Taigetosz-törvény: a szakma kérte, de a rossz iskolarendszer miatt tragikus lehet
Óriási a felháborodás a köznevelési törvény módosítása miatt, noha annak igénye épp a gyógypedagógusoktól érkezett. A módosítás kifejezetten pozitív lehetne, ha e mellé egy korszerű pedagógiai szemlélet társulna. E nélkül az iskolaelhagyók száma fog növekedni.
Mint korábban írtunk, a Taigetosz-törvénynek címkézett jogszabály egyik legvitatottabb módosítása az, hogy a beilleszkedési, magatartási, tanulási (BTM) zavarokkal küzdő gyerekek a jövőben nem kaphatnak mentességet különböző tananyagok, tananyagrészek megtanulása, illetve az osztályzás alól. A másik nagy port kavart változás az, hogy a jövőben bizonyos, elsősorban készségtantárgyak tanításához nem kell feltétlenül gyógypedagógusi végzettség.
A változás után számos szakmai, szülői szervezet és más civilek tiltakoztak, legutóbb a Tanítanék szervezett kedden flashmobot, és kérte Áder Jánost nyílt levélben, hogy ne írja alá a törvényt.
A szakma kívánsága
Pedig, mint a hvg.hu-nak több gyógypedagógiai szakértő is megerősítette, ezúttal nem a szokásos oktatásvezetési forgatókönyv érvényesült, amely a gyerekek érdekeit nem nézve, politikai vagy gazdasági okokból ver át a parlamenten eszement oktatási jogszabályokat: a törvénymódosítás igénye épp a gyógypedagógiai szakmától érkezett. Igaz, végül a törvényt „fű alatt” fogadták el, a jogszabály szövegének véleményezésére a szakma nevetségesen kevés időt kapott.
Egy magát megnevezni nem kívánó szakértő („a munkahelyemen nem néznék jó szemmel a nyilatkozatomat”) lapunknak elmondta, a két vitatott ponttal önmagában semmi baj nincs, kifejezetten előremutatónak is tekinthetők, és a gyerekek érdekeit veszik figyelembe. De az ördög itt is a részletekben van: csak akkor fejtenék ki a pozitív hatásukat, ha más feltételek is teljesülnének.
A gyógypedagógiai egyetemek is megszólaltak
Nagyjából ugyanezt e véleményt lehet kiolvasni a gyógypedagógus-képzést végző felsőoktatási intézmények Palkovics Lászlónak írt leveléből is: „a felmentések kivezetésének pozitív irányú jogalkotói szándéka csak akkor indokolható, ha a rendeletmódosításhoz egy jól összehangolt intézkedéscsomagban azonnal hozzákapcsolódnak azok a proaktív lépések is, melyek a tanulók nehézségeinek megsegítésére irányulnak”.
E szükséges lépésekről át is küldtek az Emminek egy javaslattervet, amelyek végrehajtása nélkül a jogszabállyal „éppen ellenkező, nemkívánatos következmények bekövetkeztét valószínűsíthetjük”.
Kommunikációs zavar
Az általunk megkérdezett gyógypedagógiai szakértő szerint rengeteg torzítás van a jogszabály-módosításról szóló közbeszédben. „A leggyakoribb az, hogy a BTM nehézséget (és itt fontos ez a szó) sokan tévesztik össze a különböző tanulási zavarokkal (ilyenek például a különböző „diszek”: a diszgráfia, diszkalkulia, diszlexia), amelyek a sajátos nevelési igényű (sni) kategóriába tartoznak.
A két állapot között lényeges különbség van. A zavar valamilyen belső biológiai, érési, fejlődési elmaradás következménye, ehhez nagyobb kedvezmények társulnak. A mostani jogszabály-módosítás ehhez nem is nyúl, az csak a nehézségekkel küzdő gyerekekre vonatkozik. Nehézségről akkor beszélünk, ha a gyerekeknek átmenetileg külső környezeti okokból (ez lehet válás, nehézkes hiteltörlesztés, vagy egy lakás árverezése stb. – amely a gyereket olyan mértékben sújtja, hogy nem tud a tanulásra figyelni) keletkező belső teljesítményproblémájuk van. Eddig e gyerekek is kaptak különböző kedvezményeket addig, amíg ez a problémájuk fennáll.”
A BTM-ből a tanulási nehézség viszonylag egyértelmű, a beilleszkedési és magatartási probléma viszont elég tágan értelmezhető, mert az ilyen viselkedés az egyik tanárnak lehet borzalmas és elviselhetetlen, míg egy másik pedagógus jól tudja kezelni. A nehézség kezelésére külön „iparág” épült ki a fejlesztő pedagógusokkal. Jobb módúak pénzért megvásárolják, a többieknek az állami szakszolgálat emberei fejlesztik a gyerekeik képességét. Igaz, a fővárosban ilyen szakszolgálat több is van, míg a szegregátumokban alig vagy egyáltalán nincs.
Egy jó iskolarendszerben a BTM kategóriára nincs is szükség
Magát a BTM-kategóriát – a szakember szerint – az iskola helytelen működése miatt hoztuk létre. Egy jó iskolarendszerben, ahol a pedagógusok tudnak figyelni az egyéni fejlődési utakra, ahol differenciáltan tanítanak, nem is lenne szükség ilyen kategóriákra. „Az egész BTM-et el lehetne törölni, mert ez a mi találmányunk, sehol ilyen nincs. A magyar közoktatás a címkék, kategóriák rabságában van. Torz módon nem az iskola világában végzünk el olyan változtatásokat, amitől jobb lesz a pedagógus munkája, nő a türelme, megváltozik az attitűdje, hanem azt csináltuk, hogy a gyereknek adtunk egy címkét, hogy védjük a rossz iskolától.”
Ezt a címkézést eddig is sok szülő visszautasította, hiszen a gyereknek nem címkére van szüksége, hanem konkrét segítségre. A törvénymódosítás szakmai előkészítésében több más szervezettel együtt a Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat szakemberei is részt vettek. Mosányi Emőke főigazgató tapasztalatai szerint az értékelés alóli mentesítés következményeivel sok esetben a szülők később szembesülnek: hátrányba kerülnek a középiskolai, felsőoktatási felvételinél, mert nincs beszámítható érdemjegyük, a szakmaválasztásban szűk keretek közé szorulnak, a felsőoktatásban mentességeiket már nem érvényesíthetik.
Az iskolarendszer a probléma
A törvénymódosítás tehát önmagában nem lenne probléma, „akkor válhat valóban kártékonnyá, ha ezzel együtt nem történnek olyan beruházások, amik az iskolát jobbá teszik. Például nem vesznek fel minden iskolába fejlesztő pedagógust, vagy nem emelik meg a felzárkóztató órák számát, amihez minden gyereknek joga van” – mondja a gyógypedagógiai szakértő.
De mégis miért lenne az jó, ha a problémákkal küzdő gyerekeket is osztályoznák, és a vélhetően rossz jegyek további kudarcokat okoznának nekik? A válasz megint a korszerű pedagógia elterjedésében keresendő. „Úgyis összeállíthatok egy dolgozatot, hogy az egész osztálynak van egy közös dolgozata, és annak az 1-2 gyereknek, aki egy kicsit lemarad, nehezebben tud a többiekkel dolgozni, annak csinálok könnyített dolgozatot ugyanabból a tananyagrészből, és azt fogom leosztályozni. De ez persze pedagógiai többletmunka.”
Rossz hír, hogy ilyen differenciálás ma leginkább az alternatív iskolákban jellemző, a legtöbb pedagógus nemigen alkalmazza e módszert. „Ezért azt csinálták, hogy a gyereknek adtak egy ilyen kedvezményt, mert ez a legolcsóbb. Nem kell ráerőltetni a pedagógusra, hogy differenciáljon, attitűdjében változzon, vagy nem kell fejlesztő pedagógust fizetni az iskolának.”
Ha minden így marad, akkor folyamatos kudarcra lesznek ítélve az érintett gyerekek, ebből pedig egyenesen következik, hogy csak a lemorzsolódók száma fog növekedni. (A jogszabály-módosítás előírásai felmenő rendszerben lépnek hatályba 2018 szeptemberétől. Azon BTMN tanulók, akik eddig az időpontig az értékelés és minősítés alóli mentesítésben részesültek, ezt továbbra is megkaphatják.)
Kell-e gyógypedagógiai végzettség?
A másik vitatott pontja a törvénymódosításnak az, hogy gyógypedagógiai ellátásra szoruló gyerekeknek is tarthassanak bizonyos órákat nem gyógypedagógus végzettségű szaktanárok. Ezek leginkább a készségtárgyak (ének-zene, testnevelés, rajz), illetve az etika és az informatika.
Benczéné Csorba Margit, az EGYMI Országos Egyesület (az Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézményeket tömörítő szervezet) vezetője lapunknak elmondta, hogy ők kérték ezt a könnyítést. Szerintük főleg a tehetséggondozás miatt van erre szükség. „Országos és nemzetközi eredményeket tudnak elérni az értelmileg akadályozott tanulók például azokkal a profi testnevelőkkel, akik mesterei a szakmájuknak.” A gyógypedagógusokat ugyanis nem képezik ki mélyen sem a testnevelés, sem a rajz vagy az ének-zene tanítására. Az a szerencsés, ha mindkét végzettsége van valakinek, de ez igen ritka.
Egy gyógypedagógus és énektanár szerint aki több mint 30 évig éneket tanított enyhe értelmi fogyatékos és beszédfogyatékos gyerekeknek, a készségtárgyak, művészetek kitörési pontok lehetnének e gyerek számára. „Ők jó eredményre matematikából, magyarból nem számíthatnak, és ezt tudják is magukról, de a művészeti területeken ki tudnak teljesedni. Ezek a tárgyak rengeteg sikerélményt tudnak okozni nekik, oldja a szegregált élethelyzetüket, pozitív énképet tudnak kialakítani.”
A művészet terápiás szerepet is betölthet. De mindezt csak akkor, ha megfelelő szakképzettsége van a tanárnak. A gyógypedagógiai képzésben nincs előírva, hogy legyen ének-zenei képesítése valakinek, de a diplomája szerint taníthat éneket. A legjobb az lenne, hogy aki elkezd tanítani, mondjuk éneket sni-s gyerekeknek, az később szerezze meg a gyógypedagógiai képzettséget is – mondja a tanár.
E kérdésről a gyógypedagógiai egyetemek a fentebb már idézett levelükben nem ilyen egyértelmű véleményt fogalmaznak meg. „Mint oly sok szakmai kérdéshez, ehhez is lehet pró és kontra érveket egyaránt találni, az érintett populációk ellátása ugyanakkor megköveteli azokat a szakmai ismereteket, melyek releváns többletként jelentkeznek a többségi pedagógusok kompetenciáihoz képest… Ezen ismeretek hiánya egyes esetekben akár veszélyforrásként is megjelenhet például a technika vagy a testnevelés vonatkozásában, a rajz és vizuális kultúra, valamint az ének tantárgyak oktatásában rejlő célzott művészetterápiás fejlesztési lehetőségek pedig elveszhetnek.”
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
