Kaposvári festékbűnözés: népszórakoztatás jogalkotással

Értesüléseink szerint a kaposvári „városállami” vezetés nemhogy elbujdosna szégyenében, de széles körű felvilágosító kampányba kezd, miután kiderült, hogy a május elsején életbe lépett „járdafestős” rendeletmódosítása értetlenséget, mi több, országos derültséget váltott ki. Miután ez a helyi jogszabály már két alkalommal elhasalt az Alkotmánybíróság előtt, s a mostani módosítása is erősen vitatható, talán nem is a közvélemény szorul segítségre, inkább a jogalkotó. Egy biztos: most több volt bennük a szórakoztató faktor, mint az erre szakosodott viccpártban.

A hírhedt, „7/2013. (III. 4.) számú önkormányzati rendelet a közösségi együttélés alapvető szabályairól” című jogi műremek őse először 2011-ben bukott meg az alkotmányossági vizsgán, ekkor a testület a guberálás szabálysértéssé minősítését törölte, majd 2016-ban az Ab megtiltotta, hogy a 7. § (3) pontja szerinti „életvitelszerű lakhatás céljára használt ingóságait közterületen tárolja” kitételt hajléktalan személyekre alkalmazzák.

Az eddigiekből is kitetszhet, hogy a közösségi együttélést Kaposváron nem a mindent átszövő nepotizmus, az urambátyám-paternalista, korrupt, a szólásszabadságot és a demokráciát ezerféle módon fojtogató légkör veszélyezteti a városháza szerint, hanem a szegények, a hajléktalanok, a „megalázottak és megszomorítottak”.

Szinte már szórakoztató, ahogyan sorjában rakódnak le a Szita-féle rögeszmék, a kisvárosi, vagy ahogyan ő szokott fogalmazni, „városállami” kényúr szemét szúró jelenségek a közgyűlés rendeleteiben, akár a guanó. Guberálókról, minden motyójukat magukkal hurcoló hajléktalanokról, szegényes házaik elé kirakott székeken, kanapékon társadalmi életet élő cigány családokról: mindazokról, akik nyilván nem is hallottak arról, hogy egy távoli dimenzióban fénylő városházán sorra hozzák ellenük a jogi fegyelmező eszközöket, s legszívesebben a derest és a kalodát is rendszerbe állítanák.

Olcsó pamfletek, betarthatatlan politikai deklarációk voltak ezek, csupán arra jók, hogy a közgyűlésen és a helyi támogató sajtóban ki lehessen jelölni az aktuális ellenséget némi verbális ökölrázás közepette. Olyat lehetőleg, aki nem tud visszaütni.

Nem mindig sikerült: van pl. a rendeletben konkrét politikai ellenfélre szabott passzus is. Az emlékezetes „jobbikos képviselő sétálóutcai behajtása” – affér miatt 2017 elején került be a 2.a és a 2.b pont, miután Takács Richárd, a Somogy megyei közgyűlés tagja és édesapja, Takács Norbert ügyvédek egy rakás pert megnyertek a kaposvári városháza ellen.

Most a védtelenek és a politikai ellenfelek együtt jelennek meg a legújabb, közbeszéd és -nevetség tárgyát képező rendeletmódosításban, mely a graffiti és járdafestés fogalmait próbálja meg nagyjából általános iskolás szinten újrakodifikálni és szabálysértésként szankcionálni, holott a Btk., a 2012. évi C. törvény 371. paragrafusa kizárólag vétségként a rongálás fogalomkörébe utalja a „festékbűnözést”. Egy magasabb szintű jogszabályt felülírni saját szájízünk szerint, belevéve két aktuális, mellesleg félremagyarázott és jelentéktelen eseményt – nos, ez több mint necces.

Az alkotmányossági aggályt a közgyűlésben Pintér Attila, a DK–Együtt–MSZP képviselője felvetette ugyan, de a fideszes többség, ahogy mindig, lesöpörte az asztalról.

Ráadásul van a Kúriának egy büntető elvi döntése, az 5/2016. számú, amely pontosít: nem lehet korlátlanul kiterjeszteni a falfirka fogalmát minden vagyontárgyra, mert az

sértené az Alaptörvény Alapvetések XXVIII. cikkében is deklarált jogbiztonság követelményét és a büntetőjogszabályok elfogadhatatlan kiterjesztő értelmezését eredményezné”, (16.), … mindennek egybevetésével falfirkának csak valamely végleges építmény részeként, állagsérelem nélkül el nem távolítható részén elhelyezett … felületbevonat tekinthető. (17.)

A 14. bekezdés pedig így szól, a Btk.-ra hivatkozva:

E törvény magyarázata szerint az olyan graffiti lehet tényállásszerű, amely a házfal állagának sérelme nélkül nem távolítható el.

Ám az országos kétfarkú kutyázásban arra senki nem figyelt fel, hogy valójában nem is a járdafestés volt a kiváltó: Csillag Gábor kaposvári jegyző az előterjesztés szóbeli felvezetésekor elsődleges okként a közgyűlésen egy titokzatos, „csuklyás alakot” emlegetett, aki „éjjelente rendszeresen összefestette a Kossuth téren lévő kaspókat”, és csak ezután szólt a Kétfarkú Kutya Párt járdafestési akciójáról.

Tudjuk, ki az illető, miután a rendőrség azonosította, és fel is hatalmazott bennünket a neve közzétételére: Fábián Zsolt, a Csiky Gergely Színház nemrég elbocsátott színésze volt a csuklyás alak, aki a városháza bejáratánál álló nagyméretű virágtartókra ráfújta a színház közismert logóját. Elmondása szerint afeletti elkeseredésében, hogy három másik, több évtizede társulati taggal együtt nemrég rúgta ki Fülöp Péter megbízott igazgató, aki Rátóti távozása után tavaly szeptemberben vette át a színház vezetését, és igyekszik a korábbi társulat írmagját is kiirtani.

Fábián Zsolt így akart véleményt nyilvánítani – bizonyára sejtve, hogy törvényt sért – afelől, hogy a városházán folyó tevékenység nem egyéb olcsó színháznál, ill., hogy a színházszakmai döntések valójában a városházán születnek.

Ezzel nagyjából egy időben, március 10-én volt egy „tettenérés”, melynek során igazoltatták a Kétfarkú Kutya Párt kaposvári „passzivistáit” este 11 óra körül, járdafestés közben. A rendőrségi eljárás utóbbi esetben el sem indult, Fábián Zsolt ellen pedig – nyilván a cselekmény csekély súlyára való tekintettel – megszüntették. Ezt a jegyző közgyűlési bevezetőjében fel is panaszolta, s minden bizonnyal ez bőszítette fel Szita Károlyt.

Tette ezt a rendőrség azért, mert nem volt megállapítható károkozás, ami a büntető eljárás minimális feltétele volna. És ez attól, hogy Szita Károly akárhányszor mondja el drámai hősként rezegtetve a hangját, hogy „amit a kaposváriak létrehoztak, azt nem teheti tönkre senki”, még tény marad. Bár ez szokta a legkevésbé zavarni őkelmét.