Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Gréczy továbbra is segíti a DK-t.
Az 57 éves politikus Debrecenben született, politológusként végzett a Miskolci Egyetemen, két felnőtt lány édesapja – ismertette Wirsching Viktória a leendő képviselő életrajzát. Elmondása szerint Varga Zoltán hosszú évek óta részt vesz a helyi közéletben és politikában, 2006 óta a debreceni közgyűlés ellenzéki képviselője. A Demokratikus Koalíció színeiben 2014 óta politizál.
Wirsching Viktória arra is kitért, hogy a mandátumáról lemondott Gréczy Zsolt munkájával továbbra is segíti a Demokratikus Koalíciót, hogy "az orbáni rendszer leváltása után mielőbb visszaállíthassuk a köztársaságot és a jogállamiságot Magyarországon".
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.