Hétfőig még marad a kánikula, csak kevés helyen lehet csapadék. Kedden azonban hullámot vető front érkezhet, de a jelenlegi előrejelzések szerint ez nem az egész országra lesz jellemző – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat.
Egyelőre úgy tűnik, az ország egész területén hétfő estig 29-34 fok lesz, délkeleten akár 35 fokos csúcsérték is előfordulhat. Mindez kedden megváltozik, amikor hidegfront érkezik. A jelenlegi állapot szerint ez azonban csak a Dunántúlon és az ország középső megyéiben okoz majd jelentős hőmérséklet-csökkenést, esőt és zivatart.
Az ország keleti harmadát várhatóan nem érinti majd a hidegfront, ott kedden és szerdán is marad a meleg, csapadékra sem kell számítani.
Mindez azt jelenti, hogy kedden akár 17-18 fokos hőmérséklet-különbség is lehet a nyugati és a keleti országrész között – közölte a MET.