rogán Antal szerint az állampapírokat forgalmazó cégek a gazdasági bizottságnak felfedték a hátterüket, ezért már nem is minősülnek offshore-nak. Az Államadósság-kezelő Központ azonban az Átlátszóval korábban azt közölte, nem tudnak arról, hogy kik állnak ezek mögött a cégek mögött.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Tömegkarambol történt az M3-ason Bagnál

Tömegkarambol történt az M3-ason Bagnál

Államtitkár 9 év Fidesz-kormányzás után: Intézkedésekre van szükség az egészségügyben

Államtitkár 9 év Fidesz-kormányzás után: Intézkedésekre van szükség az egészségügyben

Újra kemény összecsapásokba torkollottak a hongkongi tüntetések

Újra kemény összecsapásokba torkollottak a hongkongi tüntetések

Gyurcsány: csak becsületes politikus tudja szolgálni a hazát

Gyurcsány: csak becsületes politikus tudja szolgálni a hazát

Durva baleset volt az M3-ason, lezárták az autópályát

Durva baleset volt az M3-ason, lezárták az autópályát

Ma is marad a jó idő, 27 fok is lehet

Ma is marad a jó idő, 27 fok is lehet