Kocsis Györgyi: „Egy szög miatt..."

...a patkó elveszett, a patkó miatt a ló elveszett, a ló miatt a lovas elveszett, a lovas miatt a csata elveszett, a csata miatt az ország elveszett – máskor verd be jól a patkószöget!” Vajon ki és mikor mulasztotta el az angol gyermekvers által ajánlott módon beverni azt a bizonyos patkószöget, hogy mára itt tartunk? Esetleg például Pálinkás József még fideszes miniszter korában, amikor szorgalmazta a független média bedarálását? Vagy amikor már MTA-elnökként hozzájárult a kritikus értelmiségiek, kiváló filozófusok elleni rágalomhadjárathoz? Netán amikor a tudományos akadémia nem tiltakozott elég erőteljesen a CEU kiebrudalása ellen? E heti számunk olvasóira bíznám e kérdéssor megválaszolását – vagy akár folytatását –, miután elolvasták az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpontjának főigazgatójával, Boda Zsolttal az Akadémia vesszőfutásáról készített interjúnkat, majd rögtön utána Vélemény rovatunknak azt az írását, amely

a most erkölcsbíróként fellépő volt MTA-elnök különös pálfordulását

teszi nagyító alá.

„Az új struktúra létrehozása rengeteg pénz- és energiabefektetés, miközben önmagában ez semmilyen hatással nem lenne a teljesítményre” – ezt a találó mondatot is Boda Zsolttól kölcsönzöm, ugyanis nemcsak a tudományos élet átszervezését célzó pazarló és csekély eredménnyel kecsegtető kormányzati akarnokságot jellemzi, hanem a nemrégiben bejelentett családpolitikai akciótervet is. Magyarország rovatunk cikke mutat rá, hogy a telefontársaságok „hűségprogramjára” emlékeztető intézkedéssorozat inkább a házasságkötések, semmint a gyerekek számát fogja szaporítani, miközben

tovább növeli a jövedelmi és vagyoni kasztosodást a társadalomban.

Holott éppenséggel lenne állami pénz szélesebb szociális talapzaton álló, igazságosabb és hosszabb távon hatékonyabb – például a családi pótlékot, a gyest növelő, a nemek közötti munkapiaci különbségeket csökkentő – népesedéspolitikára is, ha ezek forrásait nem szűkítené a kormány kizárólag ideológiai megrögzöttségből. Csakhogy szűkíti: a kövéredő államról szóló elemzésünkből kiderül, hogy miközben a kincstár az utóbbi hat évben egyre több adóbevételt söpört be, az ezt jobbára fogyasztásuk terhére finanszírozó magyar állampolgárok cserébe alig-alig zsugorodó államadósságot, romló társadalombiztosítási és jóléti szolgáltatásokat, egyre inkább kifosztott egészségügyi és oktatási rendszert „kapnak”.

Az állami pénzeső fő nyertese jó ideje a sport és a vallás, no meg legújabban a honvédség. Tény – állapítja meg a kormány által megkezdett intenzív haderőfejlesztéssel foglalkozó Fókuszban rovatunk –, hogy a honvédség legatyásodott. Ám mivel a parlamenti és a civil ellenőrzést Orbánék ellehetetlenítették, semmi garancia nincs arra, hogy például az idei rekordösszegű, 513 milliárd forintos honvédelmi költségvetésből ténylegesen Magyarország NATO-kompatibilis védelmi képességei javulnak majd, nem pedig pusztán a kormány korrupt külföldi lobbistái sokasodnak. A kétely azért is indokolt, mert a hon éppen 20 évvel ezelőtti NATO-csatlakozását enkezével aláíró kormányfő a minap azt a furcsaságot találta mondani, hogy „Magyarország katonai biztonságát nem lehet a NATO-ra alapozni”, miközben a leghevesebb ellenzője a mélyebb integráción alapuló európai hadseregnek is. Ha Orbán Kimdzsongun Viktor netán katonailag is Észak-Koreához hasonlóan szuverén Magyarországban gondolkodik, egész biztosan számos vesztett csata és egy egész elveszett ország vár ránk. Jól be kéne verni most rögtön azt a patkószöget.

A szerző a HVG szerkesztője.