Stumpf István Kéri Lászlóról: Szoktuk egymást anyázni, de mindig megiszunk egy Unicumot

Az ELTE Sikerek eseménysorozat legutóbbi vendége Stumpf István jelenlegi alkotmánybíró volt, kevés sorosozás, sok sztorizgatás volt. A felesége szerint 98 százalék, hogy Stumpf nem lesz megint alkotmánybíró.

  • hvg.hu hvg.hu
Stumpf István Kéri Lászlóról: Szoktuk egymást anyázni, de mindig megiszunk egy Unicumot

Stumpf István visszaemlékezéseiről a Magyar Hang tudósít, ebből idézzük az érdekesebb momentumokat. A Bibó István Szakkollégium alapítója levetített a hallgatóságnak egy lánya által készített videót, de a családi emlékekek felelevenítése helyett itt tévévitákat lát az érdeklődő. Majd a felvételen Kéri László sajnálkozik azon, hogy tanítványa elment kancelláriaminiszternek. A közönség soraiban ott ül Kéri, egykori mesteréről még ma is az elismerés hangján szólt Stumpf. Érkezik kérdés is kettejük kapcsolatáról:

Régóta mély barátságban vagyunk. Szoktuk persze egymást anyázni, de aztán mindig megiszunk egy fröccsöt vagy Unicumot.

Kéri László
MTI

Kiderült az is, majdnem pap lett belőle, de aztán egy báli mulatozása után kiprédikálták őt, így mégis inkább a szegedi egyetemre jelentkezett. Amikor az ELTE-re került, rögtön patronálni kezdte Kéri, majd jött az ötlet, az ÁJK-n is szükség lenne egy szakkollégiumra. Szerinte még nem sokkal 1990 előtt is kevesen gondolták, hogy rendszerváltás jön, még ha később sokan azt is mondták, hogy látták előre az egészet.

A Fidesznek soha nem volt tagja, bár legutóbb, a párt 31. születésnapján is ott volt. Erre azt mondta, tiszteletbeli alapítói státuszt kapott, és majdnem mindig el szokott menni. Soros Györgyről pedig csak annyit mondott: volt ő a Harvardon ösztöndíjas kutató, sőt, „Orbán és Szájer ösztöndíja is Sorostól jött ám”. A mai viszonyokról és mai munkahelyéről, az Alkotmánybíróságról azt mondta, „az Alkotmánybíróság ma a béke szigete”, miközben máshol dúlnak az indulatok, például a Kúria kapcsán még az is elhangzott szerinte, hogy „intellektuálisan nem nőtt fel a feladatához”. A CEU-ról azt mondta, szerinte maradni fog az intézmény Budapesten, a bajor mentőöv segíthet.

Az előadás végén elhangzott, Stumpf felesége szerint (aki bíróként dolgozik) 98 százalék, hogy nem választják újra alkotmánybírónak. „Én azért bizakodóbb vagyok.” Stumpf mandátuma július 22-én jár le. Akár újabb kilenc évre is újraválaszthatnák, de ez nem valószínű.