Orbán: Évente egymillió forintot ad a kormány otthonteremtésre az állami alkalmazottaknak
A támogatás összevonható az Otthon Start hitellel is és szakértők szerint jelentős előnnyel járhat az állami foglalkoztatottak számára.
A diákigazolványok a járványügyi veszélyhelyzet végét követő 15 napig érvényesek.
A HÖOK a kormány által elrendelt országos veszélyhelyzettel összefüggésben a szaktárcától kapott tájékoztatás alapján közölte: az egyetemeken március 12-13. között rektori szünetet rendelnek el, március 16-20. közé hozzák előre a tavaszi szünetet, és március 23. után távoktatás kezdődik meg.
A hallgatók a távoktatás során sem látogathatják az intézményeket.
A kollégiumokat a jelenlegi információik szerint március 13-ig minden magyar hallgatónak el kell hagynia. Amennyiben nem megoldott a hallgató lakhatása, úgy rektori méltányossággal engedélyezhetik a kollégiumban maradását; a külföldi hallgatók kollégiumi tartózkodása a továbbiakban is megengedett.
Kitértek arra is, hogy minden hallgatói ügyintézés elektronikus formában történik.
A diákigazolványok a járványügyi veszélyhelyzet végét követő 15 napig érvényesek, valamint arra, hogy a szakminisztérium az olvasótermek használatát nem, ellenben a könyvtári kölcsönzési lehetőség fenntartását javasolta az intézményeknek.
A támogatás összevonható az Otthon Start hitellel is és szakértők szerint jelentős előnnyel járhat az állami foglalkoztatottak számára.
A gázai humanitárius katasztrófa okozta egyre komolyabb nemzetközi felháborodás engedményekre kényszerítette Izraelt.
Békés Márton elmesélte első találkozását Magyar Péterrel, némileg árnyalva Orbán Viktorék narratíváját.
Hozzászólásáért akár egy év börtönnel is büntethetik.
Hamis magánokirat felhasználása miatt adtak ki elfogatóparancsot a férfi ellen.