szerző:
MTI
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Elvileg csak addig, amíg felújítják az épületét.

Az Alkotmánybírság (Ab) a Parlament egyik irodahelyiségében ülésezik a következő mintegy fél évben, az Ab Donáti utcai épületének felújítása miatt – tudatta az Ab hétfőn közleményben.

Az 1970-es évek elején épült Donáti utcai háromszintes vasbeton épületet legutóbb csaknem három évtizede, az 1990-es évek elején újították fel. Most az energiahatékonyság javítása érdekében kicserélik a nyílászárókat, szigetelik a homlokzatot.

Az Ab mintegy százötven munkatársa a felújítás alatt is az épületben dolgozik majd, a 15 tagú testület, illetve az 5 tagú tanácsok azonban átmenetileg a Parlament épületében üléseznek. Az Országgyűlés Hivatala és az Ab megállapodása szerint az alkotmánybírák a Parlament egyik félemeleti irodahelyiségét használhatják ingyenesen 2020 tavaszáig – olvasható az Ab honlapján.

Az Ab épületének felújításához szükséges többletforrásokról szóló augusztusi kormányhatározat 556 millió forintot biztosít a munkálatokra.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Nácik és antifasiszták vonultak fel Bielefeldben

Nácik és antifasiszták vonultak fel Bielefeldben

Még mindig döcög a Takarékbank rendszere

Még mindig döcög a Takarékbank rendszere

Aprócska robotmadarat fejlesztettek ki svájci kutatók, nanomágnesekkel tudják irányítani

Aprócska robotmadarat fejlesztettek ki svájci kutatók, nanomágnesekkel tudják irányítani

Listázta a kormány, kiket ajánlott meghívni a rendszerváltás megünneplésére

Listázta a kormány, kiket ajánlott meghívni a rendszerváltás megünneplésére

Kényszerleszállás egy e-cigi miatt

Kényszerleszállás egy e-cigi miatt

Még mindig vár a pénzére a móri mészárlás nyomravezetője

Még mindig vár a pénzére a móri mészárlás nyomravezetője