Bayer Zsolt akkor is marad a várban, ha többet kell az önkormányzati lakásáért fizetni

Felülvizsgálják a budai várban található önkormányzati lakások bérleti díját, emelés jöhet.

  • hvg.hu hvg.hu
Bayer Zsolt akkor is marad a várban, ha többet kell az önkormányzati lakásáért fizetni

Jövőre megemelhetik a várbeli lakások bérleti díját, csak azt nem tudni még, mennyivel – ezt V. Naszályi Márta I. kerületi polgármester mondta az RTL Híradónak.

V. Naszályi szerint a költség és piaci alapon kiadott lakások bérleti díjait 8 év után vizsgálják felül, és a mostaninál biztos magasabbak lesznek.

Így például drágább lehet Bayer Zsolt kormánypárti publicista és Palkovics László miniszter havi bérleti díja is. Bayer Zsolt azt mondta az RTL Híradónak: mindenképp marad a várban, Palkovics is hasonlóképpen reagált, ő azt mondta, ahogy eddig is, a továbbiakban is a rendeletben megállapított összeget fogja fizetni. A miniszter egyébként most 66 négyzetméterért havi 55 ezer forintot fizet, Bayernek 32 ezer forintot kell fizetni egy 48 négyzetméteres lakásért.

A budavári lakások bérlői között található egyébként Nagy Gábor Tamás is, aki 20 évig volt a kerület fideszes polgármestere. Ő arra hivatkozva kért bérlakást, hogy munkahelyéhez közeli, nyugodt otthont szeretne, és jövedelméből ki is tudja fizetni a "piaci lakbért". A hvg.hu kikérte a lakásbérlet minden iratát, így kiderült, hogy ez a piaci lakbér még az eddig ismert összegnél is kevesebb, mindössze bruttó 70 ezer forint volt, amit valóban gond nélkül kifizethetett az 1,3 milliós fizetéséből.

Az iratokból az is kiderült, hogy Nagy egy orvostanhallgató pár elől vitte el a lakást:

"Nyugodt otthonra" van szüksége - így kapott várbeli bérlakást a volt fideszes polgármester

Munkahelyéhez közeli, nyugodt otthont szeretne, és jövedelméből ki is tudja fizetni a "piaci lakbért" - erre hivatkozott Budavár volt fideszes polgármestere, Nagy Gábor Tamás, amikor saját önkormányzatától kért exkluzív bérlakást. A hvg.hu kikérte a lakásbérlet minden iratát, így kiderült, hogy ez a piaci lakbér még az eddig ismert összegnél is kevesebb, mindössze bruttó 70 ezer forint volt, amit valóban gond nélkül kifizethetett az 1,3 milliós fizetéséből.

Az I. kerületet 1998 óta vezető politikus alatt sorjáztak a gyanús ingatlanügyek, és az erről szóló, virtuális térképre is felvitt cikkünk írásakor azt tapasztaltuk, hogy tájékoztatási kötelezettségük ellenére Nagy apparátusa ahol lehet, nehezítette a mutyigyanús lakásbizniszek felderítését. Ha pedig mégis kiborult a bili – így amikor váratlanul bekopogtunk a polgármester szintén önkormányzati lakásban élő szüleihez –, akkor utólag próbálták megmagyarázni az ügyeket.