szerző:
hvg.hu

Megkérdeztük a minisztert, mit szól ahhoz, hogy állami cégek támogatják a felesége cégéhez köthető sportrendezvényeket.

Úgy tudom, a feleségem cége semmilyen állami megbízást és szerződést nem kap, abban pedig, hogy az állam ingyenes sportrendezvényeket támogat – mindig is támogatott – nincs semmi különös

– mondta Rogán Antal miniszter a hvg.hu-nak. Arról kérdeztük, mit szól ahhoz, hogy a felesége cégéhez köthető sportrendezvényeket támogatják állami cégek. Nemrég ugyanis közérdekű adatigénylésünkkor kiderült, az MVM 150 milió forinttal támogatta a Fitbalance-t és a Nemzeti Futóversenyt. A támogatók között ott van a honlapon a Szerencsejáték Zrt., amely viszont azt közölte, ők 2015-től nem nyújtanak támogatást, adományt, és nem kötnek szponzorálási szerződést.

A Szerencsejáték Service-t is megkerestük, de még nem kaptunk érdemi választ. Kérdésünkre, hogy az állami cégek támogatásának nincs-e köze, hogy a felesége cégéről van szó, Rogán azt mondta,

míg a feleségem a gyerekeinket nevelte, az volt a probémájuk, hogy a gyerekeket neveli, és nem csinál semmit, most meg, hogy vállalkozik, és sikeres e téren, ez a probléma. Döntsék el. Ha van sapka az a baj, ha nincs sapka, az.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Plusz 14 választási értesítőt talált a postaládájában

Plusz 14 választási értesítőt talált a postaládájában

Íme a legbiztonságosabb villanyautó – videó

Íme a legbiztonságosabb villanyautó – videó

Ketten meghaltak egy közlekedési balesetben Budapesten

Ketten meghaltak egy közlekedési balesetben Budapesten

Elütöttek egy gyalogost az M1-esen

Elütöttek egy gyalogost az M1-esen

Több mint 12 ezer lőfegyvert adtak le az új-zélandiak a christchurchi merénylet után

Több mint 12 ezer lőfegyvert adtak le az új-zélandiak a christchurchi merénylet után

Határon átszökött orosz medvét fogtak Észtországban

Határon átszökött orosz medvét fogtak Észtországban