szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Politikusi jellemrajzzal felérő cikket közölt Orbán Viktorról a The Guardian, amelynek újságírói egy futballról szóló könyvvel férkőztek a miniszterelnök közelébe, illetve néhány percig a bizalmába is. Megtudjuk, hogy állt elő Orbán a felcsúti stadion ötletével, milyen volt az, amikor edzés közben Clintont várakoztatta, mit gondol a futball-szabadság-hadsereg háromszögről, és miért utálja a felesége a Pancho Arénát.

Tavaly, késő tavasszal sikerült a Guardian két újságírójának beszélnie Orbán Viktor miniszterelnökkel a felcsúti stadionban. Elmentek egy meccsre, ahol ő is ott volt, majd a félidőben jelezték, interjút kérnének tőle, és – mintegy jószándékukat bizonyítandó – beküldtek egy futballról szóló könyvet, amelyet egyikük írt. Ez hozta meg a sikert, Orbán fogadta őket, közben azon sajnálkozott, hogy a könyv nem jelent meg magyarul.

Hosszan beszélgetett az újságírókkal, sőt, a kilátás miatt még a stadion tetejére is felvitte őket. Meghökkentő sztorik és gondolatok idéződtek fel, illetve fogalmazódtak meg ezekben a percekben.

A legerősebb mondásai:

  • "A foci a szabadság és a katonai fegyelem furcsa kombinációja. Csapattagnak kell lenned, de kreatívnak is. A modern társadalmakban is ez a dilemma: hogyan lehet szervezettnek és szabadnak lenni. A pályán ezt meg tudom oldani, a politikában ezt nehezebb."
  • "A magyarok kritikusan közelítenek a többi civilizációhoz. Azt gondoljuk, a modern társadalom nagyon veszélyes a gyerekeink számára. A sport jó a modern civilizáció veszélyei ellen. (Az újságírók itt megjegyezték, Orbánnak nyilvánvaló a kapcsolat a foci, a politika és a nemzeti nagyság között.)
  • "A magyar labdarúgás újjáélesztéséért jelentős előrelépést tettünk, de itt mindenki kritikus. Senki sem ért velem egyet, mindenki azt mondja, ez szar, de tény, hogy nagyon jól fejlődik, és valószínűleg haladunk, nem igaz, Gyuri?" (Nem Matolcsy, hanem Szőllősi, Orbán kedvenc sportújságírója, a Nemzeti Sport főszerkesztője, aki ott volt Orbánnal a meccs alatt, és bőszen helyeselt a kérdésre.)
  • "Ez az akadémia – a stadion és a környezete – egy koncepció része. Az én koncepcióm, hogy a foci nem az üzlet része, hanem a művészeté. Nézze a stadiont, az is művészet."
  • "A birtokomat a klubnak adtam" – mondta Orbán széttekintve az aréna tetejéről, mire az újságírók megjegyzik, ez tulajdonképpen a felesége földje volt.
  • "A feleségem gyűlöli a stadiont, azt mondja, tönkreteszi a konyhaablakból a kilátást."
  • Első miniszterelnökségem idején, 1998-ban játszottam minden héten Felcsúton, a negyedik osztályú csapatban. El tudja képzelni azt a kiabálást, egy kis faluban? Nem tudja elképzelni a szidalmazást, amíg gólt nem lőttem."
  • 1999-ben hívta Bill Clinton amerikai elnök, miután Magyarország NATO-tag lett. "Edzettem, és valaki szólt, Bill Clinton hív. Mondtam, ne viccelj, edzésem van, hívjon vissza öt perc múlva. A jugoszláv háború miatt keresett, volt egy javaslata. Ott álltam a pályán, kezemben a telefonnal...mint egy disznó"

A cikkben Orbán beszél még arról is, a nagyapja szerint a jó foci az olyan, mint a zene, illetve hogy az akadémiai koncepciót szeretné kiterjeszteni Szerbiára, Romániára és Ukrajnára is, a magyarlakta területekre. "A gyerekek miatt." Azért azt is elmondta, a Parlament szebb, mint a felcsúti stadion.

A cikkben megszólal Orbán egyik névtelenséget kérő barátja is, aki elmesélte, hogy a kormányfő egy vacsorán vetette fel a felcsúti stadion ötletét. "Kicsit meglepődtünk." Visszakérdeztek, hogy biztos szükség van-e stadionra ott. A barát szerint ez Orbán gyermeki oldala, aki fanatikusan rajong a fociért. A nyilatkozó szerint a stadion túl nagy, nem is hiszi, hogy a legjobb helyen van. Felveti, hogy 10-20 év múlva hogyan fogják fenntartani az épületet.

Az újságírók fölöttébb kemény megjegyzéseket ejtettek el a cikkben: például Orbán felcsúti házát dácsának nevezték, a stadiont pedig a miniszterelnök abszolút hatalma jelképének. Olvasatukban Felcsúton Orbán a király, akit az udvaroncai vesznek körbe.

Megemlítik a cikkben Orbán barátja, Mészáros Lőrinc hirtelen meggazdagodását, az MTK-nak, valamint a Mezőkövesdnek épített stadiont, felidézik, hogy Orbán megváltoztatta az alkotmányt, szövetségeseivel töltötte fel az Alkotmánybíróságot és több szervezetet. De nem mulasztanak el olyan részleteket sem, hogy a kormányfő önmagát nagyon rossz, szemtelen és erőszakos gyereknek írta le, akit vert az apja. Megemlítik ugyanakkor, hogy inkább kitartásának, mintsem tehetségének köszönhetően, de végül bekerült a Videoton ifjúsági csapatába is.

Beszéltek olyannal, aki ellene focizott. Komáromy Zsolt például azt mesélte, Orbán egyszer kirúgta a labdát, mire mindenki megállt, ő azonban közölte: nincs kint. Ezzel folytatta a játékot, és gólt lőtt.

Arról pedig, hogy mindezt miért tette, illetve miért teszi azt a magyar futballal, amit tesz, alighanem Szőllősi György mondta ki a kulcsmondatot: "Orbán újra erőssé akarja tenni a magyar focit."

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!