Orbán: Évente egymillió forintot ad a kormány otthonteremtésre az állami alkalmazottaknak
A támogatás összevonható az Otthon Start hitellel is és szakértők szerint jelentős előnnyel járhat az állami foglalkoztatottak számára.
A régi épületek vízvezetékeiből ólom juthat a budapesti ivóvízbe. Több helyen nem tudni pontosan, hogy milyen minőségű a csapvíz.
Egy budapesti férfi bevizsgáltatta a csapvizük ólomtartalmát a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) ingyenes programjában. (Erre a vizsgálatára 500 millió forint áll rendelkezésre európai uniós forrásból.)
Az Átlátszó cikke szerint a férfinek az NNK három hónap elteltével küldte el az eredményt, ami döbbenetes volt. Eszerint
64 mikrogramm/liter értéket mértek, ami a megengedett határérték több mint hatszorosa.
Közben a férfi az ismerőseinek is javasolta, hogy vizsgáltassák be a csapvizüket, és volt, akinél a határérték kilencszeresét mérték.
A férfi azt is szerette volna megtudni, hogy az óvodában szintén ólommal szennyezett-e a csapvíz, amit a gyerekei isznak. Az állami óvodában dolgozók tudomása szerint az elmúlt 30 évben biztosan nem volt ilyen mérés, és a szülők sem jogosultak megvizsgáltatni a vizet.
Az elmúlt néhány hétben már palackos vizet visznek a gyerekei az óvodába, egészen addig, amíg nem derül ki, hogy pontosan milyen minőségű ott a csapvíz.
“A szakemberek már több mint egy évtizede tisztában vannak azzal a problémával, hogy a régi épületek vízvezetékeiből ólomszennyezés juthat az ivóvízbe, mely jelentős egészségügyi kockázatot jelent” – mondja Azari Katalin vegyészmérnök a lapnak.
A Magyar Víziközmű Szövetségnél (MaVíz) a portálnak azt írta, hogy az országban közel 93 700 km hosszúságú vezetékhálózat található, melyből a bekötővezetékek hossza körülbelül 24 000 km, ezekből az ólom anyagú csővezeték hossza körülbelül 100 km, ami a hálózatnak csupán 0,4%-a.
Ólombomba ketyeg a régi ivóvízrendszerekben
Az öreg házak vízvezetékeinek cseréje lenne a legjobb megoldás a vizek ólomtartalmának csökkentésére, ám erre az Európai Unió nem ad pénzt. A helyzeten ráadásul nemhogy javít, de még ront is, ha egy-egy lakó dönt a felújítás, így a rendszer megbontása mellett.
A Fővárosi Vízművek azt írta a portálnak, hogy az ólomból készült bekötővezetékek szisztematikus felszámolása keretében a társaság 1997-2018 között megközelítőleg 30 ezer ólombekötést váltott ki új, korszerű csövekkel. Tájékoztatásuk szerint teljes egészében felszámolták azokat a fővárosi gyermekintézményeket ellátó közcsőhálózaton található bekötéseket, amelyek nyilvántartásuk szerint ólmot tartalmaztak. Jelenleg a még meglévő ólom bekötővezetékek cseréjét csak saját beruházási forrásból tudják fokozatosan megvalósítani.
A Fővárosi Vízművek még mindig arra az uniós forrásra vár, ami a budapesti ivóvízhálózat rendszerének hálózati fejlesztését finanszírozza, melynek része az ólom bekötővezetékek cseréje is.
A teljes projekt támogatási összege eredetileg 27,7 milliárd forint volt, amit időközben megvágtak 13,73 milliárd forintra. A statisztikák szerint a támogatás valóban nem került még kifizetésre, a projekt megvalósítását a tervek szerint 2020 végéig kell befejezniük.
A támogatás összevonható az Otthon Start hitellel is és szakértők szerint jelentős előnnyel járhat az állami foglalkoztatottak számára.
A gázai humanitárius katasztrófa okozta egyre komolyabb nemzetközi felháborodás engedményekre kényszerítette Izraelt.
Békés Márton elmesélte első találkozását Magyar Péterrel, némileg árnyalva Orbán Viktorék narratíváját.
Hozzászólásáért akár egy év börtönnel is büntethetik.
Hamis magánokirat felhasználása miatt adtak ki elfogatóparancsot a férfi ellen.