Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
A bíróság elrendelt az előzetes letartóztatását.
A volt feleségét lőtte fejbe az az érdi férfi, akit hétfőn fogtak el a rendőrök. A bíróság csütörtökön letartóztatta – közölte a Budapest Környéki Törvényszék.
A közlemény szerint a férfi és volt felesége közös házban élt Érden. Kapcsolatuk anyagi viták miatt évek óta rossz volt. Múlt vasárnap már kora reggel veszekedés alakult ki köztük. A férfi magához vett egy – a nyomozás során bűnjelként lefoglalt – pisztolyt, és a nőt fejbe lőtte. A sértett azonnal meghalt. A férfi ezt követően gépkocsival elhajtott.
A bíróság az ügyészi indítványt megvizsgálta, a gyanúsítottat meghallgatta, és – a bűncselekmény kiemelkedő tárgyi súlyára, a kiszabható büntetés mértékére, a szökés, elrejtőzés veszélyére, valamint a bűncselekmény jellegére és az elkövetés körülményeire való tekintettel – elrendelte a gyanúsított letartóztatását az első fokú bírósági tárgyalás előkészítése során hozandó határozatáig, legfeljebb július 20-ig.
A döntés ellen a gyanúsított és védője fellebbezést nyújtott be, így a végzés nem végleges, de végrehajtható.
A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság hétfőn közölte, a rendőrségre vasárnap este jelentette be egy nő, hogy édesanyját érdi otthonában holtan találta. A 60 éves nő halálával összefüggésben kibocsátott elfogatóparancs nyomán a 60 éves érdi férfit néhány órával később Tárnokon fogták el a rendőrök.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.