Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Az Amerikai Ügyvédi Kamara nyílt levélben szólítja fel a magyar kormányt, hogy állítsa le a közigazgatási bíróságok létrehozását.
Nyílt levélben fejezik ki aggodalmukat amerikai ügyvédek amiatt, hogy a magyar parlament fideszes többsége nemrég megszavazta a közigazgatási bíróságok létrehozását. Az Amerikai Ügyvédi Kamara (American Bar Association, ABA) honlapján közzétett levél szerint a kormány ezzel a lépéssel aláássa a magyar jogrendszert, mivel az újonnan létrejövő szervezeteket a „politikai okból kijelölt” igazságügyi miniszter felügyeli majd.
Az ügyvédi kamara szerint a közigazgatási bíróságok létrehozása veszélyezteti a bírói függetlenséget, az új rendszer ráadásul sérti Magyarország független igazságszolgáltatás iránti elkötelezettségét.
A kamara hangsúlyozza: a demokrácia alapját képezi az, hogy a bírák képesek pártatlanul értelmezni és alkalmazni a törvényeket, és hogy az igazságszolgáltatás független a politikai befolyástól.
A nyílt levél végén az ABA felszólítja a magyar kormányt, hogy teljesítse a jogállamiságra vonatkozó kötelezettségeit, állítsa le a párhuzamos bírói rendszer kialakítását, és állítsa helyre a közigazgatási bírósági rendszer legfelsőbb bírósági felügyeletét.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Nem várta meg a két ország közötti megállapodásra kitűzött július 21-i határidőt Donald Trump, új vámokat jelentett be Kanadával szemben.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.