szerző:
hvg.hu

Az emberi erőforrások minisztere az M1-en osztotta meg az általa vélt fontossági sorrendet.

Mindenki észleli, hogy a magyar gyermekek idegennyelv-tanulása akadozik, aminek több összetevője van, például, hogy nagyon nehéz a magyar nyelv – így vezette fel az M1 csűtörtök reggeli műsorában a középiskolások ingyenes külföldi nyelvtanfolyamának okát Kásler Miklós.

Az emberi erőforrások minisztere szerint a kormány 90 milliárd forintot fordít a kéthetes külföldi nyelvi tanfolyamokra, amelyeken a 9. és a 11. évfolyamra járó diákok vehetnek részt. Azt is mondta, hogy összesen 140 ezer diák szabadon választhatóan két-két hetet tölthet el egy olyan országban, amelynek a nyelvét tanulja.

Kásler szerint a tanulók az út alatt 20-25 órás nyelvtanfolyamon vehetnek részt, és a szállásukat is idegen nyelvi környezetben, lehetőleg családoknál próbálják megoldani. A kormány fejenként 2000 euróval az utazás összes költségét állja – tette hozzá.

A hírről az MTI is beszámolt, azt azonban elfelejtették megemlíteni, hogy Kásler szerint a program célja nem elsősorban az egyetemi felvételihez szükséges nyelvvizsga megszerzése. Hanem az, hogy "tudjunk a nagyvilágban boldogulni, el tudjuk más nyelveken is mondani, amit magyarul", illetve, hogy "meg tudjuk a magyar kultúrát ismertetni másokkal. Hagyományainkat, tradícióinkat, sportsikereinket." Ez a videó vége felé hallható.

(A felvételt a 444 osztotta meg.)

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Top 500: több mint százmilliárd forint osztalék ütötte a NER-oligarchák markát

Top 500: több mint százmilliárd forint osztalék ütötte a NER-oligarchák markát

Börtönbe kerülhet a veszprémi halálos verekedés vádlottja

Börtönbe kerülhet a veszprémi halálos verekedés vádlottja

Megkóstoltuk a Burger King műhúsos szendvicsét: zseniális vagy elvetélt kísérlet?

Megkóstoltuk a Burger King műhúsos szendvicsét: zseniális vagy elvetélt kísérlet?

Bivalyerős processzor, új billentyűzet: itt az Apple új, 16 colos MacBook Prója

Bivalyerős processzor, új billentyűzet: itt az Apple új, 16 colos MacBook Prója

Dombóváron csökkentették a képviselői tiszteletdíjakat

Dombóváron csökkentették a képviselői tiszteletdíjakat

Egy benzinkút ingyen tankolást hirdetett a bikiniben érkezőknek, a férfiak megértették

Egy benzinkút ingyen tankolást hirdetett a bikiniben érkezőknek, a férfiak megértették