szerző:
hvg.hu

A Bildnek adott nagyinterjút az Európai Bizottság vezetője, egy egész bekezdésen át kérdezték Orbánról, a szintén néppárti politikus mondott róla ezt-azt.

Orbánnal is interjút közölt a német Bild pénteken, az Európai Bizottság leköszönő, néppárti elnökét, Jean-Claude Junckert is kérdezték, többek között arról, hogy miért ölelt, puszilt, fogott meg több híres európai politikust is, köztük Angela Merkelt, vagy Orbán Viktort is. A politikus azt válaszolta:

Dél-Luxemburgból származom, olaszok között nőttem fel, ők pedig állandóan ölelkeztek és csókolgatták egymást. 

Az interjú egyik egész blokkjában Orbánról kérdezték Junckert, az Európai Bizottság leköszönő elnöke pedig többször is bírálta párttársát.

Juncker: Orbán nem diktátor, de attól még nem demokrata, hogy megválasztották

Mi labdára megyünk, míg mások lábra - mondja a HVG-nek az Európai Bizottság megfontolt kommunikációjáról és a populisták szidalmairól Jean-Claude Juncker.

"Áh, Orbán, a '90-es években nagy rajongója voltam. Nagyon bátor volt. De most éppen komolyan szorongatja az EU-t, sőt, megtagadja annak minden fontos törekvését, ami még rosszabb" – mondja Juncker.

Orbán azt hirdeti, adjanak több hatalmat a nemzetállamoknak, és kevesebbet Brüsszelnek, de egyáltalán nem ez a jövő. Ha mindenki olyan egoista és nacionalista lenne, mint ahogy Orbán viselkedik, már nem lenne EU, véli.

De a többség szeretné az uniót, így az olyanok, mint Orbán sosem fognak komolyan érvényesülni, tette hozzá a Bizottság volt vezetője. Arra a kérdésre, hogy Magyarország elhagyja-e az EU-t, azt mondta:

Nem, mert a magyarok többsége szeretne az EU-ban maradni. De Orbán nem tud nem önmaga lenni, mindenkit, aki nem úgy jobboldali, mint ő, azt szélsőbaloldalinak hívja. Engem is, ami nevetséges.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Tőzsdére megy az MKB

Tőzsdére megy az MKB

Emberi lábat találtak Mezőlaknál, nem tudják, hogy került oda

Emberi lábat találtak Mezőlaknál, nem tudják, hogy került oda

Egymásnak estek az autós szövetségek a tótkomlósi verseny után

Egymásnak estek az autós szövetségek a tótkomlósi verseny után

Svájcban perelhetnek a hozzátartozók a Hableány-katasztrófa miatt

Svájcban perelhetnek a hozzátartozók a Hableány-katasztrófa miatt

Múzeumba kerül a Donald Trumpon gúnyolódó lufi

Múzeumba kerül a Donald Trumpon gúnyolódó lufi

10,6 milliárd forintból épül a magyar pavilon a következő világkiállításra

10,6 milliárd forintból épül a magyar pavilon a következő világkiállításra