Judith Sargentini nevével fémjelzett jelentést tárgyaltak meg nemrég az Európai Parlament belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi bizottságában, írtuk meg korábban. A jelentéstervezet szerint Magyarországon egyértelműen fennáll az uniós értékek súlyos megsértésének kockázata, így indokolt a hetes cikkely szerinti eljárás megindítása.
Szijjártó Péter külügyminiszter akkor "minősített hazugságok gyűjteményének" nevezte a dokumentumot, az abban foglaltakat most pedig egy, a kormány által kiadott, közel 60 oldalas szöveggel is igyekeznek megcáfolni. A levelet Ujhelyi István MSZP-s EP-képviselő tette közzé honlapján.
A jelentést összességében, mint Ujhelyi írja, az "eltévelyedett nemzetközi baloldal gáncsoskodásának" állítja be a kormány, majd bekezdésről bekezdésre haladva próbálják meg cáfolni az eredeti jelentés minden állítását.
Szó esik arról is, hogy szerintük ellenzéki médiatúlsúly van Magyarországon, miközben a sajtószabadság nagyobb, mint Nyugat-Európában; hogy egyébként elkötelezettek a média pluralizmusa és szabadsága, valamint a médiartalmak egyenlő hozzáférhetősége mellett; hogy az internet cenzúramentes és ezzel együtt a közösségi oldalak, mint a Facebook és a Twitter is szabadon használhatók Magyarországon.
Az "Állítsuk meg Brüsszelt!" című konzultációról szólva azt írták, az szintén a szabad véleménynyilványítás egyik eszköze volt, hiszen 1,68 millió ember fogalmazta meg álláspontját a témával kapcsolatban.
A jelentést azt is kifogásolta, hogy a tranzitzónában 18 év alatti menekülteket is fogva tartanak. A kormány minderre annyit tudott válaszolni, hogy a zónában dolgozók 24 órás megfigyelés alatt tartják a befogadottakat, akik naponta háromszor is étkezhetnek, a gyerekek pedig fél liter tejet is kapnak.