Miközben világszerte elérte a 275 ezret az új koronavírussal megfertőződöttek száma, Magyarországon 103 esetet igazoltak. A gyógyultak már heten vannak, a halálos áldozatok száma négyre emelkedett. Kövesse velünk az eseményeket!
Most érkezett
Már hívható az adományvonal
Elindul a 1357-es adományvonal és a https://segitunkegymasnak.hu/ weboldal, előbbin pénzt, utóbbin többek között önkéntes munkát, eszközt lehet felajánlani - jelentette be Révész Máriusz, az önkéntességet és adományozást koordináló akciócsoport vezetője szombati, budapesti sajtótájékoztatóján.
Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára, a Nemzeti Humanitárius Koordinációs Tanács elnöke arról beszélt, a koronavírus-járvány miatt megváltozik a karitatív munka, szigorodtak a segítségnyújtás, adománygyűjtés szabályai, így például magánszemélyektől nem tudnak fogadni tárgyadományokat, megszűnik a karitatív szervezetek önálló adománygyűjtő vonala és helyét a 1357-es adományvonal veszi át, ahol egy telefonhívás, sms 500 forint támogatást jelent. Elindul az összefogás számlaszáma is: 11711711-22222222.
Percről percre
A nagykereskedők maszkokat és kézfertőtlenítőket áraznak túl
A fővárosi kormányhivatal közleményt küldött, amelyből kiderül, hogy munkatársaik rendszeresen ellenőrzik az üzleteket, gyógyszertárakat és a webáruházakat, ahol próbavásárlásokat is végeznek.
Eddig, a gyógyszertárak ellenőrzése során kiderült, hogy a nagykereskedők sokszor két-háromszoros áron értékesítik a szájmaszkokat, ezért a patikák is kénytelenek áremelésre. A fogyasztóvédők adatokat gyűjtenek azokról a nagykereskedelmi társaságokról, akik jelentősen túlárazzák termékeiket, és így próbálják eladni a patikáknak a maszkokat, illetve a kézfertőtlenítőket.
A fogyasztóvédők kézfertőtlenítőkből és tisztítószerekből is mintákat vesznek, a termékek összetételét vizsgálják, hogy azok valóban elérik-e a kívánt hatást.
Közölték, hogy ha jogsértő magatartással találkoznak, eljárást indítanak a vállalkozásokkal szemben.
A TV2 doku-realityt forgat a járványról
A TV2 #maradjotthon címmel új, napi, főműsoridőben jelentkező doku-realityt indít áprilisban. A csatorna közleményében azt írja, egy olyan elzárkózást igénylő helyzetben, mint a mostani a televízió jobban össze tudja kötni az közösséget, mint eddig valaha.
Az új műsorban nyolc főszereplőnek, akik között lesznek jól ismert közszereplők és civilek – akik most a frontvonalban küzdenek – és környezetüknek a mindennapjait követhetik majd nyomon a nézők estéről estére. A szereplők 1-1 kamerát kapnak, és önmaguk forgatják videónaplóikat. A dokumentarista stílus miatt a műsor rendkívül őszintén beszél majd a szorongásokról és nehézségekről, és arról is, hogy ki, hogyan vesz részt a közös társadalmi felelősségvállalásban: a vírus terjedésének lassításában és a veszteségek minimalizálásában – közölte a csatorna.
Beszigorítottak a Nyugat-Balkánon
Péntek este a szerb kormányfő bejelentette, hogy az elővigyázatossági intézkedések részeként szombat 20 órától teljesen megszűnik a tömegközlekedés az ország minden településén, vasárnap 20 órától pedig teljesen bezárnak a kávézók, éttermek és bevásárlóközpontok. Néhány órával később a közszolgálati televízió műsorában viszont közölte, az államfővel történt egyeztetés után úgy döntöttek, hogy a vendéglátóhelyeket már szombat estétől bezárják. Emellett öt főben maximalizálják egy-egy összejövetel létszámát.
Szerbiában pénteken meghalt az első koronavírus-fertőzött, szombat reggelig 149 beteget vettek nyilvántartásba.
A szerb menekültügyi főbiztosság közölte, hogy az országban jelenleg tartózkodó valamivel több mint hétezer migráns a járványhelyzet végéig karanténban kell maradjon.
Bosznia-Hercegovinában 84 fertőzöttet regisztráltak. Az ország többségében bosnyákok és horvátok lakta részében, a Bosznia-hercegovinai Föderációban a hatóságok megtiltották a 65 évnél idősebbeknek, valamint a 18 év alattiaknak, hogy elhagyják otthonaikat. Az intézkedés legalább a hónap végéig érvényben marad. A rendőrség ellenőrzi, hogy a karanténra kötelezettek betartják-e az előírásokat, a karanténszabályok megszegéséért három évig terjedő börtönbüntetés jár.
Észak-Macedóniában 76-ra nőtt a fertőzöttek száma. Az országban megkezdték a házi karantén alá vont személyek ellenőrzését, egyelőre csak pénzbüntetéseket szabtak ki, de börtön is várhat azokra, akik nem tartják be az előírásokat.
Montenegróban szombat reggelig nem regisztráltak új fertőzést, a betegek száma 14.
Koszovóban 24 személyt regisztráltak eddig a SARS-CoV-2 vírus fertőzöttjeiként, egyelőre nem vezettek be szükségállapotot, de rendkívül szigorú intézkedéseket léptettek életbe, és mindenkit otthonmaradásra ösztönöznek.
Magyar siker a kutatásban
Sikerült meghatározni a koronavírus teljes genetikai kódját, ami fontos a további hazai és nemzetközi kutatások elősegítésére - közölte a Pécsi Tudományegyetem.
Mint írták, a PTE Szentágothai János Kutatóközpontjának Jakab Ferenc vezette virológiai és a Gyenesei Attila vezette bioinformatikai kutatócsoportjának együttműködésében megvalósult munka során közvetlenül egy magyar fertőzött beteg garatváladékának mintáját dolgozták fel nemzetközi protokoll alapján, majd határozták meg a vírus genetikai kódját. A teljes munkafolyamatot Kemenesi Gábor irányításával Urbán Péter, Tóth Gábor Endre és Herczeg Róbert végezték el.
Jakab Ferenc vezeti azt a miniszterelnök által korábban bejelentett akciócsoportot, amelynek célja a vírus jobb megismerése, fertőzési és terjedési mechanizmusának vizsgálata, a lehetséges prevenciós lépések felderítése, valamint a hatékony gyógyszer és gyógymódok későbbi kifejlesztése. Őt idézve a közleményben azt írták: a genetikai kód meghatározása egyértelműen jelzi, hogy a szakmai összegfogások meghozhatják a várt sikert hazánkban is.
New York állam katasztrófa sújtotta terület
Donald Trump amerikai elnök katasztrófa sújtotta területté nyilvánította New York államot - jelentette be pénteken éjjel kiadott közleményében a Fehér Ház. Az elnök egyúttal elrendelte a szövetségi segítségnyújtást a keleti parti tagállamnak. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a szövetségi kormányzat pénzalapokat szabadít fel, amelyekkel Andrew Cuomo, New York állam kormányzója szabadon rendelkezhet az új típusú koronavírus rendkívül gyors terjedése ellen, illetve bővítheti a kórházi kapacitásokat a megbetegedettek kezeléséhez.
Andrew Cuomo pénteken délelőtt rendelte el, hogy a nem létfontosságú feladatokat ellátóknak otthon kell maradniuk. "Ez a leghasznosabb dolog, amit tehetünk a vírus terjedésének megállításáért" - nyilatkozta a kormányzó péntek este az egyik amerikai televíziónak. A kormányzó egyébként nem karanténnak vagy elkülönítésnek nevezte a kötelező otthonmaradást, hanem "otthoni menedéknek". Mint elmondta: azért, mert a "karantén" vagy az "elkülönítés" kifejezések félelmet keltenek, aggodalommal töltik el az embereket. "Ma pedig nagyon is számít, hogy milyen szavakat használunk" - hangsúlyozta.
Pénteken - a New York-i bejelentés után - Illinois és Connecticut államok kormányzói is hasonló rendeletet hoztak a vírus terjedésének megállítására. Elsőként az Egyesült Államok tagállamai közül Kaliforniában hirdették ki, hogy senki nem hagyhatja el az otthonát. Gavin Newsom kormányzó csütörtökön vezette be a korlátozást, amelynek következtében Kalifornia zárlat alá került, az ott élő több mint 40 millió embernek nem szabad elhagynia az otthonát.
A kaliforniai rendőrség több helyütt drónokkal járőrözik és ellenőrzi, hogy betartják-e a kormányzó rendeletét. A drónokat hangosbeszélőkkel és éjszakai munkára is alkalmas kamerákkal szerelték fel. Amerikai sajtójelentések szerint a San Diego városához közeli egyik rendőrőrs például 11 ezer drónt vásárolt Kínából.
Hiába várnak a csehek félmillió darab maszkot, a szállítmány Budapesten van
Az Index szemlézte a cseh Idnes.cz lap információját, amely szerint Budapesten lefoglalták azt a félmillió darab maszkot, amelyet a csehországi Morva-sziléziai kerület rendelt meg Indiából, hogy védekezzen a koronavírus ellen. A kerület kormányzója a lapnak azt mondta, nagyon számított erre a szállítmányra, mert a terület minden lakosát fel akarják szerelni maszkkal, az egyetlen szerencséjük az, hogy még nem fizettek az áruért.
A magyar nagykövet, Bial Tibor felajánlotta, hogy utánakérdez a magyar hatóságoknál a szállítmányról.
Közben a csehek a tervek szerint szombaton egy hétmillió maszkból álló szállítmányt kapnak Kínából. Ezek a maszkok ráadásul százszor moshatók, így pótolni tudják azt a kiesést, amit a lefoglalt szállítmány okozott.
Egymillió forintot adott a szentesi kórháznak egy államtitkár
Egymillió forintot ajánlott fel a koronavírus elleni küzdelemhez Farkas Sándor, az agrártárca szentesi államtitkára. Erről Facebook-oldalán számolt be. Azt írta, hogy péntek délelőtt a szentesi Dr. Bugyi István Kórház Sürgősségi Osztálya előtt találkozott Dr. Kalmár Mihály főigazgatóval, a kórházban nincs még koronavírusos beteg, az intézmény felkészült a nehezebb időkre.
Az államtitkár megköszönte az egészségügyi dolgozók felelősségteljes munkáját. Bejegyzését azzal zárta, hogy "vigyázzunk egymásra!".
Kína nehezen lábal ki a járványból
Kína szárazföldi részén már három napja nincs olyan új fertőzött az új koronavírus-járványban, aki az országban kapta el a vírust, csak olyanok, akik külföldről, főleg Európából vagy az Egyesült Államokból hozták magukkal a fertőzést - közölte a kínai Nemzeti Egészségügyi Bizottság.
Csütörtök éjféltől péntek éjfélig 41 új fertőzöttet diagnosztizáltak az országban, közülük mindenki külföldről érkezett. Az előző nap ez a szám 39 volt. Ezek mindenképpen kiemelkedő adatok Kínában ahhoz képest, hogy korábban milyen tendenciát mutatott az új fertőzések száma.
Ezzel párhuzamosan Hongkong különleges közigazgatású kínai területen is megugrott az új esetek száma, és a pénteki adaton belül 35 volt a külföldről érkezők száma.
Amióta a múlt héten az Egészségügyi Világszervezet (WHO) pandémiává nyilvánította az új koronavírus-járványt, ezzel egy időben pedig a kínai egészségügyi hatóságok közölték, hogy Kína túl van a járvány nehezén, a külföldön dolgozó, illetve tanuló kínaiak közül sokan döntenek úgy, hogy hazautaznak. A döntés egyik oka számos esetben, hogy az érintettek nem érzik elég szigorúnak vagy hatékonynak a szóban forgó, járvány sújtotta országok óvintézkedéseit. Ezenkívül sok kínai diák tér haza nyugatról, mert bezárt az egyetem, ahol tanul.
A normális élet újraindulásának és az óvintézkedések fokozatos enyhítésének egy újabb lépése Kínában, hogy a járvány eredeti gócpontjának számító Vuhan városban is lehetővé tették a hatóságok az élelmiszereket és mindennapi használati cikkeket árusító boltok kinyitását délelőtt 9 és este 6 óra között azokban a városrészekben, ahol nincs fertőzött lakos. Minden háztartásból egy ember mehet mindennap vásárolni maximum két óra időtartamban.
Kínában pénteken éjfélkor 81 ezer 8 volt a megfertőződöttek összlétszáma, a halálos áldozatoké 3255, vagyis héttel több, mint egy nappal korábban.
Varga Mihály is óva int
A készpénz-mentes fizetésre buzdít Facebook oldalán a pénzügyminiszter. Varga Mihály videójában arról beszél, hogy a koronavírus elleni küzdelem egyik fontos lépése lehet, ha készpénz helyett bankkártyával, mobiltelefonnal, vagy éppen okosórával fizetünk.
Kiemelte: a kutatók szerint a koronavírus napokig életben tud maradni a tárgyakon, így a bankjegyeken is. Fontos az is a tárcavezető szerint, hogy mindenki inkább az interneten intézze az ügyeit.
Hozzátette: a készpénzmentes tranzakciók nemcsak gyorsabbak, hanem higiénikusabb megoldást nyújtanak, mint a készpénz. Magyarországon jelenleg közel 150 ezer helyen van lehetőség bankkártyával, úgynevezett POS-terminálon keresztül fizetni, 10-ből 9-készülék alkalmas az érintéses fizetésre is.
Az időskorúak védelme a jelenlegi helyzetben kiemelten fontos, ezért Varga Mihály azt javasolta a fiatalabb korosztálynak, hogy segítsenek az időseknek a bevásárlásban, a csekkek befizetésében és használjanak készpénzmentes megoldásokat.