December 17-én, az MTVA székházánál történtek másnapján írtunk róla, hogy összegraffitizték a Váci úti Fidesz-irodát. Aztán január 7-én újabb esetről számoltunk be, ekkor a Fidesz-iroda egyik ablakát törték be.
Valamivel ezt követően arra járó munkatársunk jelezte, hogy kamerákat szereltek fel a a Váci út és a Vág utca, illetve a Váci út és a Tutaj utca kereszteződésében is, amelyek történetesen mind pont a Fidesz-irodára néznek.
Megkérdeztük a rendőrséget, hogy összefüggésben áll-e az új kamerák rapid felszerelése a pártirodánál történt incidensekkel, a BRFK válaszában azt írta, azokat a Rendőrségről szóló törvény 42. § (2) bekezdésének értelmében szerelték azt fel. Ebben az áll:
ahol az közbiztonsági, bűnmegelőzési, illetve bűnüldözési célból igazolhatóan szükséges, a rendőrség bárki számára nyilvánvalóan észlelhető módon képfelvevőt helyezhet el és felvételt készíthet.
Azt is megkérdeztük, mikor helyezték ki pontosan a kamerákat, de azt írták, erre nem kötelesek válaszolni, mivel a térfigyelő kamerák kihelyezésének időpontja nem tartozik az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény 3. § 5. pontjában meghatározott közérdekű adat fogalomkörébe.