Az 1950-ben adminisztratív döntéssel kialakított Nagy-Budapest történetének eddigi legnagyobb elvándorlási hulláma 1993-tól 2005-ig tartott, akkor 2,017 millióról 1,696 millióra esett vissza a népesség. Az ezt követően megindult szolid visszaáramlás a családi otthonteremtési támogatás első lépcsőjének a meghirdetésekor ért véget, nem függetlenül az alacsonyabb agglomerációs telekáraktól.
A főváros területénél négyszerte nagyobb elővárosi gyűrűn belül újabban 6 térséget különböztetnek meg, közülük a legnépesebb s legnagyobb népsűrűségű déli szektor lélekszáma emelkedett ebben az évtizedben is a legnagyobb mértékben. Miközben Magyarország számos távoli vidéke egyre inkább kiürül, Érd–Szigetszentmiklós térségében a 2010-es években 8 százalékkal gyarapodott a népesség. Az 1990-ben 43 ezer lakosú Érdet így már 70 ezren lakják, ehhez képest Salgótarján lélekszáma ugyanezen időszak alatt 48 ezerről 34 ezerre, Hódmezővásárhelyé 51 ezerről 41 ezerre zuhant.
Az agglomeráció déli szektorának a településeit egyébként elsősorban a szerényebb jövedelmű fővárosi kitelepülők, valamint a távolabbi helyekről érkező kisegzisztenciák favorizálják, ellentétben a Budaörs és Szentendre által fémjelzett nyugati és északnyugati szektorral, ahová általában jómódú családok érkeznek. A Csepel-szigethez is kapcsolódó déli övezethez hasonló a képlet a Gyál központú délkeleti zónában. Az Ócsától és Alsónémeditől Maglódig tartó, relatíve alacsonyabb jövedelmű körzetben a legkisebb az új lakások alapterülete az egész elővárosi gyűrűben, s az ottaniak tartják a környéken a legkevesebb gépkocsit is.
A fővárosi agglomeráció fél évszázaddal ezelőtt nem volt akkora, mint jelenleg. Az 1970-es évek elején még csak a 10–15 kilométeres távolságon belüli 45 helységet sorolták a szóban forgó övezethez. Újabban viszont már a Lánchídtól 35 kilométeres távolságra eső Vác is az átlőtt körte formájú térséghez tartozik, habár a patinás püspöki székhely besorolását több szakértő is vitatja. Vác maga is jelentős térségi centrumnak számít ugyanis a Börzsöny körzetében, intézményhálózata pedig messze felülmúlja az átlagos hazai középvárosokét. Mintha a spontán folyamatok maguk is megkérdőjeleznék agglomerációs jellegét, talán ez az egyetlen olyan város az átlőtt körtén belül, ahol stagnál, sőt újabban enyhén csökken a lélekszám. Az északkeleti szektornak ma már nem is Vác a legnépesebb városa, hanem a vadul terjeszkedő Dunakeszi, ahol 1990-ben 26 ezren, ma pedig 45 ezren élnek.
Lakóinak 13-14 százalékát vesztette el 1990 óta a főváros (266 ezer személyt), miközben az agglomeráció népessége 55 százalékkal bővült (550 ezerről 850 ezerre). Ez azonban nem jelenti azt, hogy az ország központjától mintegy negyedmillió lakos egyszerűen kijjebb költözött Pest megye zöldövezeteibe. Budapest lélekszámának visszaesésében a természetes fogyás is vastagon szerepet játszott, hiszen a fővárosban évről évre többen vesztik életüket, mint ahány gyerek világra jön. Az agglomeráció népességének felfutása ráadásul nem is csak a fővárosból kiköltözőknek köszönhető, hanem a más vidékről „felköltözőknek” is.
Mindeközben egyre kisebb helyen koncentrálódik az emberek egyre nagyobb tömege. 1990-ben a népesség 25 százaléka tömörült az ország középső, nem egészen 3 százalékán. Jelenleg e területen – szám szerint 2358 négyzetkilométeren – 2,6 milliónyian élnek. Vagyis a lakosságnak már közel a 27 százaléka.
