Orbán Viktor idei évértékelőjét már minden oldalról körüljárták a politikai ellenfelek, az elemzők és az ezzel foglalkozó újságírók. Volt is mit elemezni, mert a szokásosnál több tartalma volt a beszédnek. Az elmúlt évek „folytatást” ígérő szónoklatai mind ugyanolyanok voltak. Humorosnak szánt kiszólásokkal filozofált Orbán a nyugat hanyatlásáról, a népvándorlás irányítóiról, majd követőinek földi paradicsomot, ellenfeleinek pedig poklot ígért. Hajrá, Magyarország, hajrá, magyarok!

Most azonban volt benne néhány újdonság, amin hosszan lehetett kérődzni:

• örök győztesnek nyilvánította ki magát és uradalmát,
• megfeddte a baloldalt, amiért átment náciba,
• és kihirdette a részletesnek tűnő demográfiai intézkedéseket.

Talán elsikkadt azonban a tény, hogy Orbán Viktor valójában azt is elmondta, hogyan kíván reagálni a rabszolgatörvénynek nevezett jogszabály elfogadása óta kialakult belpolitikai helyzetre. A stratégia úgy foglalható össze:

visszaveszem a kezdeményezést, rettenetesen megnyerem az EP-választást, és akkor majd mindenki láthatja, milyen nevetséges pattogás volt ez az egész politikai ellenállás.

Bár ez a stratégia evidenciának hat, nem volt egyértelmű, hogy ez következik. Kövér László a szétfütyült parlamenti szavazás után még puccskísérletről értekezett. A kormányoldal vezető publicistáinak viszketett a tenyerük. És az ellenzéki oldalon is úgy érezték, hogy most aztán sarokba lett szorítva a kormány, megijedt tőlük a Fidesz, küszöbön az áttörés, megjelent az utcai radikalizmus. Az évértékelőben is valami előre menekülést véltek kiolvasni néhányak.

Orbán Viktor azonban nem néz hátra, nehezen is látná maga mögött a messze lehagyott ellenzéket. A múlt feltárása helyett új témát rakott mindenki elé, amelyet lehet számolgatni, elemezni, véleményezni. Mire elég a tízmillió forint? Milyen feltétel mellett kaphatják meg a párok a pénzt? Hány embert érint az életre szóló szja-mentesség? Milyen márka gyárt egyáltalán hétüléses autót? Melyik nagymamának éri majd meg a nyugdíjas gyes? És lesz ettől több gyerek?

Egy kormányújság közben azokat üti verbálisan, akik nem lelkesednek eléggé a beígért intézkedésekért. Szerintük a fanyalgók vagy a népüket utálják, vagy a migránsokat szeretik. Esetleg a kettő egyszerre. Ezzel a témával egy időre mindenki jól elvan. 

Akár vitatják, akár támogatják a programot, az mindenkiben rögzül, hogy a kormánynak van egy víziója, és dolgozik annak megvalósításán. Ezalatt az ellenzék politikusai azt ünneplik, hogy párthovatartozástól eltekintve képesek egymással beszélni! Fogják magukat, és dumálnak!

A kormányfő valóban megélt pár kellemetlen percet december folyamán. Az arcába fütyültek a parlamentben, lökdösték és megdobálták a rendőreit a téren, és benyomultak a televíziójába. Ennél kisebb vétségekért is elégtételt esküdött tavaly március 15-én. A közvetlen bosszút a jelek szerint mégis elvetette. Az évértékelőben azt mondta: ezek bohócok. Operett-politikusok szolgáltatják a Benny Hill Show-t, amíg a kormány megy előre, végzi a munkáját, egyszer és mindenkorra megnyeri a magyarok számára a jövőt.

Ez a stratégia viszont csak akkor lesz teljes, ha május 26-án a Fidesz elviszi a szavazatok legalább 50 százalékát, miközben a második legerősebb ellenzéki lista a kanyarban sincs. Vagyis a 20 százaléktól is jelentősen elmarad. Orbán jól kalkulál, hiszen minden közvélemény-kutatás azt mutatja: ennek a forgatókönyvnek van a legnagyobb esélye. Ha pedig be is jön, akkor jó időre elfojthatna minden demokráciát hiányoló, a NER legitimitását kétségbe vonó hangot bel- és külföldön egyaránt.

Ahogy a virsliről sem kérdezik meg, hogyan készült, úgy az EP-választási győzelemhez vezető trükköket sem vizsgálja néhány megrögzött demokratán kívül senki. Pedig akkor kiderülne, hogyan büntette az anyagi romlásba a potensebb ellenzéki pártokat a volt Fidesz-politikus által vezetett Állami Számvevőszék. Hogyan épített fel Orbán a pártsajtót harcba küldve egy politikai terméket a Jobbik és a baloldal összefogásának megakadályozására – évtizedes felvételeket, múlt évezredi büntetőpereket és privát rendezvényeken készített videókat csepegtetve. Közben importáltak több tízezer szavazatot az Európai Unión kívülről, és továbbra is hátráltatják a Nyugaton lévő magyarok könnyű részvételét a voksoláson. Ahogy forrósodik a kampány, úgy lesz ismét eklatáns a kommunikációs fölény, amelyet az állam biztosít a kormánypártnak. Újra jönnek az adóforintból biztosított, a Fidesz üzenetével pont egybevágó üzenetek, a vad lejáratások és az ellenzék tudatos negligálása az állami médiában. Ismerjük jól. A szavazás napján pedig majd jönnek a Kubatov-mutatványok a voksok maximalizálására.

Közben az ellenzék, amely még hetekkel ezelőtt is közös színpadon esküdött egységet, ismét atomjaira hullott, és azt szuggerálja magába, hogy a meccs megnyerhető – méghozzá ugyanabban a felállásban, ami 2010 óta három országgyűlési, két önkormányzati és egy európai választáson hozott vereséget. Hatszor verte őket el Orbán, és odaállnak hetedszer is ugyanúgy.

Az MSZP most szombaton, kongresszuson állított listát, amelyre első körben a szövetséges Párbeszéd agilis EP-képviselője sem fért fel. Majd második körben – hangzik az ígéret. A DK a jelen tudásunk szerint közös ellenállásról beszél, de egyénileg méreti meg magát a választáson. (Képzeljük el, hogy valaki azt mondja a kártyapartnerére, hogy az folyamatosan csal, majd mégis leül az asztalához nagy tétben játszani.) A Momentum alig várja, hogy bizonyítson a küszöbbel szembeni harcában. Az LMP és a Jobbik környékén ugyan hallani valami pusmogást, hogy akár össze is állhatnak, de egyelőre külön listának áll a zászló. És akkor még ott van Hadházy Ákos, aki szerint az jelenti a „támadást”, hogy valaki aláírja az európai ügyészséghez való csatlakozást. Szél Bernadett pedig talán még kint van a Kunigunda utcában. A kétfarkúak pedig érthető megvetésből elindítanak ellenük egy listát.

Igen, az EP-választásokon nincs összefogáskényszer, de a túlzsúfolt rajtrács sok elveszett töredékszavazatot és néhány küszöb alatt rekedő pártot eredményez. Ez pedig akár 2-3 mandátumot is hozhat a Fidesznek a helyek kiosztásakor. Mint ahogy múlt áprilisban az elbaltázott visszalépések megnyitották az utat a harmadik kétharmadnak, úgy eredményezhet a rossz stratégia a valóságosnál nagyobbnak tűnő győzelmet.

Orbán az évértékelőjével igyekezett a magyar politikát visszaszorítani arra az állapotra, amiben az elmúlt kilenc évben volt: felelős kormány, felelőtlen ellenzék és néha egy-egy gyorsan kimúló utcai tüntetéssorozat. Az ellenzéknek ebből kéne valahogyan kitörnie, ha komolyan gondolták vezetői az elmúlt két hónap összekapaszkodását. Ez elsősorban a saját érdekük. A tavaly áprilisi választást rommá verve túlélték. Még egy kudarcból már nem állnak fel.

A parlamenti nyitányon talán már látunk valamit abból, miként akarják Orbán megakadályozni abban, hogy visszatérjen a szokásos ügymenethez.