Kivonta magát a rendőri felügyelet alól, és ismeretlen helyre távozott egy 33 éves férfi, írtuk meg tegnap a rendőrségi nyelvre lefordított szökést. A férfi egy napig volt őrizetben, elszökött, és most elfogták, azaz egy fél nap szabadság adatott meg neki. Csütörtökön hajnalban Palotáson fogták el a férfit, miután Bátonyterenyén megszökött. A nyomozók bekísérték a kijelölt büntetés-végrehajtási intézetbe.
Fél napig volt szökésben
Tegnap elszökött, ma elfogták Palotáson azt a férfit, aki fél napig úgy érezhette, túljárt a rendőrség eszén.
A debreceni polgármester felszólította a Semcorpot, hogy hagyja el a várost
A külügyminisztérium szerint 2 036 759 693 forintért magánrepülőzött tavaly Szijjártó Péter
Több mint 245 millió forintért utazott magángéppel az Egyesült Államokba Szijjártó
Europion: A hőségriadó elhozta Magyar Péter egyik első olyan döntését, amely a többség szerint nem elegendő
Elérhetetlen lett két Fidesz-közeli lap Baranyában
A Pécsi Újság 16 éve legendás hírnevet szerzett azzal, hogy a főszerkesztője orális szexre szólította fel a fővárosiakat.
Lerohad a Gubacsi híd: bíróságra került a tízmilliárdos tender, közben Mészárosék a felújításból gazdagodnak
Ha az okosórám szerint kipihent vagyok, miért érzem magam mégis fáradtnak?
Medián: Kitart a Tisza-eufória, egyre fogynak a Fidesz-szavazók
Tizenhárom percig tart végigpörgetni a kormány Facebook-oldalán letiltott felhasználók listáját
Nagyon visszaesett a kereslet a budapesti ingatlanok iránt
Pótlékmaffiát kapcsoltak le a BKK berkein belül
A csalást egy belső ellenőrzés tárta fel, az érintetteket kirúgták.
Marabu Féknyúz: Hajdu
Mától tilos egyszer használatos műanyag poharakat forgalmazni
Még légkondi alatt is durván megborítja a munkát és a GDP-t a hőség
A NAIH szerint a nyilvánosságra tartozik, hogy Sulyok Tamás mit kért a Velencei Bizottságtól
Itt az MNB-alapítvány mérlege: az induló közvagyon tizede sincs meg
Karácsony Gergely Colin Firth ikonikus jelenetét idézve nyitott meg egy strandot
Nem engedtek fel 23 utast a Wizz Air a Kefalónia–Budapest-járatára
Meghalt Henrik Irén, a Vuk és a Szaffi animációs operatőre
Esküvőt vezetett le Schwarzenegger a Halászbástyán
Meghalt a Village People frontembere
Victor Willis, a banda rendőrnek öltözött tagja 74 éves volt.