Bár az oktatás soha nem volt egészséges a gyerekekre nézve, de legalább az adott korszaknak viszonylag megfelelő eljárásokat alkalmazott. A jelenlegi magyar oktatási rendszer azonban a jelen kor szellemével éppen ellentétes irányban halad. Az oktatási törvények és rendeletek a szakmaiságnak és egymásnak is ellentmondanak, a 21. századnak pedig végképp nem felelnek meg, és ezzel az oktatás egyre nagyobb feszültséget okoz az összes résztvevőnek.

A folyamatos stressz pedig bizonyítottan szerepet játszik sok betegség kialakulásában. Ilyenek például a szív- és érrendszeri megbetegedések, hasmenés, székrekedés, hányinger, fejfájás, fülzúgás, emésztési problémák, gyakori vizelési inger, hát- és ízületi fájdalom, allergiák, depresszió. Emellett a stressz miatti figyelmetlenség növeli a balestek kockázatát.

Az egészségkárosító hatása mellett, még legalább három fő oka van, amiért a jelenlegi magyar oktatási rendszer nem megfelelő a gyerekek számára:

1. Merev, földhözragadt, így a 21. század sokszintű mobilitási kihívásaira nem ad választ.
2. A tanulás tematizálása és a tanulók értékelése szempontjából is kategóriákba szorított.
3. Nincsen kapcsolata a 21. századi technikai-kulturális-társadalmi problémákkal.

A 21. században már nem az utasításokat végrehajtani képes munkaerőre van szükség, hanem a változó világra felkészült, vagyis tanulni és problémákat megoldani képes embereket kell nevelni. Az oktatás már mint kifejezés is ellentmond ennek, a magyar megvalósulásában pedig a robotokkal folytatott versenyben már most vesztes generáció kitermelése. A 21. század kihívásainak negligálása miatt az oktatás nem csupán nem tölti be a feladatát, hanem ártalmas a jövő nemzedék egészsége és fejlődése szempontjából. Emiatt a szülőknek újra kell gondolniuk a gyermekeik fejlődési és tanulási lehetőségeit.

1. Mozgás és mobilitás

Az emberi test és elme mozgásra készült. A digitális technikával sikerült a mobilitást rendkívüli mértékűre növelnie az emberiségnek, de a humán lét a fizikai-fiziológiai kereteket még nem lépte át olyan mértékben, hogy eltekinthessünk a valós térben és időben való saját mozgástól. A mozgás éltet minket, mozgással tanulunk. A hosszantartó ülőhelyzet önmagában is egészségkárosító. Minden főbb civilizációs betegség gyógymódjában szerepel a testmozgás, még a látásproblémák esetében is kiemelt terápiás módszer a szemtorna. A mai gyerekek a szemüket sem mozgathatják eleget, hiszen a könyvre, füzetre vagy a táblára, kivetítőre fókuszálva tanulnak, és a digitális eszközök végképp leszűkítették a szemmozgást.

Mozgással tanulunk, ezért nem segít, ha újabb és újabb testnevelés órát tesz kötelezővé a törvény, mert magába a tanulásba szükséges a mobilitást bevinni, vagyis a tevékenység általi tanulást kell biztosítani.

Korábban sem volt sokkal jobb a helyzet az iskolában, de az iskolai papír/tábla virtualitásból hamarabb kiszabadulhattak a gyerekek, és utána nem az elektronikus virtualitásba, hanem a fizikai valóságba kerülhettek, ahol a szabad mozgás és felfedezés az oktatás ártalmát valamelyest ellensúlyozhatta. A helyhez és könyvhöz, majd digitális eszközhöz kötött tanulásra való felkészítés egyre kevésbé hatékony. Ezt mutatják az oktatási rendszerben mutatkozó anomáliák és az iskolával való össze nem illést jelző diagnózisok – a tanulási, figyelem, hiperaktivitás és autizmus spektrum zavarok – arányának növekedése.

Mozgással tanulunk

Shutterstock

Az atipikus fejlődés és egyéb eltérések egyelőre az oktatás törvényi kategóriáiban, mint BTMN (beilleszkedési, tanulási és magatartási nehézség) és SNI (sajátos nevelési igény) jelennek meg a maguk teljes értelmetlenségével, hiszen a besorolás esetleges. Az SNI változtathatatlan, a BTMN változtatható eltérésként jelzett, de már ezek a kritériumok is értelmetlenek, mert a változtathatóság többféle tényezőtől függ. Még az olyan nyilvánvaló eltérések, mint a vakság és siketség is változtatható lehet, mert új gyógymódok és technikai eszközök látóvá és hallóvá tehetnek. A fenti neurológiai alapú teljesítményzavarok esetében pedig végképp többesélyes a fejlődés, és nagyon sok tekintetben éppen a környezeten múlik, mi lesz a gyermek fejlődési útja, zavar vagy teljesítmény.

Miközben a mesterséges intelligencia átment a Turing teszten, vagyis emberi gondolkodásra képes, a gyerekek harmada kap valamilyen kognitív teljesítményzavar diagnózist. A digitális kultúra, a mozgáshiány, az agyat érő fény- és zajszennyezés, sugárzás és vegyi anyagok különbözően és különböző mértékben, de megváltoztatta a gyerekek idegrendszeri fejlődését. A tanulási, figyelem, hiperaktivitás és autizmus spektrum zavar diagnózisok megszaporodása jelzi, hogy az oktatásnak nincsen releváns válasza a kor ezen kihívásaira. Ezek a problémák ugyanis megfelelő fejlesztő környezetben megelőzhetők és kezelhetők.

A megnövekedett ingerterhelés és információ gazdagság egyéni adottságaik szerint különbözően hatnak a gyerekekre, ezért sokféle ütemű és irányú fejlődéssel kell szembenéznünk. A mai gyerekek nem a korábbi gyerekektől különböznek, hanem sokkal inkább egymástól. Az intelligenciától függetlenül is nagy eltérések mutatkoznak az iskolai készségekre való idegrendszeri érettség tekintetében. Egyre több gyerek tanul meg olvasni és számolni már akár háromévesen, de egyre többen, sokszor nagyon értelmes gyerekek is, még nyolcévesen sem érettek erre. Az írás, olvasás és számolás idegrendszeri érést nem követő és nem fejlesztő korai erőltetése tanulási zavarokhoz vezet, vagyis egy homogén beiskolázást és homogén tanítást követelő rendszer maga termeli a zavarokat. Ha pedig már kezdettől fogva hátrányt okozhat az oktatás, akkor biztosan nem ad megfelelő hátteret a fejlődéshez.

A 21. században elkerülhetetlen mobilitás akkor sikeres, ha stabil a háttér, az ember esetében ez azt jelenti, hogy érett idegrendszer és önkontroll mellett stabil identitás, tanulás, stabil kommunikáció és stabil tudás támogatja a fejlődést. Ezek biztosítása az iskola feladata. Több szinten szükséges a mobilitás újraélesztése, hogy stabilitást nyerjünk:

• Stabil idegrendszer – egyensúly és ritmus a mozgással
• Stabil identitás – szerepekben mozgással
• Stabil tanulás – az eszközök és információk mozgatásával
• Stabil határok – a tanulás határainak kiterjesztésével, kimozdulással
• Stabil kapcsolatok – többféle kommunikációs csatorna használatával
• Stabil tudás – tevékenységen keresztül tanulással

Mindehhez szükséges a dobozokban való gondolkodás megszüntetése, amihez az egyik kiváló út az ártalmas oktatás kiiktatása.

2. Kiszabadulás a kategóriákból

A fentiek máris jelzik, hogy miért nem lehet a gyerekeket kategóriákba szorítani. Eddig sem kellett volna, de a 21. században megnövekedett diverzitás, vagyis a sokféle fejlődés miatt az életkori kategóriák is elmosódtak. Mítosz, hogy az egy évfolyamra járó gyerekek nagyjából egyforma érettséggel és képességekkel rendelkeznek, és egyforma a tanulásuk. Az első osztályba járó hatéves gyerekek között öt és félév különbség mérhető. Vannak területek, ahol többen is csak a négyéves korúaknak megfelelő szinten tartanak. Ugyanakkor nem kevesen 2-3 évvel előbbre járnak egy-egy vagy több területen. Gyakori, hogy egy gyereknél egyszerre lehet azonosítani jelentős lemaradást és kiemelkedő fejlődést is. Ideje lenne átgondolni a vegyes életkorú osztályok – 1-3., és 4-6. évfolyam – indítását. A vegyes életkorú osztályokban együtt tanulnak a gyerekek, így képességeiknek megfelelően választhatnak tananyagot.

A tanulók differenciálása már nem megoldható, mert a gyerekek sokfélesége, egyenetlen fejlődése, és gyakran nem is észlelhető különlegességei miatt nem sorolhatók képességek szerinti csoportokba. Nem a tanulókat kell differenciálni, hanem a tanulnivalót. Ugyanazt a témát sokféle módon és szinten lehet tanulni. A társak egymást sokkal jobban tudják tanítani, mint a felnőttek a gyerekeket, mert közelebb áll a gyerekek kommunikációs kódja egymáshoz, mint a felnőttekéhez. Miközben együtt dolgoznak különböző problémákon, projekteken, elleshetnek egymástól mozdulatokat, fogásokat, megoldásokat.

Egymást jobban tudják tanítani

Shutterstock

A fentiek miatt az osztályzatokkal való minősítés is értelmetlen. Eltérő fejlődési utakat nem lehet egydimenziós kategorizációs rendszerben mérni, és végképp nem érdemes olyan tudást mérni, ami szinte teljesen felesleges, és jó eséllyel az lesz a nyerő, aki nem terhelte meg az információs rendszerét az elavult ismeretekkel, és különösen az elavult tanulási móddal.

A predigitális szemlélet része a világ tantárgyakba szorítása. Már a tudományok is egyre inkább átfedésbe kerülnek egymással – biofizika, pszichopedagógia, kiberpszichológia, stb. – és a legmagasabb szintű hivatásoknak nevük sincsen, nem is egy adott tudományterülethez tartoznak. A tantárgyak a régi oktatási szemlélet részét képezik, és amikor egyre újabb kihívásoknak kell megfelelni, nevetséges a szükséges tudásokra újabb és újabb tantárgyakat alkotni. Az informatika óra még hagyján, bár informatika címen inkább csak „titkárnő képzés” folyik, és nem valódi informatika, amit például kifejezetten probléma alapon lehet megtanulni, és nem tantárgyként betanulni. A mozgás szükségességére nem válasz újabb testnevelésórák bevezetése, mert nem testnevelésre van szükség, hanem mozgással tanulásra. Az etika kell, de erre külön tantárgy nem, mert akkor szépen sorra jöhetnek, ahogy jönnek is a fontos tudásainkra alkotott legostobább tantárgyak, mint a boldogság óra, a hazafias nevelés óra, majd nyilván a szeretet, az igazságosság, a harmónia, a béke tanóra.

Az emberi alapértékek a mindennapi tevékenységek során tanulhatók, ezekről nem külön tankönyvből lehet felkészülni. Manapság amúgy tankönyv sem kellene, ott vannak a digitális tartalmak, és amikor akarjuk, rákereshetünk a humán értékekre. Ettől persze még nem leszünk humánértékesek, csak fel tudunk sorolni ilyesmiket.

A magyar oktatás még mindig ott tart, hogy azon vitatkozik önmagával, hogy milyen tartalmak kerüljenek bele a Nemzeti Alaptantervébe, pedig már régen nem felhalmozni kell az ismereteket, hanem az aktuálisan adódó problémák megoldásához szükséges információkat kell hatékonyan megtalálni és értően alkalmazni. Ez is mindig így volt, csakhogy az infokommunikációs korban az ismeretek elérhetők, nem kell, és nem is lehet mindent fejben tárolni, és a gyors változások világában, nem az elavuló ismeretanyag, hanem a stabil tanulási képesség fog sikeressé tenni.

A 21. században tananyag helyett fejlesztési területekben kell gondolkodnunk:

1. idegrendszeri érés harmonizálása
2. általános intelligencia fejlesztése
3. érzelmi intelligencia fejlesztése
4. a digitális kor eszközeinek használata
5. rendszerben való gondolkodás
6. természettudományos gondolkodás
7. társadalom ismereti gondolkodás
8. kommunikációs képességek
9. gazdasági gondolkodás

Az iskolának akkor marad helye a jövő nemzedékének tanulásában, ha oktatási intézmény helyett fejlesztő környezetté válik.

3. Globális problémák megoldása – elfogadás és együttműködés

A 21. századra az emberiség olyan problémákkal szembesül, amelyek megoldása lokálisan nem lehetséges – növekvő egyenlőtlenség, mélyülő szegénység, járványok, betegségek terjedése, klímaváltozás, élőlények kipusztulása, álhírek, gyűlöletkeltés stb. Az iskola sem maradhat lokális, ki kell lépnie a falai, a tankönyve és tantárgyai mögül. A gyerekek sokkal érzékenyebbek a problémákra, mint a felnőttek, mert még nem alakult ki berögzült szemlélet, szabadabban gondolkodnak önmagukról, társaikról és a világról. Ez előnyös lehet, hiszen a nagyon gyors technikai fejlődés jelentős kulturális és társadalmi megrázkódtatásokat okoz, amelyek kezelése nyitottságot és rugalmas megközelítést kíván. (Jaj, nehogy nyitottság és rugalmas gondolkodás órát vezessünk be!!!)

Nem kell osztályzattal megoldani

Shutterstock

Automatikusan adódik, hogy sokféle nemzet gyermekei járnak együtt iskolába, automatikusan adódik, hogy sokféle képesség jelenik meg, sokféle hiány mellett. Ha ezeket nem egyszerűen csak elfogadni tanulják meg a gyerekek, hanem képesek megtalálni a helyét mindannak, amivel találkoznak, akkor tudnak alkalmazkodni egy változó világhoz. A kritikai gondolkodás sem kritikai gondolkodás órán tanulható, hanem valódi helyzetekben, amikor a jó vagy rossz, okos vagy buta stb. minősítésre késztető kérdés helyett azt kereshetik a gyerekek, hogy minek mi a jelentősége és hol a helye. Az iskola falain belül és kívül a közös játék során, probléma, sőt gyakran konfliktusok megoldása által kipróbálhatják önmagukat is a gyerekek, és nem kell osztályzattal megoldani a külső minősítést, motiválást, mert a társak és a teljesítmény megadják a megfelelő visszajelzést.

Olyan környezetet kell teremteni a gyerekek számára, amely a fent felsorolt fejlesztési területeket ellátja. Ez lehet iskola, de lehet a család is, amely biztosítja mindazt, amire a gyerekeknek a 21. században szükségük van.

Javasolt főbb tevékenységek:

1. Mozgás, tánc, sport, zsonglőrködés, varázslás – a neurológiai harmónia legjobb fejlesztői
2. Ének és hangszeres zene tanulása – általános intelligencia fejlesztő tevékenységek
3. Színjátszás, olvasás – az érzelmi intelligencia kiváló fejlesztői
4. E-sport – a digitális kor eszközeinek használatára és a szabálytudat fejlesztésére kiváló
5. Matematika, informatika, stratégia – a logikát és a rendszerben való gondolkodást építik
6. Klímavédelem – a természettudományos gondolkodást globális megközelítésben tanítja
7. Mese- és történetmondás, történelem – a társas és társadalmi folyamatokat tanítják
8. Magyar és idegen nyelvek, vitakultúra, média – a kommunikációs képességeket fejlesztik
9. Gazdálkodási és közgazdasági ismeretek – a gazdasági gondolkodást alapozzák meg.

Mindezek nemcsak a gyerekek, hanem a felnőttek számára is szükséges fejlődési területek, így a felnőttek számára is előnyös, ha közösen fedezik fel az új lehetőségeket. Lesz, ahol a felnőtté, lesz, ahol a gyereké lesz a nagyobb tudás, gyorsabb fejlődés, jobb megoldás. Ez is a lecke része. Olyan korszakba értünk, amilyen még nem volt, ahol néha gyerek tanít felnőttet. Az infokommunikációs korban a gyerekek információszerzési lehetősége a felnőttektől részben függetlenné válik, ezáltal a gyerekek több területen is a felnőttekétől különböző és gyakran nagyobb tudással rendelkezhetnek. Mindenki nyerhet, ha a felnőttek megtanulnak a gyerekekkel is együttműködni, és nem megtartani vagy átadni az irányítást, hanem a gyerek fejlődésével együtt változó szabályrendszer alapján megosztani a fejlődésükért vállalt felelősséget.

Gyarmathy Éva klinikai és neveléslélektani szakpszichológus

Hasonló cikkeket a legújabb HVG Extra Pszichológia különszámban olvashat, melyben a gyermekkor fordulópontjaival foglalkozunk. Keresse az újságosoknál vagy rendelje meg!

Ha most fizet elő a HVG Extra Pszichológia magazinra, 20% kedvezményt kap vagy választhatja azt is, hogy ajándékba kapja a Pszichológia dióhéjban című könyvet.