Orbán: Évente egymillió forintot ad a kormány otthonteremtésre az állami alkalmazottaknak
A támogatás összevonható az Otthon Start hitellel is és szakértők szerint jelentős előnnyel járhat az állami foglalkoztatottak számára.
Az állami Klebelsberg Központ tankerületi igazgatója kérte fel, hogy tartson beszédet egy iskolai tanévnyitón – ezzel védekezett László Tamás, mikor megbírságolták az oktatási intézményben kampányolásért. A határozatban eddig észre sem vett részlet több kérdést is felvet, hiszen a politikai pedofílián kapott fideszest állítása szerint az elvileg politikamentes oktatást sértő magatartásra pont a tankerületi igazgató bujtotta fel. Megkérdeztük a bemószerolt oktatási vezetőt, miért érezte helyesnek, hogy egy kormánypárti politikus nyissa meg a gyerekek tanévét.
Ahogy megírtuk, 200 ezer forint bírság megfizetésével büntették László Tamást, amiért az időközi polgármester-választás fidesz-KDNP-s jelöltjeként a helyi Kontyfa Középiskola, Szakiskola és Általános Iskola tanévnyitóján beszédet mondott. A választási bizottság szerint ezzel megsértette mind a választási eljárásról, mind a nemzeti köznevelésről szóló törvényt, hiszen a polgármesterségért zajló csata finisében egy oktatási intézményben kampányolt.
Az erről szóló határozat azóta nyilvános, és abban szerepel egy fordulat, ami önmagában hírértékű. A korábbi polgármesterként hatalmának visszaszerzéséért küzdő László Tamás ugyanis „érdemi védekezésként” arra hivatkozott, hogy ez nem is volt kampánybeszéd, illetve politikai beszéd. És egyébként is, az Észak-Pesti Tankerületi Központ igazgatója kérte fel őt a beszéd tartására.
Vagyis a kormányoldali politikust, aki jelenleg a kerület vezetésében nem tölt be vezetői/oktatással kapcsolatos posztot, saját állítása szerint az állami Klebelsberg Központ helyi vezetője invitálta beszédet tartani a gyerekeknek. Cikkünk megjelenésével egyidőben megkerestük Kovács Katalin tankerületi igazgatót, amint elárulja, milyen minőségben és indokkal hívta meg a fideszes politikust a diákok rendezényére, közöljük. Bár tartunk attól, hogy mire a válasza befut, lezajlik az időközi választás, ami most vasárnap lesz.
László Tamás magyarázkodása már csak azért is sántít, mert az indoklás szerint "a jelölt a rendezvényen történő részvételét és felszólalását maga is kampánytevékenységként kezelte". Ezt igazolja az is – folytatódik a szöveg –, hogy László Tamás nem a Konytfa iskolában mondta el először ugyanezt a beszédet: pár nappal korábban, augusztus 30-án sajtótájékoztatót tartott, amelyen "e kifejezetten politikai kommunikációs tevékenysége keretében ugyanazokat a gondolatokat fejtette ki, mint később" a tanévnyitón.
Természetesen azon már meg sem lepődünk, hogy pár napja a Tv2 reggeli műsorában is megszólaltatták a kampányra tekintettel, de a Vajna-tévében már a látszatra sem kell ügyelni, mint egy állami iskola esetében. Az időközi polgármesteri választás szeptember 30-án lesz, amit azért tartanak, mert Hajdu László korábbi kerületi vezetőt a DK jelöltjeként parlamenti képviselővé választották.
A támogatás összevonható az Otthon Start hitellel is és szakértők szerint jelentős előnnyel járhat az állami foglalkoztatottak számára.
A gázai humanitárius katasztrófa okozta egyre komolyabb nemzetközi felháborodás engedményekre kényszerítette Izraelt.
Békés Márton elmesélte első találkozását Magyar Péterrel, némileg árnyalva Orbán Viktorék narratíváját.
Hozzászólásáért akár egy év börtönnel is büntethetik.
Hamis magánokirat felhasználása miatt adtak ki elfogatóparancsot a férfi ellen.