szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Szerdán még csak azt árulta el a pártelnök, hogy a DK önállóan indul az európai parlamenti választáson, és nem ő lesz a listavezető. Pénteken aztán jött a bejelentés.

Ahogy korábban megírtuk, a Demokratikus Koalíció pénteken nyilvánosságra hozta EP-listáját, amelynek élén – meglepetésre – Gyurcsány Ferenc pártelnök felesége, Dobrev Klára kapott helyet. Nem sokkal később Gyurcsány a Facebook-oldalán magyarázta el, miért jó ez.

"Klára alkalmasságában, hogy vezesse a DK listáját, cseppet sem kételkedem. Sok nyelvet beszél, dolgozott államigazgatásban, európai ügyekkel foglalkozott, pénzügyjogot tanított az egyetemen, vezetett sikeres céget. Hozzáteszem, a DK alapító tagja, és tagjaink, támogatóink között általános elismerésnek, támogatásnak örvend" – méltatta élete párját a pártelnök.

Tudják, és felkészültek arra, hogy "kérdések, megjegyzések, támadások is lesznek" abból, hogy a felesége vezeti a listát. Gyorsan tisztázta azonban: "európai képviselőjelöltként Klára nem a feleségem, hanem egy tehetséges, felkészült, sokak által támogatott hazafi. Isten mentsen meg olyan világtól, hogy valaki tehetségének útjában az áll, hogy kik a szülei, a gyerekei vagy éppen a házastársa".

Gyurcsány szerint Dobrev képviselői megbízatása nem lesz rá hatással a politikai munkája, szerepe szempontjából. "Vezetem a pártot és a frakciót, eszem ágában sincs feladni semmit politikai felelősségemből és céljaimból. Sőt!" – írta.


2019 a választások éve. Kövesse az eseményeket hétről hétre a HVG hetilappal. Most 20% kedvezménnyel fizethet elő 4 vagy 8 hónapra is! bolt.hvg.hu

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

Az index.hu eddigi szerkesztősége lényegében megszűnt létezni, az ország elveszítette a legolvasottabb online felületét. Ez a független magyar sajtóra és a tájékozódás szabadságára mért eddigi legsúlyosabb csapások egyike. A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, hogy minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Olyan magas volt a páratartalom Tatabányán, hogy félbe kellett szakítani egy kézimeccset

Olyan magas volt a páratartalom Tatabányán, hogy félbe kellett szakítani egy kézimeccset

Az utolsó egyedek sejtjeiből támasztanának fel egy kihalt orrszarvú fajt

Az utolsó egyedek sejtjeiből támasztanának fel egy kihalt orrszarvú fajt

Rájöttek a tudósok, hogy csinálhatnak az eldobott maszkokból bioüzemanyagot

Rájöttek a tudósok, hogy csinálhatnak az eldobott maszkokból bioüzemanyagot