szerző:
Korózs Lajos
Tetszett a cikk?

Válasz Révész Sándornak.

Önkormányzati választás 2019
Idézze fel a 2019-es önkormányzati választás kampányának és a szavazás napjának eseményeit, illetve kövesse a fejleményeket cikksorozatunkkal. Innen megtudhat mindent arról, mi történik az ország önkormányzataiban.
Friss cikkek a témában

A belpolitikai fordulat üzenetét hordozó október 13-i választási eredmények a demokratikus oldal mértékadó elemzőinek többségét nem csak lelkesítették, de új hangú és új reményű elemzéseikben sorra a közös fellépés további lehetőségeit, kihívásait és kockázatait vázolták föl. Eközben csaknem két hétnek kellett eltelnie, hogy a HVG egyik, kétségtelenül a legfelkészültebbek közé tartózó újságírója az önkormányzati választások eredményéből végül ki tudja bogarászni azt a következtetést, amely minden tekintetben megfelel hosszú évek óta makacsul képviselt mániájának: a szocialista-szociáldemokrata mozgalmakkal szemben megnyilvánuló zsigeri ellenérzésének.

Október 13. után Révész Sándor hosszú ideig hallgatott. Ám az mégsem járja, hogy egy ilyen, a napi aktualitásnál sokkal jelentősebb témáról egy tekintélyes zsurnalista egyetlen betűt se jelentessen meg, – így tehát végül csak összehozta az MSZP haldoklásáról és végéről szóló „Bye, bye MSZP” című opust. Szerinte ugyanis „ez az önkormányzati választások rejtett üzenete”. Ez az egészen sajátos elemzői vélekedés mindeddig elkerülte volt a többi szerző figyelmét, így hát e „rejtett üzenet” megfejtésének (kétes) dicsősége vitathatatlanul Révészé.

A Magyar Szocialista Párt (meg általában a szociáldemokrata-szocialista értékrend) haláláról, vagy legalábbis haldoklásáról a rendszerváltást követő három évtizedben Csurkától Bayerig és vissza számos tehetséges betűvető - no, meg tehetségtelen firkász is! -, írt már különféle dolgozatokat. A reakciós szerzőknek egyébként is ellenség minden olyan mozgalom, amely nem üli meg szőrén a nemzeti zászlót, azok meg aztán  különösen ellenségek, amelyek neve ráadásul „sz” betűvel kezdődik; – adódjék ez akár a szabadság, akár pedig a szociális elkötelezettség primátusának kifejezéséből. Révész Sándor persze fölötte áll ezeknek az avítt undokoknak, még akkor is, ha egyéni ihletésű okfejtései rendre ez előbbiek következtetéseire rímelnek. Mostani írásában egészen elképesztő számtani és logikai trükkökkel vezeti le a szocialisták pártjának végső kimúlását, s szövegéből kihallatszik a szerző efelett érzett kéjes öröme is.

Ha elemzése minden tekintetben objektív lenne. Ha a céltudatosan összeválogatott számszerű adatok mellett az MSZP-nek a demokratikus erők összefogásában vállalt tartalmi szerepét is elemezte volna, - mondjuk a pozitívumokat és a bizonyára létező negatívumokat is. Ha a progresszív, baloldali értékek szerepét is észrevette volna a Fidesz-rezsimmel szembenálló pártok összefogásában és közös sikerében. Nos, akkor nem lett volna lehetősége arra, hogy antiszocialista álláspontját ilyen rideg, számszerű, - tehát objektívnek látszó - felvezetéssel támassza alá. Elemzésének egyetlen tartalmi eleme van, az sem igazán eredeti: a csurkai „apák és fiúk” szellemében az „utódpártiságra”, másutt meg „az egykori beágyazottság megszűnésére” való hivatkozással szólja le az MSZP-t. Ha ránézett volna a naptárra, akkor látnia kellett volna, hogy az általa felemlegetett „elődpárt” már 30 éve megszűnt. Viszont éppen a Révész által csak „utódpártként” lesajnált Magyar Szocialista Párt volt az, amely legkövetkezetesebben képviselte hazánk csatlakozását az Európai Unióhoz, a NATO-hoz, és általában a fejlett, demokratikus világhoz. Nem mellesleg: az MSZP mai vezető generációja mind a rendszerváltást követően lépett be a pártba.  Sőt: egyes vezetői Révész Sándor gyerekei lehetnének!

Nem függetlenül a fenti tényektől egy objektív elemzésben Révésznek nem lett volna lehetősége arra sem, hogy az MSZP-t nemes egyszerűséggel antiliberálisnak és populistának nevezze. (Más ellenfeleink éppenséggel a „balliberális” kifejezést alkalmazzák ránk, ami az ő szótárukban a ’nemzetellenes hazaáruló’ jelzős szerkezet szinonimája. A „populista” jelzőt pedig a hazai és nemzetközi elemzések ez idő tájt az orbánista mesebeszéd minősítésére használják.) A rosszindulatú melléfogások ellenére, - ha tetszik, akár liberális elveink egyik jeleként is -, el kell, hogy ismerjük más ellenfeleink mellett Révész Sándor jogát is arra, hogy pártunkról olyan marhaságokat írjanak, amilyet csak akarnak.

Mindezek mellett persze nyugodtan el lehetne menni, ha Révész írásában nem jelenne meg a felelőtlen, kártékony, romboló indulat is. Miközben ugyanis a győztes ellenzéki pártoknak a történelmi felelősséget is átérző vezetői, köztük az MSZP vezetői is, éppen azon dolgoznak, hogy az összefogás választásokon sikeres gyakorlatát továbbvigyék, méghozzá elébb az önkormányzatiság megújítására, majd aztán az Orbán-rezsim végső megdöntésének irányába. Révész egészen egyértelműen a nehezen létrejött egység felszámolását kezdeményezi. Hangot ad ugyanis abbéli véleményének, hogy „az ellenzék hanyatló, keleties szárnyát”, – ki más lenne ez Révész szerint, mint az MSZP; bár hogy mi a franctól lenne a mi pártunk pl. „keleties”, azt nehéz lenne megfejteni –, szét kellene választani (sic!) a  „feltörekvő, nyugatos, perspektivikus” többiektől. Igen, ’le az MSZP-vel!’, üzeni az orbáni rezsim viszonyai közepette egy magát demokratikus, progresszív liberálisként pozícionáló közíró. Legyen világos mindenki számára: Révész éppen azt az összefogást javasolja felrúgni, amit minden elemző, minden demokratikus politikus, a köztársaság helyreállításának minden híve nem csak a választási siker, hanem az új demokratikus rendszerváltás további meghatározó elemének, sőt, feltételének ismert el. Hogy ez a későbbiek során milyen formában artikulálódik, az hamarosan ki fog derülni. Mint lehetőség benne van a baloldali egység megteremtése (MSZP, Szolidaritás, Párbeszéd), egy liberális tömb létrehozása (DK, Momentum) és a Fideszen kívüli világ koordinációja (civilek, szakszervezetek) egy választási pártban. Persze az is lehet, hogy csak egy nagyon szoros együttműködés valósul meg a győzelem és a jogállam megteremtésének érdekében!

Cui prodest? – tegyük fel a kérdést, ám a választ ezúttal hagyjuk az olvasóra.

Egy végső megjegyzést azonban nem kerülhetünk meg. Mivel a szerző eszmefutatása döntően az „utódpártiság” leminősítő kifejtésén alapul, talán nem indokolatlan felemlíteni, hogy Révész sok évig a Népszabadságnak volt elismert újságírója és rovatvezetője. Ez a lap pedig, horribile dictu, korábban éppen az „elődpárt” központi lapja volt! Az 1990-es rendszerváltást követően aztán a modern, liberális, demokratikus elvek egyik legkövetkezetesebb és legszínvonalasabb közéleti képviselőjévé vált, – méghozzá pont az MSZP-hez köthető Szabad Sajtó Alapítvány kezei között! Révész kiemelkedő újságírói tevékenységét éppen ennek „az ez elődlap nevét viselő utódlapnak” a szerkesztősége ismerte el a Népszabadság-díjjal. Révész megkapta a Bossányi Katalin díjat is; - s e díj névadója nemcsak nagyszerű újságíró, hanem egyúttal a Révész által „leutódpártozott” Magyar Szocialista Párt parlamenti képviselője is volt.

Sajnos vagy szerencsére, az élet bonyolultabb, mint ahogyan azt a neves újságíró láttatni szeretné. Goodbye, Révész Sándor!

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!