hvg.hu: Hollandiában nem karácsonykor ajándékoznak, hanem Mikulás ünnepén. Mit kapott?

Judith Sargentini: Igen, Szent Miklós napjának előestéjén ülnek össze a családok és barátok. Összesen tizenhatan voltunk. Robert Menasse új regényét kaptam meg, ami a brüsszeli politikáról szól. A főváros a címe.

hvg.hu: Mindig csak a munka?

J. S.: Ugyan. Ez csak egy regény.

hvg.hu: Hónapok óta harcol a neve kiejtésével a magyar nyilvánosság. Hogyan kéne kimondani?

J. S.: Olaszosan, vagyis dzs hanggal. Százötven évvel ezelőtt élt egy Domenico Sargentini, aki Umbria és Hollandia között ingázott, és vallásos szobrokkal, például betlehemi figurákkal kereskedett. Egy idő után rájött, hogy a kis Máriákat és Jézusokat lehetne eleve Hollandiában gyártani. Felépített egy kis műhelyt, és feleségül vett egy rotterdami lányt. Én már a Sargentinik hatodik generációjához tartozom, akik Amszterdamban élnek. Itt inkább azon lepődnek meg, hogy az eredetileg „zsidó nőt” jelentő Judith nevet egy katolikus neveltetésű házaspár választotta a lányának. A szüleim ugyan a hetvenes években hátat fordítottak az egyháznak, de engem a katolikus kultúra szokásai szerint neveltek.

hvg.hu: Akkor egyetért Orbán Viktorral, hogy meg kell őrizni Európának ezt a jellegét?

J. S.: Én humanista vagyok, abban hiszek, hogy a vallás magánügy. A kontinensünkön sosem volt kizárólagos a judaizmus vagy a katolicizmus. A legfontosabb az alapjogok és értékek betartása. Ha valaki ezeket a vallásból vezeti le, az szíve joga.

MTI / Patrick Seeger

hvg.hu: A holland hétköznapokat megannyi hagyomány határozza meg, amely évszázadokra nyúlik vissza, és jelentős mértékben a valláshoz kötődik. Ez nem védendő érték?

J. S.: A kultúrát ápoljuk, és nem védelmezzük. Mert nincs támadás alatt. Nem igaz, hogy az újonnan érkezők rombolnának.

Én aztán tipikus holland vagyok, azon is belül amszterdami. Nagyszájú, szókimondó, durva humorú. Ezeket a tulajdonságokat évszázadokon keresztül formálták az ide menekült antwerpeni katolikusok, a portugáliai zsidók, a német földművesek, a francia hugenották.

Amszterdam ezek keveredése. Az európai kultúra mindenütt így formálódott. És nem csak a szomszédból ide menekültek váltak tipikus hollanddá. Ahogy a curry az angol, úgy az indonéz étel a mi kultúránk részévé vált, és ma a legjobb New York-i éttermekben a holland kifejezéssel jelölik az indonéz konyha leghíresebb fogását. A gyarmatosító múlt szégyenletes, de ami kulturális hatás beépült az életünkbe, arra nagyon büszke vagyok.

hvg.hu: Miért lépett a politikusi pályára?

J. S.: A szüleim nagyon aktív tagjai voltak a társadalomnak, a meggyőződésük szerint éltek. Nem volt autójuk, édesanyám önkéntesként dolgozott számos helyen. A nyolcvanas években apámmal jártam tüntetésekre, amelyeken amerikai atombombák Hollandiába telepítése ellen tiltakoztunk. A közélet iránti érdeklődést kaptam tehát tőlük, én meg 15 évesen beléptem a Zöldekhez. Ez a párt nem sokkal korábban állt össze különböző baloldali progresszív formációkból. Volt közte katolikus és protestáns, és még kommunista is, bár lehet, hogy ezt nem egy magyar lapnak kéne elmondanom. Viccet félre, én a pacifista baloldali fiatalok csoportjában lettem aktív. Nem nagyon különbözik egy párt utánpótlása a cserkészmozgalomtól: sok azonos korú és érdeklődésű fiatal között találod magad. Legfeljebb a politika több. Egyetemen pedig a hallgatói önkormányzatban képviseltem társaim érdekeit. Később az országos, majd az európai diákszövetségben is dolgoztam. Beleszerettem abba, hogy részese lehetek a változásnak.

hvg.hu: Ön Amszterdamban volt közgyűlési képviselő, majd az Európai Parlament tagja lett. Melyikben lehet hatékonyabb politikát folytatni?

J. S.: Nincs ilyen téren különbség, csak tudni kell az adott testület hatásköréhez alkalmazkodni. Én nagyon szerettem az amszterdami városházán dolgozni, és a saját szülőhelyemért tenni. Még ma is, ha biciklivel tartok valahová, bevillannak emlékek, hogy a tíz év alatt mennyi mindent értünk el. Oktatási és szociális ügyekkel foglalkoztam helyi szinten. De természetesen akkor is jelentős hatása van a tevékenységednek, ha majdnem 500 millió ember életét szabályozó döntéseket hozol.

hvg.hu: Májusban távozik az Európai Parlamentből. A politikával is szakít?

J. S.: Egy időre igen. A többit még meglátjuk. Tudja, húsz éven át voltam választott képviselő különböző testületekben. Itt az idő a frissítésnek mind a párt, mind az én életem tekintetében. Persze később akár vissza is térhetek a politikához. Egyelőre azt érzem: elég volt.

multimedia.europarl.europa.eu

hvg.hu: Mire a legbüszkébb a politikusként töltött évekből?

J. S.: Amikor városi képviselő voltam, veszélybe kerültek olyan kulturális és szociális intézményekben kialakított, az állam által támogatott állások, amelyekkel a munkaerőpiacra próbáltak visszaterelni nehéz helyzetű embereket. Az állami támogatást törölték, és ezek az emberek egyik pillanatról a másikra munkanélkülivé váltak volna. Sikerült viszont a képviselőtársakkal találnom egy alternatív finanszírozási lehetőséget, így legalább Amszterdamban megmenekültek a munkahelyeket. Már tíz éve nem vagyok ott, de még mindig Sargentini-állásnak hívják az így megmaradt közmunkás posztokat.

hvg.hu: Akkor már két dolog is el van nevezve önről!

J. S.: Valóban. De az Európai Parlamentben végzett tízéves munkám során is volt olyan, amire a magyar jogállamiságról szóló jelentésnél büszkébb voltam. Méghozzá a konfliktusövezetből származó ásványokat szabályzó paragrafusok. Afrikában ugyanis a nyersanyagok miatt sok helyen véres háborúkat folytatnak.

hvg.hu: Beszéljünk mégis a jelentéséről. Milyen volt Orbán Viktorral vitázni a parlamentben?

J. S.: Én voltam az Európai Parlament jelentéstevője, nekem kellett megnyitnom a vitát. Ő pedig a meglepetésemre elkésett. A harmadik mondatnál járhattam, amikor a kíséretével bevonult. Ez pedig kimagaslóan udvariatlan egy olyan helyen, ahova meghívtak, és felszólalási lehetőséget adtak neked. A többi képviselő is így ítélte meg.

Én aztán fogtam magam, és újrakezdtem beszédemet, hogy Orbán is minden szavát hallja, de már nem volt lehetőség, hogy megadjuk a vita módját. Mert az úgy kezdődik, hogy kezet fogunk, és elismerjük a másik személyét minden nézeteltérés ellenére is.

hvg.hu: A vita végén mégis megtörtént ez a kézfogás.

J. S.: Hát, szinte rá kellett erőltetnem ezt a gesztust. Ott állt, és fogadta az érte rajongó szélsőjobboldali képviselők üdvözletét. Én ebbe az Orbán-szelfire váró sorba nem akartam beállni, de búcsú nélkül mégsem akartam elmenni. Mert ez nem személyes ügy. Itt választókat képviselünk, és megadjuk a tiszteletet a másiknak.

hvg.hu: Azért hatalmas öleléssel kárpótolta egy képviselőtársa. Gyakran ugranak a nyakába?

J. S.: A nyilvánosság előtt nem.

hvg.hu: Ki néz ki a legjobban a magyar kormány plakátjain: Soros, Verhofstadt vagy ön?

J. S.: Persze, ezt is el lehet viccelni, de engem sokkolt, hogy az Európai Unió egyik tagállama ennek a szövetségnek az egyik intézménye ellen folytat kampányt. És nem csak személyemnek szól ez, hiszen Verhofstadt szerepeltetése jelzi, hogy az egész Európai Parlamentet sározza be a magyar kabinet. Ez döbbenetes.

MTI / Balogh Zoltán

hvg.hu: Az Európai Parlamentből távozása nem jelenti azt, hogy feladja a harcot?

J. S.: Dehogy. A pártom friss politikusai lépnek a helyembe. Nekik több energiájuk is lesz.

hvg.hu: Követi azt, ami Magyarországon történik a jelentés óta? Megalakult például az Anti-Sargentini médiaóriás.

J. S.: Nevezzük azt inkább kormánypártinak. És igen, értesültem a sajtó átszervezéséről, a CEU elüldözéséről. Miután személyesen jártam a röszkei tranzitzónában, és láttam az ottani körülményeket, ledöbbentem, hogy egy köztörvényes bűnöző VIP-eljárásban kaphat percek alatt menekültstátuszt.

Pedig nekem a magyar kormány képviselője elmondta, bárhol is adják be a kérelmet, az elbírálását a tranzitzónában kell kivárni. Vajon látta azt belülről Gruevszki?

hvg.hu: Amikor azt látja, hogy a magyar helyzet tovább romlik, nem tartja értelmetlennek a jelentéssel eltöltött időt?

J. S.: Dehogy. A jelentésnek sohasem volt célja, hogy észhez térítse a magyar kormányt. Azzal a bizottság évek óta próbálkozik sikertelenül. Egy pillanatig sem gondoltam, hogy az én jelentésem miatt majd változtatnak a budapesti politikán. A feladat az volt, hogy a jogállam sérülését az Európai Tanács elé utaljuk. És több tagállamnak is rendkívül kínos, hogy most már a Gruevszki-ügyről, a közigazgatási bíróságokról és a CEU elüldözéséről is beszélni kell.

hvg.hu: Korábban elmondta, hogy sok magyar polgár jelezte, hogy az ön oldalán áll.

J. S.: Pontosítanék, én állok az ő oldalukon. Nekem ebben nincs oldalam. És igen, Európa több országában megállítanak magyarok, mert felismernek. És a találkozások döntő többsége pozitív. Még úszószemüvegben voltam, amikor az amszterdami uszodában rám köszöntek. De egy kiállításon is odajött egy házaspár köszönetet mondani. És csak egyszer fordult elő, hogy ellenségesek voltak. Egy brüsszeli közértben kezdtek pusmogni, a nevemet emlegetni és távolról fényképezni. Mondtam nekik, hogy igen, én vagyok az, isten hozta őket Brüsszelben. Erre leléptek.

hvg.hu: Milliárdokat költött a magyar kormány egy kampányra, amelyhez az ön nevét és arcát használta. Ez egy komoly marketing érték, amire vállalkozást építhetne.

J. S.: A politikából távozom, de ettől még nem vállalkozó leszek. Olyan munkát fogok vállalni, amellyel változást lehet hozni a világba.

Egyébként nem tervezem, hogy Budapestre jövök privát ügyben a közeljövőben. Politikusként vállalom a munkámból adódó helyzeteket, de magánszemélyként nem érezném biztonságban magam a magyar utcákon, főleg nem sötétedés után.

hvg.hu: Ön annak a generációnak a tagja, amely Nyugat-Európában a második világháború óta első nemzedékként azt érzi: a legrosszabb nem mögöttünk van, hanem előttünk.

J. S.: Lehetne úgy is mondani, hogy a legrosszabb sosincs messze tőlünk. Tíz éve jártam a boszniai Mostarban, és láttam a bosnyák és a horvát oldal temetőjét, amelyben minden síron 1972-76 közötti születési évek voltak. Én 1974-ben születtem. A generációm nem csak a vasfüggöny lehullását és Nelson Mandela szabadulását látta, de szomszédok háborúját is. És igen, aggaszt, hogy egy olyan időszakban élünk, amikor az erős férfiaknak ilyen kultuszuk lehet. Köztük van Orbán, Erdogan, Trump, Al-Sisi vagy a frissen megválasztott brazil államfő, Bolsonaro. Az erő megvéd, így értékek sem kellenek – ez a hozzáállás halálra rémiszt. Én megértem, hogy emberek néha arra használják a szavazatukat, hogy szélsőséges nézeteket vallókra szavazzanak. Azt nem értem, hogy a politikusok hogyan élhetnek vissza a szavazatokkal, hogyan magyarázhatják félre a polgárok döntését, és hogyan indokolhatják a megszerzett bizalommal azt, hogy utána elnyomó rendszert építenek ki. De azért van remény, hiszen senki sem akar diktatúrában élni.