Államosítanák az alapítványi szakiskolákat

Eszközeikre és vagyonukra is rátenné a kezét az Emmi.

  • hvg.hu hvg.hu
Államosítanák az alapítványi szakiskolákat

Bekebelezné az állam azokat a szakiskolákat, amelyek alapítványi fenntartásuk révén még nem kerültek az állam fennhatósága alá – írja a 444. A korábban az önkormányzatok által működtetett szakiskolákat előbb a Klik, majd a Nemzetgazdasági Minisztérium szakképzési centrumai alá sorolták be. Ez alól csak az alapítványi iskolák voltak kivételek – országosan 220 intézmény – ám most ezekre is rátenné a kezét az állam, illetve ahogy a 444 cikke fogalmaz, téeszesítenék őket.

Idén januárban olyan szabályozás született, amely kötelezné az alapítványi iskolákat, hogy a helyi szakképzési centrum tagintézményévé, esetleg egy más tag iskola telephelyévbé váljanak. Ezzel a fenntartó alapítványok létezésének értelme szűnne meg. Ráadásul a rendelet megköveteli, hogy az iskolák adják át eszközeiket és vagyonukat a szakképzési centrumnak.

Az Alapítványi és Magániskolák Egyesülete tárgyalna az Emberi Erőforrások Minisztériumával a rendelet visszavonásáról, illetve arról, hogy iskoláik társultan kapcsolódhassanak a szakképzeési centrumokhoz, de az Emmi egyelőre nem enged.

A teljes sztorit a 444.hu-n olvashatják.

Milyen hatása lehet az új, 3 százalékos kamatozású lakásvásárlási hitelnek?

Orbán Viktor bejelentése alapján 3 százalékos kamatozás mellett kaphatnak lakáscélú jelzáloghitelt azok, akik első ingatlanjukat vásárolnák meg. De mennyit nyerhetnek az érintettek az új kölcsön indulásával? Hogyan hathat az új támogatás a lakáspiacra? Milyen feltételei lehetnek? A Bankmonitor szakértői elemezték a bejelentést.