szerző:
Szabó Gábor

Eredetileg nyolc jelölt volt a Zöld Híd Kft. elnöki posztjára, de hatan "illő tisztelettel" visszaléptek. A fideszes Fördős Attila ellen csak Kosd polgármestere mert elindulni.

"Mindenkit arra kérek, hogy annak a kultúrának megfelelően végezzük a dolgunkat, amit őseink ránk hagytak. Egymást ne bántsuk" – intette a Zöld Híd Társulás ülésén megjelent 91 településvezetőt a korelnök Pásztor Béla, Veresegyháza immár 53 éve első embere. Jó okkal, hiszen tapintható volt a feszültség.

A 116 tagtelepülésről összesen nyolc jelöltre tettek előzetesen javaslatot a november elején leköszönt Gémesi György helyére, ám az érintettek közül hatan "illő tisztelettel" elutasították a felkérést - feltehetően végiggondolták, mit veszíthetnek, ha szembe mennek a fideszes, vagy fideszközeli polgármesterek nem hivatalos blokkja által piedesztálra emelt Fördős Attila váci polgármesterrel.

Fördősnek így végül egyetlen kihívója maradt: Kurdi Ferenc, a kis zsákfalu, Kosd polgármestere.

A jelöltséget elfogadó Fördős biztosította a jelenlevőket, hogy semmiféle pártutasítást nem kapott, bár a Gémesi leköszönéséhez vezető előző ülés előtt Vécsey László, a térség fideszes országyűlési képviselője megbeszélést tartott a párthoz kötődő polgármesterekkel. Fördős most azt is közölte: "Nem tartanám szerencsésnek, hogy most nyilatkozzak a további lépésekről”.

A Fördőssel szemben induló kosdi polgármester, Kurdi megemlítette, hogy mióta a Zöld Híd Kft. bedobta a törülközőt és a Katasztrófavédelem finanszírozza a szemétszállítást, a cég 80 millió forinttal több pénzt kapott, mint amennyit korábban a nemzetinek mondott állami kukás cég, az NHKV folyósított. Ebből pedig nyilvánvalóvá, hogy a Zöld Híd működését maga az állami cég lehetetlenítette el.

A szavazás nem hozott meglepetést, Fördős Attila lett a Zöld Híd új elnöke, aki amint kihirdették a titkos szavazás eredményét, máris számonkérésbe kezdett. Bár az elnökség átadását-átvételét számos jogszabály, és a társulás szabályzata is rendezi, ő szavazást rendelt el arról, hogy ennek az aktusnak még az év vége előtt meg kell történnie ezzel azt a látszatot keltve, mintha a leköszönt Gémesinek rejtegetni való iratai lennének.

A váci polgármester a szavazás kezdetekor mindenáron a nyílt szavazást erőltette, amely amúgy alapszabályellenes megoldás lett volna. Fördős végül titkosan is kétharmadot kapott és megígérte, hogy a Zöld Híd anyagi helyzetének rendezésén fog dolgozni a Gémesi-féle vezetéssel szóba sem álló NHKV-val.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
Szorongatják a dunaújvárosi távfűtő céget, több tízezer lakó ellátása a tét

Szorongatják a dunaújvárosi távfűtő céget, több tízezer lakó ellátása a tét

20 milliárd euróért spájzol be akkumulátorokat a Mercedes

20 milliárd euróért spájzol be akkumulátorokat a Mercedes

Végre: mostantól ön is használhatja a Google Térkép hasznos funkcióját

Végre: mostantól ön is használhatja a Google Térkép hasznos funkcióját

Az összes iPhone-t betiltatnák Kínában

Az összes iPhone-t betiltatnák Kínában

Ez a férfi lövöldözött Strasbourgban

Ez a férfi lövöldözött Strasbourgban

A zsidózó Szávay december 31-én adja vissza mandátumát

A zsidózó Szávay december 31-én adja vissza mandátumát