Előre megkaphatta a kérdéseket Varga István, akinek az interjú után távoznia kellett a fideszes médiaholding éléről

Rogán Antal tolmácsolta a kegyvesztést később.

  • hvg.hu hvg.hu
Előre megkaphatta a kérdéseket Varga István, akinek az interjú után távoznia kellett a fideszes médiaholding éléről

Mint arról beszámoltunk, Varga István, a Közép-európai Sajtó és Média Alapítvány (KESMA) kuratóriumának elnöke az MTI-n keresztül szűkszavú közleményben tudatta lemondását nem sokkal azután, hogy a Behir.hu-nak adott interjújában bírálta a kormánypárti média működését, mondván csak rémisztgetik az embereket, miközben szerintük a kormánynak csak jó döntései vannak. Varga azt is elismerte, hogy ő is szívesebben olvas ellenzéki lapokat, mert azokat igényesebbnek tartja.

Sajtóinformációk szerint Varga Istvánnak hétfőn Rogán Antal kabinetminiszter tolmácsolta a kegyvesztettségéről szóló politikai döntést. A Népszava pedig arról ír, a behir.hu-nál, a békéscsabai városi televízió oldalán az eset után nem történt retorzió. Éppen ellenkezőleg: a szerkesztőség tagjai büszkék rá, hogy sikerült országos figyelmet kiváltaniuk. A lap úgy tudja,

a kérdéseket az interjú előtt elküldték Varga Istvánnak, akit így nem ért váratlanul, milyen témában kíváncsiak a véleményére.

Keresték a lemondott kuratóriumi elnököt, de ő nem akart nyilatkozni.

*

Cikkünk korábbi verziójában a Népszava alapján azt írtuk, hogy „a szerkesztőség tagjai büszkék rá, hogy sikerült országos figyelmet kiváltaniuk.” Azonban cikkünk megjelenése után a Békéscsabai Médiacentrum főszerkesztője portálunkkal azt közölte, ez nem igaz, ilyen kijelentést a szerkesztőség egyetlen tagja sem tett, a kijelentést határozottan visszautasítja.

Az sem igaz véleménye szerint, hogy a kérdéseket elküldték volna interjú előtt Vargának, ők autonóm módon végzik munkájukat, amelyben „a főszerkesztő betekintést és ráhatást nem enged, az interjúalanyok válaszaira pedig semmilyen módon nincs befolyással.”

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Nyolc nap leforgása alatt elajándékoztak, majd eladtak egy jelenleg 300-400 millió forintot érő telket Budapest XII. kerületében – mindezt úgy, hogy a tulajdonos erről semmit sem tudott. Azóta egy konténer is megjelent a területen, a csalás áldozata pedig nem tehetne semmit egy esetleges építkezés ellen sem, mert jogilag már nem az övé a telek. A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.