Ki volt a gazdagabb, Elon Musk vagy Dzsingisz kán?
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?
Idén 2,3 ezerrel több gyereket diagnosztizáltak SNI-vel, mint egy évvel korábban.
A sajátos nevelési igényű (SNI-s) gyermekek ellátásában egyre nagyobb gondot okoz, hogy számuk gyorsabban nő, mint az őket fejlesztő, segítő szakembereké - írta hétfői lapszámában a Népszava.
Jelenleg mintegy 9700 gyógypedagógus, logopédus, konduktor dolgozik a köznevelésben az Emberi Erőforrások Minisztériumának 2019/2020-as tanévre vonatkozó gyorstájékoztatója szerint. Ez csökkenést jelent, tavaly év végén ugyanis valamivel több mint 10 ezer szakembert foglalkoztattak ezen a területen - mutat rá a lap.
Gyarmathy Éva: „We don't need your education"
Bár az oktatás soha nem volt egészséges a gyerekekre nézve, de legalább az adott korszaknak viszonylag megfelelő eljárásokat alkalmazott. A jelenlegi magyar oktatási rendszer azonban a jelen kor szellemével éppen ellentétes irányban halad. Az oktatási törvények és rendeletek a szakmaiságnak és egymásnak is ellentmondanak, a 21.
Ezzel szemben az idén mintegy 2,3 ezerrel több gyereket diagnosztizáltak SNI-vel, mint egy évvel korábban, számuk 93,8 ezerre nőtt. Közülük 10,3 ezren integrált óvodai nevelésben részesülnek, illetve gyógypedagógiai intézményben nevelik őket. Általános iskolába 56,5 ezer SNI-s diák jár a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint.
A szakemberhiányt jelzi az is, hogy egyre kevesebben tudnak részt venni gyógypedagógiai nevelésben: míg a 2010/2011-es tanévben 19,5 ezer tanuló részesült gyógypedagógiai oktatásban, a 2018/2019-es tanévben 16 ezer - olvasható a Népszavában.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?
A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.
Talán mindenki hallott már Bugyiról és Taktaharkányról, ám ezeken kívül is rengeteg érdekes nevű település van Magyarországon. Játsszon velünk!
Az 51 éves brit szakember húsz éven át dolgozott a Red Bullnál.
Kiara Lord posztolt egy szelfit.
Ez már a második alkalom.
A támogatott lakáshitel is arról szól, hogy az állam kivonul a család- és szociálpolitikából, és a felelősséget az egyénre tolja.
Az ügyben érintett lehet egy magyar kölcsönügylet is.