szerző:
hvg.hu

Szijjártó szerint a Nyugat-Balkánt érintő kérdésekről szokott konzultálni a korrupció miatt elítélt volt macedón kormányfővel.

Észak-Macedónia NATO-csatlakozásáról is tárgyalt a parlament csütörtökön, a vitában pedig a 444.hu beszámolója szerint Vadai Ágnes DK-s és Mesterházy Attila MSZP-s képviselők felhozták Nikola Gruevszki volt macedón miniszterelnök ügyét is.

Mint ismert, Gruevszki tavaly hazájában kétéves letöltendő börtönbüntetésre ítélték gazdasági bűncselekmények miatt, ám amikor be kellett volna vonulnia a börtönbe, magyar diplomaták közreműködésével Magyarországra szökött, ahol soron kívül megkapta a menekültstátuszt. Nemrég Gruevszki a magyar külügy helyettes államtitkárával találkozott a 444 melletti lakásban.

Vadai erre is rákérdezett, mire Szijjártó azt mondta:

„(...) ha a leghitelesebb információt akarjuk beszerezni arról, hogy mi történik a Nyugat-Balkánon, merre mutatnak a nyugat-balkáni folyamatok, akkor kivel beszélnénk, ha nem egy olyan emberrel, aki ott 10 évig miniszterelnök volt?

És igen, rendszeresen szoktunk vele beszélni. Az, hogy hol, semmi jelentősége nincsen. Én például a minisztériumban szoktam vele beszélni a saját irodámban. És az, hogy a külügyminisztérium tisztségviselői kapcsolatot tartanak egy emberrel, aki 10 évig a saját hazája miniszterelnöke volt, az szerintem természetes.

És tudják mit, képviselőtársaim, ez a jövőben is így lesz, a jövőben is rendszeresen fogunk vele kapcsolatot tartani, én a jövőben is fogok vele konzultálni a Nyugat-Balkánt érintő kérdésekben, azt nyilvánvalóan mindig az irodámban fogom tenni, és mondok önöknek még valamit, tisztelt képviselőtársaim, Nikola Gruevszki támogatja saját hazájának euroatlanti integrációját. (...)”

Hozzátette, „ne legyünk már észak-macedónabbak az észak-macedónoknál”, mert ha nekik megfelelő vezető volt 10 évig Gruevszki, akkor az ellenzékiek ne kérdőjelezzék őt meg.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Mfor: A hulladéklerakókat is államosítani akarják

Mfor: A hulladéklerakókat is államosítani akarják

Az utastérben is új világ az elektromos Porsche Taycan

Az utastérben is új világ az elektromos Porsche Taycan

Meglepő módon is betehet az emberiségnek a légszennyezettség

Meglepő módon is betehet az emberiségnek a légszennyezettség

Már péntektől érkeznek a szeptemberi családtámogatások

Már péntektől érkeznek a szeptemberi családtámogatások

Kizárták a Kárász–Kozák-kajakpárost a szegedi kajak-kenu vb-n

Kizárták a Kárász–Kozák-kajakpárost a szegedi kajak-kenu vb-n

Egymillió eurót nyer, aki bebizonyítja, hogy Bielefeld nem létezik

Egymillió eurót nyer, aki bebizonyítja, hogy Bielefeld nem létezik