Egy még tavaly, június elején született írás következik, melyet azonban az önkormányzati választásig nem tettem közzé. Most azonban, amikor több mint két évig nem lesz országos választás, itt az ideje, hogy közösen végiggondoljunk sok mindent, amitől a kampány nyomása alatt óvakodtunk. Az azóta történtek alapján indokolt kiegészítéseket a szöveg végéhez illesztettem. Eredetileg, júniusban azt a címet adtam neki: Nehéz szavazás után, s a szövegben is megjelenik ez a gondolat.

*

A DK-ban most mindenki boldog. Senki nem remélt 16 százalékot, négy EP-mandátumot, és ennyi lett.  A cél, amit Gyurcsány több, mint hét éve, 2012 februárjában meghirdetett, hogy tudniillik a DK a baloldal legnagyobb pártja legyen, megvalósulni látszik. Dobrev Klára fellépésével, az Európai Egyesült Államok jelszavával a Fidesz bezárkózó nacionalizmusát elutasító választók számára a DK lett az (egyik) természetes választás. Ez az európai parlamenti választás egyértelműen a föderatív Európa hívei és a „nemzetek Európája”, vagyis az elzárkózó nacionalizmus hívei közötti választás volt szerte Európában, így Magyarországon is. Akik a föderatív Európa, vagyis Churchill, Guy Verhofstadt, Martin Schulz és a DK kifejezésével az Európai Egyesült Államok hívei vagyunk, könnyen, magától értetődően szavazhattunk akár a DK-ra, akár a Momentumra nemcsak a Fidesszel és a Jobbikkal, de az e kérdésben nem tisztán beszélő LMP-vel szemben is.

Még sem volt számomra könnyű ez a szavazás, bár könnyűvé is tehette volna, ahogy Dobrev Klára magabiztosan és meggyőzően fellépett, ahogy az Európai Egyesült Államok mellé állított több mint félmillió választót, a DK tavaly áprilisi táborának közel kétszeresét. Csak az érvelése ne lett volna! Csak ne európai minimálbérrel, európai minimálnyugdíjjal, európai családi pótlékkal, európai multiadóval érvelt volna. Tudom, ami most következik, azért sokan haragudni fognak rám. Mégis el kell mondanom, legalább utólag, amit a kampány közben a DK tagjaként magamban tartottam.

*

Négy választási vitaműsort is megnéztem a német közszolgálati televízióban: a hat csúcsjelölt brüsszeli vitája mellett Manfred Weber és Frans Timmermans két vitáját és a négy kisebb pártcsalád német csúcsjelöltjeinek vitáját. Weber néppárti és Timmermans baloldali csúcsjelölt május 16-i vitáját a német ZDF és az osztrák ORF egy-egy vezető újságírója vezette, s e két csatorna közvetítette. A „szociális Európa” törekvésével kapcsolatban szembesítették a két vitázó politikust Annegret Kramp-Karrenbauer CDU-elnök, Macron francia köztársasági elnök és Sebastian Kurz osztrák kancellár egy-egy kijelentésével. Macron, mint ismeretes, európai minimálbérről és európai alapellátásról beszél. A CDU-elnök szerint viszont a szociális rendszer és a minimálbér európaivá tétele rossz irány. Kurz szerint Macron elképzelése utópia. „Az osztrák vagy német színvonalat csökkentsék úgy, hogy megfeleljen a román vagy bolgár szintnek? Nem szeretném.” Weber reakciója, miszerint ugyanazért a munkáért csak ugyanazon a helyen kell ugyanannyit fizetni, és szkeptikus a szociális rendszerek egységesítésével kapcsolatban, nem meglepő, hiszen a CDU-CSU sokáig még a minimálbér németországi bevezetését is ellenezte. Számunka a szocialista csúcsjelölt, Frans Timmermans válasza az igazán fontos. Nos, ő a következőt mondta: „Sebastian Kurz mindig ezt csinálja: rajzol egy karikatúrát, és azzal vitatkozik. Nem akarjuk a különböző minimálbéreket közelíteni, nem. Azt akarjuk, hogy a minimálbér minden tagállamban az átlag 60 százaléka legyen.” És hozzátette: a szakszervezeteket kell olyan helyzetbe hozni, hogy sikerrel tárgyaljanak a bérekről, mert a bérek túl alacsonyak.

Miért idézem ezt föl? Mert azt szeretném érzékeltetni: nemcsak a konzervatív Weber, de a szocialista Timmermans sem arról beszélt, ami a DK kampányán végigvonult, hogy az „európai minimálbér” közelebb hozná a magyarországi béreket a nyugat-európaiakhoz. Nem, az „európai minimálbér” a szocialisták csúcsjelöltje szerint olyan Európa-szerte érvényes szabályt jelentene, ami az országon belüli (és nem az országok közötti) bérkülönbségeket csökkentené. Európai nyugdíjminimumról, európai családi pótlékról, európai egészségügyi minimumról e választási vitákban senki sem beszélt, az európai szocialisták választási kiáltványában sem esik ilyesmiről szó.

Tisztázni kell, hogy miről is van szó és miről nincs. Az Unió létezése alapjában véve három dolgot jelenthet: közös normákat (ilyen például az az előírás, hogy az áfa nem lehet 5 százaléknál alacsonyabb, de közös norma a verseny szabadsága is, ami a tőkére, munkaerőre, termőföldre egyaránt kiterjed), közös intézményeket (ilyen például a Frontex, a közös határellenőrzés, és ilyen az Európai Központi Bank vagy az Európai Számvevőszék), és a gazdagabb országok befizetéseiből a szegényebbeknek nyújtott közösségi támogatásokat. Nos, a Macron és az európai szocialisták által javasolt európai minimálbér közös norma, de nem jelent támogatást. Szerintük az unió előírná az európai minimálbért, de nem finanszírozná azt.

Miért fontos ezt világossá tenni? Azért, mert a DK kampányában végig azt hallottuk, hogy az európai minimálbérhez, az európai nyugdíjminimumhoz és családi pótlékhoz az az „európai multiadó” biztosítaná a forrást, amelyet maga az Unió szedne be, értelemszerűen elsősorban a gazdagabb, jelenleg is nettó befizető országokban.

Az „európai multiadó” a nyugatiaknál mint a nagy tengerentúli információtechnikai cégek (Google, Facebook stb.) vagy a nemzetközi csomagküldő Amazon adóztatása jelenik meg, és nem mint általában a „multik” külön adóztatása, ami sokkal szélesebb kört jelentene, mint amit a Hegyeshalmon túli Európában elképzelhetőnek tartanak.

Dobrev Klára fellépéseiben újra meg újra azt hallottuk, hogy az „Európai Egyesült Államokban” a magyar gyereknek is ugyanolyan esélyei, illetve a magyar nyugdíjasnak ugyanolyan lehetőségei lesznek, mint az osztráknak, hollandnak vagy dánnak. Ilyen igényre nemcsak a néppártiak nem nyitottak, de az európai szocialisták sem lépnek fel ezért.

*

Nemcsak az a baj ezekkel a programpontokkal, hogy nincs realitása a megvalósulásuknak, mert mások nem támogatják, és ebben az értelemben a választók félrevezetését jelentik, hanem az is, hogy nem helyénvalók. Miért nem?

E programpontok nemcsak közös normákat tartalmaznak, hanem olyan, az Uniótól várt többletjuttatásokat ígér a DK, amelyek a magyar forrásból nyújtott nyugdíjat illetve családi pótlékot egészítenék ki. (Így volt ez már a DK 2014-es EP-programjában is, amely „Európai Bérfelzárkóztatási Programot” hirdetett meg, amelynek keretében uniós pénzekből közelítették volna a szegényebb országok béreit a gazdagabbakéhoz. Az európai minimálbért is azzal tette volna lehetővé a 2014-es program, hogy az Unió nyújtana bérszubvenciót ahhoz, hogy az uniós minimálbért a vállalatok ki tudják fizetni. Hasonlóképpen „Európai Éhezésellenes Program” nyújtott volna forrásokat a gyermekéhezés megszüntetésére.) Az MSZP a DK-hoz hasonlóan hirdette meg az európai minimálbért, európai minimálnyugdíjat és európai családi pótlékot, és a DK-tól eltérően konkrét összegeket is rendelt hozzájuk (236 ezer, 95 ezer illetve gyerekenként 47 ezer forintot), de külön forrást nem jelölt meg.

A bemutatott javaslatok helytelen voltát legkönnyebben az „európai családi pótlékkal” kapcsolatban láthatjuk be. Az ellenzéki pártok rendszeresen tiltakoznak a gyermekszegénység miatt, és követelik a családi pótlék emelését. Igazuk van. Az „európai családi pótlék” meghirdetése azonban azt üzeni: ha az Orbán-kormány nem hajlandó emelni a családi pótlékot, kapják meg a szükséges ellátást a gyermekeket nevelő szegény családok Brüsszeltől. Jogos igény ez? Szerintem nem. Magyarország a világ közel kétszáz országa közül gazdasági teljesítményét és életszínvonalát tekintve az első hatvan között, tehát a felső harmadban van. Ráadásul Magyarország már a szocialista rendszerben viszonylag sokat költött a gyermekvállalás támogatására, mi találtuk ki a gyest, és mi tettük alanyi jogúvá a családi pótlékot. Ma GDP-arányosan Európában összességében nálunk a legmagasabb a gyermekvállalás támogatására fordított pénz. Az pedig a magyar politika dolga, hogy olyan támogatási rendszert alakítson ki, amely nem a legkevésbé rászorulókat kedvezményezi, és ugyanakkor nem inflálja el a leginkább rászorulókat is elérő juttatásokat. Mind a Horn-kormány, mind a Gyurcsány-kormányok idején tudták még ezt az akkor még egy pártban levő MSZP-sek és mai DK-sok. Akkor az adókedvezmény illetve a gyed rovására növelték a családi pótlékot és a gyest. Az ilyen átalakítás ígérete időközben kikerült a pártprogramokból, mert nem akarták elriasztani az Orbán-kormány családtámogatási rendszerének kedvezményezettjeit. Holott ma sem méltányos az, ha Magyarország maga olyasmire költi a költségvetési milliárdokat, mint a tehetősek adókedvezménye vagy autóvásárlásuk támogatása, ha szja-mentességgel jutalmazza a négy vagy több gyereket szült anyákat, és ezzel „kiengedi” őket a közteherviselésből, és azután a rászoruló gyerekes családok támogatásáért Brüsszelben tartja a markát.

Tulajdonképpen hasonló a helyzet az „európai minimálnyugdíjjal” is. A nyugdíjrendszer – biztosítási rendszer. Nyugdíj azt illeti meg, aki aktív évei alatt járulékot fizet. Fel vagyunk háborodva amiatt, ha a magyar államháztartás fizet nyugdíjat olyan ukrán állampolgároknak, akik sosem dolgoztak Magyarországon, nem fizettek itt nyugdíjjárulékot. A felháborodás jogos, csakhogy, ha ezt a logikát követjük, akkor nem várhatjuk el, hogy Brüsszelből egészítsék ki azok nyugdíját, akik csak Magyarországon dolgoztak és fizettek járulékot. A magyar idősek nyugdíjáról Magyarországon kell gondoskodni. Egyébként a magyarországi nyugdíjak a magyarországi keresetekhez képest az utóbbi két-három év bérrobbanásáig egyáltalán nem voltak alacsonyak, sőt a legmagasabbak között voltak Európában. 2017-ben a magyar nyugdíjaknak a bérekhez viszonyított helyettesítési rátája 64 százalék volt, ugyanannyi, mint Ausztriában, és magasabb, mint az EU átlaga (58 százalék). (2016-ban még 67 százalék volt a magyar adat, a 2017-es csökkenés a bérrobbanás kezdetének tulajdonítható. Magyarországot a csúcstartó Luxemburgon kívül 2016-ban csak Francia- és Olaszország előzte meg, 2017-ben pedig a magyarországi csökkenés miatt még Spanyolország és Portugália. Más uniós tagország nem.) Az, hogy az átlagos nyugdíjak reálisnak tekinthető szintjéhez képest a nyugdíjminimumot a Fidesz-kormány nagyon alacsony szinten tartja, s a nyugdíjasok számottevő részének riasztóan alacsony a nyugdíja, a családi pótlék értékvesztéséhez hasonlóan nem olyan probléma, amelyre nem országon belül kellene a megoldást keresni, s Brüsszelben kellene az országnak a markát tartania.

Az „európai minimálbért” sem tartom elfogadhatónak, méltányosnak, ha az nemcsak a hazai bérkülönbségek csökkentését jelenti, hanem ha a bérek emelkedéséhez brüsszeli forrásból várunk bérszubvenciót az alacsony termelékenységű hazai vállalatok számáras.

*

Külön ki kell térnem az „európai multiadó” ötletére, amely uniós szintű, az Unió intézményei által kivetett és beszedett adó lenne. Ismétlem, hogy amiről valóban sokfelé beszélnek, az azoknak a tengerentúli információtechnikai óriásvállalatoknak az európai megadóztatása lenne, amelyek Európában nem vagy alig adóznak. Erről tárgyaltak a G20-ak pénzügyminisztereinek fukuokai tanácskozásán is. Azt azonban aligha lehet elmondani, hogy általában a multik ne fizetnének Magyarországon (vagy bárhol Európában) adót. Hogy az Orbán-kormány magas nyereségadó-kedvezményt kínál fel az új befektetésekhez, persze igaz, de ezt a korábbi kormányok is csinálták, ha akkor kisebbek voltak is az elengedett összegek. Ha ezt valaki nem vagy kisebb mértékben akarja csinálni, akkor nem kell ekkora kedvezményeket adni a beruházóknak, de ehhez nem kell „multiadó”. Ha az Audi – mint a tavalyi sztrájk kapcsán kiderült – azért számol el több nyereséget Magyarországon, mint másutt (amivel egyébként a magyar költségvetés nem jár rosszul), mert itt a nyereségadó európai összehasonlításban nagyon alacsony, akkor volna lehetőség az adókulcs emelésére, és nem „multiadót” kell kivetni. (A németek és franciák a társasági adó világszerte érvényesítendő minimális szintjét javasolják az adóparadicsomok felszámolása érdekében, amit az Orbán-kormány nyilván élesen ellenez.) A termelésüket túlnyomórészt exportáló nagy cégek az export után természetesen nem fizetnek áfát, és ez is olyan benyomást kelt, mintha a multik aránytalanul kevés adót fizetnének. A kiskereskedelemben működő multik annál több adót fizetnek. A „multiadó” tehát megalapozatlan elképzelés. Arra is érdemes emlékezni, hogy az az érvelés, hogy a multik nem vesznek nálunk részt a közteherviselésben, és ezért kellenek a különféle különadók, Orbántól származik, ő maga nevezte a különadókat időnként multiadónak, és az emberek félrevezetésére, a külföldi befektetőkkel szembeni hangulatkeltésre szolgált. Nem kellene ezt átvenni. Mindenesetre méltatlan magát európainak, sőt a legeurópaibbnak nevező párthoz, hogy az adóalanyok között aszerint tegyen különbséget, hogy hazai vagy külföldi tulajdonban vannak. Márpedig a „multiadó” jelszava ezt jelenti.

*

Ha össze akarjuk foglalni a DK EP-kampányának üzenetét, az nem más, mint a föderatív Európa vagy más szóval Európai Egyesült Államok koncepciójának jóléti transzferekre való lefordítása. Olyan illúziót keltett a kampány, hogy ha megvalósul az Európai Egyesült Államok, akkor nemcsak közös szabályokat, közös jogrendet és fejlesztési pénzeket kapunk majd Brüsszeltől, hanem a folyó fogyasztást szolgáló támogatásokat is. Ennek pedig nincs realitása, és nem is volna helyénvaló. Olyan benyomást kelt, hogy a magyarországi életszínvonal a magyarországi gazdasági teljesítménytől elszakítva emelhető. Ilyen értelemben ez a kampány a 2001-2002-es, Medgyessy-féle kampány logikáját követi.

Az innen nézve gazdag nyugat- és észak-európai országoknak is megvannak a maguk szociális problémái. Németországban a két koalíciós párt például azon folytat késhegyig menő vitát, hogy az időskori szegénység elkerülésére az alacsony nyugdíjat kapóknak a költségvetésből folyósítandó alapellátást jövedelem- és vagyonvizsgálathoz kössék-e, mint a CDU-CSU akarja, vagy anélkül adják, ami az SPD álláspontja. Nem hinném, hogy a hatalmas fejlesztési támogatásokon túl, amelyeket eddig is kaptunk a gazdagabb uniós országok hozzájárulásaiból, s amelyekre a jövőben is számítunk, a magyar nyugdíjak támogatását is tőlük lenne szabad várnunk. Semmiképpen sem helyes azzal az igénnyel fellépni, hogy az ezermilliárdokra rúgó fejlesztési támogatások után jóléti transzferekkel is segítsenek. Az ismert metaforával: nem várható el, hogy ne csak hálót, de halat is adjanak.

*

A már említett 2014-es EP-kampányban megfogalmazott javaslatokról azóta sem hallott senki. Nem tűzték azokat az Európai Parlament napirendjére, a plenáris ülések jegyzőkönyvei szerint ott szóba sem kerültek. Itthon sem beszélt róluk senki a két EP-választás között eltelt öt évben. A legjobb lenne, ha az idei EP-kampányban előadott irreális ötleteket hasonlóképpen mind meghirdetőik, mind az azokat lelkesen megtapsoló barátaink mielőbb elfelejtenék. Érjük be az euróval, az európai ügyészséggel, a jogállamiság számon is kérhető európai követelményeivel, a közös külpolitikával, a közös menekültpolitikával, Schengennel, a roaming-díjak megszüntetésével, az Erasmus-programokkal és a kohéziós támogatásokkal. Ezeket jelentheti számunkra a föderatív Európa. Azt pedig, hogy anyagi értelemben jobban élhessünk, hogy jobban keressünk, hogy visszaszorítsuk a szegénységet, a felzárkózást szolgáló kohéziós támogatások és az Unión belüli tőke- és tudásáramlás kedvező hatásaira is támaszkodva, de magunknak kell megoldanunk.

*

Eddig a június elején írott szöveg. Ehhez hét hónap elteltével a következőt kell hozzátennem. Amikor júliusban váratlanul Ursula von der Leyent jelölték az Európai Bizottság új elnökének, a DK azzal az indoklással döntött a támogatása mellett, hogy von der Leyen „elfogadta a DK programját”. Ez azonban nem állja meg a helyét. Abban a nagy sikerű programbeszédében, amelyet megválasztása előtt mondott az EP plenáris ülésén, minimálbér-ügyben a következő olvasható: „In a Social Market Economy, every person that is working full time should earn a minimum wage that pays for a decent living. Therefore we will develop a framework, of course in respect of the different labour markets.” Ez ugyanaz, mint amit az európai szocialisták a kampányban megfogalmaztak, vagyis, hogy mindenütt legyen minimálbér, az legyen méltányos szinten, viszont nem jelenti a kelet-közép-európai új tagállamok bérszínvonalának közelítését a nyugat-európaihoz, s kiváltképp nem a „bérfelzárkóztatás” külső forrásból történő támogatását. Ugyanígy beszélt szakbizottsági meghallgatásán Nicolas Schmit luxemburgi szociáldemokrata munkaügyi biztosjelölt is, kifejezetten elutasítva az „egységes európai uniós minimálbér” gondolatát. Európai minimálnyugdíjról vagy európai családi pótlékről pedig Brüsszelben és Strasbourgban tudtommal továbbra sem esik szó.

Arról, amit a DK „európai multiadóként” ígér, természetesen nem beszélt von der Leyen. Az adózás ügyében a következőt mondta: „And I will stand for fair taxes – whether for brick and mortar industries or digital businesses. When the tech giants are making huge profits in Europe, this is fine because we are an open market and we like competition. But if they are making these profits by benefiting from our education system, our skilled workers, our infrastructure and our social security, if this is so, it is not acceptable that they make profits, but they are barely paying any taxes because they play our tax system. If they want to benefit, they have to share the burden.” Tehát a digitális óriásvállalatok méltányos adózásáról beszélt, ami elterjedt igény Európa-szerte, és nem általában a multik különadójáról. A Google, a Facebook, az Amazon adóztatásáról van szó, de a Bosch, a Volkswagen–Audi, a GM, a Daimler–Benz, az IBM, az EON, a Nestlé, az IKEA, a Tesco és társaik külön megadóztatása fel sem merül. Ilyesmivel – az energetikai, pénzügyi és kiskereskedelmi multik tekintetében – Orbán büszkélkedik, s valójában ennek logikáját vette át a DK a tavaszi EP-kampányban. Ez rossz, a DK-hoz szerintem nem méltó ötlet, amit egy európai politikus nyilván nem tehetett magáévá.

*

Miért tartom bajnak, ha egy, magát az Európai Unió mellett elkötelező, az Orbán-rendszer ellenzékében vezető szerepre törekvő párt ilyen módon népszerűsíti a választók körében az Európához tartozás eszméjét, s igyekszik maga mellé állítani választókat? Nem egyszerűen azért, mert megalapozatlan illúziókat kelt a választóknak legalábbis százezreiben, bár ez önmagában is elég baj lenne. Azért is, s talán leginkább azért, mert a tavaszi EP-kampányban meghirdetett, de azóta is napirenden tartott ígéreteknek az az üzenete, hogy a magyarok jólétének növekedését nem saját gazdasági teljesítményünk javításától, nem is hazai elosztási viszonyaink átalakításától, ennek a Fidesszel szembeni kiharcolásától, hanem az Unió eddiginél is kiterjedtebb pumpolásától várhatjuk. Ebből a kampányból egy élősködő ország képe rajzolódik ki, amit én nem tudok progresszív iránynak tekinteni.

Kétségtelen: az európai minimálbér, európai családi pótlék, európai minimálnyugdíj és európai multiadó kilátásba helyezésének lehetett szerepe abban, hogy annyira sikeresen szerepelt a DK az EP-választáson, és hogy az ellenzék vezető pártja lett. Csakhogy az ilyen helytelen, teljesíthetetlen ígéretekkel elért siker rossz siker. Rossz siker, mert az ígéretek – akárcsak a 2002-es MSZP- és SZDSZ-kampány ígéretei – nem teljesíthetők, illetve, ha mégis kierőszakolják a teljesítésüket, súlyos károkat okoznak. A 2002-es és 2006-os választáson elért rossz sikertől egyenes út vezetett a 2010-es katasztrófához. De rossz siker azért is, mert veszélyes irányban alakítják a közgondolkodást, akik azt hitetik el a választókkal, hogy lehet a hazai gazdaság teljesítménynövelése nélkül, attól elszakítva növelni a béreket, a nyugdíjakat, a családi pótlékot, összességében a jólétet. Ez pedig lehetetlenné teheti később a felelős kormányzást, ahogyan azt a kétezres évek elején tapasztaltuk. Az őszödi beszédben Gyurcsány éppen a szakítást hirdette meg az effajta politikával, s az őszödi beszéd szellemében folytatandó politika képviseletére hoztuk létre nyolc évvel ezelőtt a Demokratikus Koalíciót. Aki az azonnali választási sikerre törekszik, annak számára vonzó lehet az EP-kampányban követett út, viszont aki az ország tartós felemelkedésében gondolkodik, annak nemet kell rá mondania.