Nagyon várja a világ a bombahíreket a kis, modulárisan építhető atomerőművekről
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
A férfi a tavalyi Pécsi Egyetemi Napokon úgy meglökött egy fiatalt, hogy a földhöz csapódva nyílt koponyatörést szenvedett. A nem jogerős ítélet – két év börtönbüntetés – végrehajtását öt év próbaidőre felfüggesztették.
A vádlottat életveszélyt okozó testi sértés bűntettében találták bűnösnek. Az ítélet nem jogerős, mivel az ügyész súlyosbításért fellebbezett, a vádlott és védője tudomásul vette a határozatot.
A vádlott a PEN egyik rendezvényen biztonsági őrként dolgozott. A későbbi sértett budapesti egyetemista az eseményen nagy mennyiségű szeszes italt fogyasztott, ittassága miatt pedig ki kellett vezetni a helyszínről, mert tánc közben "többször a levegőbe boxolt". Az egyetemistát az egyik barátja és a vádlott vezette ki az épület elé.
Miután a vádlott elengedte a sértett karját, ő indulatosan szidalmazni kezdte a biztonsági őrt, aki ekkor ököllel homloktájon ütötte a fiatalt. Az egyetemista ettől hanyatt esett, feje pedig a földhöz csapódott.
A törvényszék tájékoztatása szerint a biztonsági őr ezután elment a helyszínről, a mentőket a sértett barátja értesítette. Az egyetemista darabos orrcsonttörést, súlyos, nyílt koponyacsonttörést és koponyán belüli vérzést szenvedett.
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
A Tisza elnöke Szabó Tündére utalva reagált a Róka Rékáról szóló hírekre.
Sokan sérelmezik, hogy nehezen pótolható embereket szakembereket küldtek el, ráadásul mindezt több hónap alatt, így nem kellett csoportos létszámleépítést sem bejelenteni.
A humorista szerint a miniszterelnök hazudik, amikor azt mondja, hogy számíthatnak rá a kárpátaljai magyarok.