Gulyás Gergely: „Az MSZP már nincs a pályán”

A magyar falu programtól jutott idáig a miniszter.

  • MTI MTI
Gulyás Gergely: „Az MSZP már nincs a pályán”

Önkormányzati választás 2019

Idézze fel a 2019-es önkormányzati választás kampányának és a szavazás napjának eseményeit, illetve kövesse a fejleményeket cikksorozatunkkal. Innen megtudhat mindent arról, mi történik az ország önkormányzataiban.

A vidéki utak felújítására és a falusi közösségi szolgáltatások javítására 75-75 milliárd forint áll rendelkezésre a jövő évi költségvetésben, és a kormány szándéka szerint a következő években is hasonló összegeket biztosít erre a célra - mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter szombaton a Zala megyei Kiskutason. Gulyás Gergely a település napján tartott köszöntőjében arról beszélt, hogy a Magyar falu program célja a következő években a falusi létforma népszerűsítése. Ehhez pedig szerinte nemcsak arra van szükség, hogy az emberek megismerjék a vidéki életet, de arra is, hogy csökkentsék az infrastruktúrabeli különbségekből és a közszolgáltatások elérhetőségéből esetleg még adódó hátrányokat.

Vigh László, a térség fideszes országgyűlési képviselője a Magyar falu program zalai vetületeivel kapcsolatban egyebek közt arról beszélt, hogy jelenleg 170 milliárd forintos költséggel épül a Zalaegerszeget az M7-es autópályával összekötő kétszer kétsávos gyorsforgalmi út. Ezen felül Zala megyében mintegy 90 milliárd forint kellene arra, hogy a három- vagy még több számjegyű mellékutakat is fel tudják újítani.

Gulyás Gergely Kiskutason beszélt nagypolitikáról is: a jelenlegi független polgármester, Halász Gábor 2006-os megválasztása óta eltelt időszakát és a tavaszi európai parlamenti választások eredményét értékelve kitért arra, hogy az egykori kormányzó erő, az MSZP mint ellenfél "már nincs a pályán". Ez jó példa arra, hogy ha nem a választópolgárok szolgálatában állnak, a nagy politikai erők is "hogyan tudnak megszűnni, eljelentéktelenedni, észrevehetetlenné válni". Ami "egyszerre győzelem és öröm, az mindannyiunk számára figyelmeztetés is" - fogalmazott a miniszter.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.