Választás 2018
Diadalmámor és totális összeomlás - ez maradt a 2018-as parlamenti választás után. Magyarország tehát egyrészt olyan, mint volt immár nyolc évig, eközben mégis egészen más lett, mint április 8-án reggel volt. A nagy kérdés most az: hogy jutottunk idáig, és mi jön most. Igyekszünk válaszokat találni.
HVG: Hogy jutott ön szerint egykori pártja, az MSZP oda, hogy lassan a parlamenti küszöb megugrása lehet a legambiciózusabb célja?
Békesi László: Sehol sem fújnak jó szelek a baloldal számára, de idehaza – ahogy megszokhattuk – kicsit még rosszabb a helyzet. Az MSZP-nek igazából esélye sem volt, hogy modern értelemben vett szociáldemokrata párttá váljon, és korszerű válaszokat adjon a jelen kérdéseire. Máig a Horn Gyula által kijelölt ösvényen halad a párt, egyre rosszabb személyi feltételekkel és kiürült szakmai háttérrel. Horn könnyedén feláldozhatónak tartotta a szociáldemokrata értékeket, ha a pillanatnyi hatalmi érdekei úgy kívánták. Ez a pragmatizmus egy darabig eredményes volt, de mára teljesen erodálta a pártot.
HVG: Nincs is megállása a bukás felé?
B. L.: Az MSZP rendkívül beágyazott a magyar társadalomba, így 2018-ban bizonyára parlamenti párt marad. De a bázisa, amely döntően a rendszerváltás veszteseiből áll, menthetetlenül öregszik és fogy. Úgy gondolom, hogy klasszikus ellenzéki, de minimális befolyású párt sorsa vár az MSZP-re.
HVG: Talán azt gondolták, hogy az unióhoz tartozás eszméje pótolja a baloldali és a nemzeti narratívát?
B. L.: Aki így gondolta, nagyot tévedett. Az uniót nem lehet szeretni, csak racionális módon kötődni hozzá. Hatalmas hiba volt, hogy a Kádár-kori reflexeknek megfelelően az MSZP eltolta magától a nemzeti gondolatot, és óriási morális és érzelmi erőforráshoz juttatta az ellenfelét. Mára látszik, hogy ezeknek az érzelmi attribútumoknak a visszaszerzése nélkül lehetetlen megnyerni a választók kritikus tömegét. Ugyanakkor persze részben érthető volt a párt félelme, hiszen amikor a XX. században a nemzeti gondolat felívelt, mindig nacionalista és kirekesztő volt, és paradox módon hozzájárult a nemzeti tragédiákhoz.
HVG: Lát olyan demokratikus erőt, amelyik sikerrel tudna játszani a nemzeti húrokon? Az LMP és a Momentum próbálkozik ilyesmivel.
B. L.: Az LMP sok mindennel próbálkozik, bevallom, számomra már követhetetlenül, és úgy tűnik, eredménytelenül. A pártból mára kiváltak az igazán tehetséges, vonzó személyiségek, maradt Szél Bernadett, akit reggelire megesznek nemhogy Orbán, de még a rutinosabb ellenzéki pártvezérek is. A Momentum nagy ígéret volt: ezek a világlátott, tanult, ambiciózus fiatalok nem kompromittálódtak, sem a rendszerváltás előtt, sem utána. De a párttá alakulásuk után kiderült, hogy egyetlen filozófiájuk van: pusztán generációs alapon benyomulni a politikába, és részesedni a hatalomból.
HVG: Ha nem ők, ki buktatja meg a Fideszt?
B. L.: A megsértett tömegek előbb utóbb létrehoznak egy olyan, a macronihoz hasonló, legalábbis kezdetben elsöprő erejű társadalmi mozgalmat, amely képes lesz egy-két lépcsőből álló rekonstrukciós folyamatot elindítani. Először létrehoz akkora többséget, amely megbuktatja az Orbán-rezsimet, és megbíz egy szakértő kormányt, hogy állítsa helyre a jogállamot. Ez után – immár új választási törvény alapján kiírt választáson – mérethetik meg magukat a pártok.
HVG: Nem csodavárás új rendszerváltásban reménykedni? Hiszen 1989-ben sem a magyarok döntötték meg a rendszert, hanem összedőlt magától.
B. L.: Azzal a különbséggel, hogy akkor a hatalom birtokosaiban volt annyi bátorság és önfegyelem, hogy felismerjék ezt, és elébe menjenek. Erre most nem számíthatunk.
| A 75 éves közgazdász |
Békesi László a közéleti pályáját 1975-ben a Fővárosi Tanács elnökhelyetteseként kezdte, a Marx Károly Közgazdasági Egyetem docense, majd az MSZMP Központi Bizottsága közgazdasági munkaközösségének tagja lett. Miután 1984-ben nem szavazta meg a Los Angeles-i olimpia bojkottját, elvesztette párttisztségeit, de hamarosan pénzügyminiszter-helyettes lett. 1989-ben részt vett az MSZP megalapításában, 1989 és 1990 között a Németh-kormány pénzügyminisztereként dolgozott. 1994-ben egyéni mandátummal parlamenti képviselőnek választották. A megalakult Horn-kormányban is a pénzügyi tárcát vezette. Nem sokáig: a hatalmasra nőtt hiány visszaszorítására és a stabilizációra tett javaslatai miatt ellentétbe került a kormányfővel, majd 1995 januárjában lemondott. A ciklus végén a pártjából is kilépett. Később egyetemi tanárként, szakértőként tevékenykedett. A nyilvánosságban ritkán szólal meg. Tavaly azonban maga jelentette be, hogy daganatot diagnosztizáltak a szervezetében. |
HVG: Sok ellenzéki megengedő a Jobbikkal szemben, ön szerint is lehetséges lenne választást nyerni Vonával összefogva?
B. L.: Csak papíron működnek az ilyen választások, az urnáknál nem. Néhány tekintélyes jelölt talán képes megszólítani a Fidesszel szemben álló választók nagy részét, ilyen például Mellár Tamás, de nincs 106 Mellár Tamása az ellenzéknek. Ha működne is ez a módszer, a Fidesz nem fogja annyiban hagyni. Valamilyen kreált ürüggyel akár szükségállapotot is kihirdet, felfüggeszti a még létező szabadságjogokat, elhalasztja a választásokat.
HVG: Azt gondolja, hogy lehetséges volna a parlamentarizmus felfüggesztése? Ezt azért a Fidesz saját híveinek is nehéz lenne megmagyarázni.
B. L.: Ne vicceljen, néhány robbantás után a hívei könyörögni fognak a szükségállapotért. Ez pedig egyszerűen kivitelezhető. Emlékezzen vissza a kilencvenes évekre: a rejtélyes robbantások is azonnal megszűntek, miután a Fidesz hatalomra került. Ha Orbán veszélyben érzi a hatalmát, nincs kétségem, hogy elmegy a végsőkig. Ezt készíti elő az állandó háborús hangulat, a veszélyeztetettségtudat fenntartása. Egy dologban bízom. A 2021-ben véget érő uniós ciklus után elfogy a szerény gazdasági növekedés fedezeteként beáramló ingyenpénz, és ezzel egy időben kifutnak az olcsó hitelek is. A keleti nyitás kudarcot vallott, onnan nem érkeznek az unióhoz hasonló, szabad felhasználású források. Ez más helyzet lesz, nem lehet betömni majd az utolsó pillanatban az elégedetlen társadalmi csoportok száját némi béremeléssel vagy ajándékutalványokkal. Azt gondolom, hogy a gazdasági okok összekovácsolják Orbán ma még széttöredezett ellenzékét.
HVG: Hacsak nem azt csinálják, mint Kádár, hogy kölcsönökből finanszírozzák a jóléti kiadásokat.
B. L.: Csakhogy a Kádár-rendszer esetében minden hitelező tudta, hogy amíg a rendszer áll, visszakapja a pénzét. Az uniónak hátat fordító, illiberális Orbán-rendszer nem lesz hitelképes, illetve irreálisan magas kamatokat kell majd fizetnie az új forrásokért, amit legfeljebb rövid távon lehet fenntartani.
HVG: Nem tartja logikusnak, hogy a csalódás a rendszerváltásban, majd 2008 után a piacban megágyazott a paternalista, gondoskodó államnak?
B. L.: A rendszerváltás idején ostorcsapásként érte a társadalmat az állami védelem megszűnése egyik napról a másikra. Ám gyakran elfelejtjük, hogy Magyarországon soha nem alakult ki valódi, semleges piaci rendszer. Mindig beleavatkozott a politika a piaci viszonyokba. Így aztán azt állítani, hogy szélsőséges piaci rendszer okozta a tömegek csalódását, egyszerűen hazugság. Csak a neutrálisan szabályozott piac működőképes, a NER kettős – nemzeti, klienseket támogató – protekcionizmusa nem. Ha valaki objektíven elemzi a magyar gazdaságpolitikát 1990-től napjainkig, azt látja, hogy kezdetektől fogva politikavezérelt kényszerpályán működött, a fő probléma épp az volt, hogy valójában soha nem tértünk át a piaci viszonyokra.
A cikk a HVG 2017 karácsonyi dupla számában jelent meg.
