Árulkodó jelét adta a magyarországi református egyház 2019-es nyári zsinata, hogy tárt karokkal várja a miniszteri posztjáról 2018-ban távozott, az aktív politizálástól mindinkább távolodó Balog Zoltánt az egyház legmagasabb pozícióinak egyikébe. A korábbi zsinati rendelkezés úgy szólt, hogy püspök csak abból lehet, aki „legalább 10 évi folyamatos, önálló lelkészi szolgálattal rendelkezik”. Egy korábbi aprócska, ám nem jelentéktelen radírozással – a „folyamatos” szó törlésével – az egyház legfőbb döntéshozói módot adtak a palástját majd egy évtizedig szögön tartó (politikai karrierje idején lelkészi szolgálatot nem végző) Balognak a méltó visszatérésre.

A minisztersége után a parlamenti mandátumáról, majd később az Orbán Viktor évértékelőit is szervező Magyar Polgári Együttműködés Egyesület éléről is leköszönt Baloggal kapcsolatban református egyházi körökben már kész tényként kezelték, hogy a soron következő püspökválasztás után ő lehet a posztjáról távozó Bogárdi Szabó István utóda. Ennek még fiatalkori botlása, a válása sem lehet akadálya. Ő erről korábban úgy nyilatkozott a HVG-portréban, hogy vezekelt már eleget azért, hogy fiatal lelkészként annak idején inkább hallgatott a szívére, és püspöki engedély nélkül oltárhoz vezette kedvesét, akitől később elvált. Újraházasodott püspökük egyébként ma is van a magyar reformátusoknak, ahol a lelkipásztorok válása fegyelmi vétségnek számít (bár ennek megítélése egyházkerületenként is változik), ha nekik felróható okból történt. Utóbbival kapcsolatban Balog korábban csak annyit mondott, önmagára kiszabott penitenciaként és megtisztulásként két évig önként távol tartotta magát a szószéktől.

Balog miniszterként is úgy érezte, hogy elsősorban lelkipásztor maradt. Kívülről azonban nem sok látszott például abból, amit miniszteri belépőjekor vallott, hogy a kormány lelkiismerete kíván lenni.

Az Orbán Viktor lelki vezetőjéből 1998-ban a kormányfő egyházügyi tanácsadójává, 2006-tól a Fidesz parlamenti képviselőjévé, 2012-ben pedig a humántárca vezetőjévé lett Balog a Biblia szavaival takarózva hárított például akkor, amikor az Index 2016-ban a minisztertársai, illetve a NER-oligarchák gyors és látványos meggazdagodásáról, urizáló életmódjáról faggatta. (Mondván: „Miért keresed felebarátod szemében a szálkát, miközben a magadéban nem veszed észre a gerendát?”) Annyit azonban fontosnak tartott megjegyezni, hogy „erre a kormányra kimondottan jellemző a puritánság”.

Ha valakinek, Balognak, egy Borsod megyei bányászfalucska lelkészcsaládjának sarjaként, aki maga is fiatalon az Úr szolgálatába szegődött, meglett volna az „aranyfedezete”, hogy morális kérdésekben megnyilvánuljon. Mégsem tette. Szótlan maradt az idegengyűlöletre építő menekültellenes kampányok idején is. Pontosabban: Németországban, ifjúkori tanulmányainak helyszínén ki merte jelenteni, hogy „nem minden migráns terrorista vagy erőszaktevő”, amit a Frankfurter Allgemeine Zeitungnak adott interjúja szerint szívesen oda is íratott volna a menekültellenes plakátokra. Amikor azonban utóbbi kijelentésével itthon szembesítették, már azt mondta: „kampánytechnikai kérdés”, hogy a veszély és a félelem konkretizálása miatt az üzeneteket le kell egyszerűsíteni.

Lelkészi hivatás ide vagy oda, Balog korábban arról is beszélt, hogy az ellenség szeretetét is magában foglaló jézusi parancs életidegen, hiszen „mindenkit csak elvben lehet szeretni”. Ezért ő, mint mondta, a világ legfenyegetettebb kisebbségére, a kereszténységre koncentrál. De nem minden keresztényre. Készségesen asszisztált például az Iványi Gábor vezette keresztény gyülekezet egyházi státusának megvonásához. Majd – épp, amikor a reformáció 500. évfordulója alkalmából rendezett 2017-es eseménysorozat kormányzati felelőseként ki kellett volna állnia a protestánsokért – a társfelekezet evangélikusoknak is kiosztott egy kokit. Azzal vette ugyanis védelmébe a Ferenc pápát demens vénembernek minősítő Bayer Zsoltot, hogy Luther Márton (az evangélikus egyház alapítója) ennél durvábbakat is mondott a pápákról. Amely kijelentését a kormánnyal több ízben konfrontálódó evangélikusok kikérték maguknak, mondván: a miniszter kijelentésében több évszázada meghaladott szemlélet tükröződik.

Az, hogy „minden szentnek maga felé hajlik a keze”, csak részben mondható el Balog miniszteri ténykedéséről. Bár egyháza nagyságrendekkel a felekezeti tagok népességen belüli arányát meghaladó mértékben részesült állami támogatásokban, ráadásul újabb kedvezményeket garantáló megállapodást is kötött vele a kormány, ezek sokkal inkább a magát reformátusnak valló Orbán Viktor személyes döntésének, semmint Balog lobbierejének tulajdonítható „vívmányok” voltak. S bár miniszteri regnálása egyik legnagyobb büszkeségre okot adó teljesítményének a nagypéntek munkaszüneti nappá nyilvánítását nevezte, még ez a valójában nagyon is szekuláris célt szolgáló (a húsvéti munkaszüneti napokat meghosszabbító) intézkedés sem köthető egyértelműen hozzá.

Az is tény viszont, hogy miniszterként – s ez mindenképp a javára írható – nem gazdagodott meg a politikából. Nem jellemezte urizálás, fényűző élet, nem voltak zavaros cégügyei. Azt viszont elnézte, hogy – akikért ifjú kora óta maga is sokat tett – a cigányok megsegítésére, munkához juttatására szánt uniós pénzeket Farkas Flóriánék szemérmetlenül lenyúlják, majd a tőlük visszaperelt pénzt az adófizetők forintjaiból pótolják vissza. (Minisztersége után rövid időre átvette Farkastól a romaügyeket, de e minőségében végzett érdemi munkájának nem akadtunk nyomára.)

Szakmai teljesítményét tekintve, saját miniszteri portfólióját illetően is kudarcot kudarcra halmozott. Miközben a kormányzás humanizálódását kívánta hangsúlyozni – kifejezetten az ő kérésére nevezték át az erőforrások minisztériumát, amely így „nemzetiből lett emberi” –, készségesen asszisztált a fogyatékkal élők munkaképessé nyilvánításához, az egészségügy emberéletekben mérhető elhanyagolásához, az oktatás centralizálásához. Utóbbit, meglehetősen cinikusan, azzal igyekezett bagatellizálni, hogy „túltoltuk a biciklit”. Arról pedig nem tudta meggyőzni Orbánt, hogy a különböző ágazatok összevonásával létrejött humán mamuttárcát fel kellene darabolni (erre hivatkozva távozott a bársonyszékből a tavalyi kormányváltáskor).

Nevét adta ahhoz, hogy a kultúra állami finanszírozásában a kormányzati lojalitás váljon a források elosztásának legfőbb szempontjává. Miniszteri elismerésben részesítette a szélsőjobb kultikus zenekarának, a Kárpátia együttesnek a frontemberét, és az újságíróknak adható legmagasabb állami kitüntetéssel, a Táncsics-díjjal ismerte el az idegengyűlölő nézeteit hangoztató Szaniszló Ferencet. A Magyar Művészeti Akadémia (MMA) mindenhatóvá válására azzal az álszent magyarázattal adta az áldását, hogy „megadtuk a művészeknek, hogy maguk dönthessenek a dolgaikról”. Amihez csak annyi utólagos adalék kívánkozik, hogy idén júniusban – exminiszterként – elvállalta, hogy az MMA felügyelőbizottságába delegálják. Valamint tagja lett a Kossuth- és Széchenyi-díj odaítéléséről döntő bizottságnak. A tíztagú testületben így ma Balog az egyetlen olyan ítész, aki se nem tudós, se nem művész, s nem is birtokolja a díjak egyikét sem. Azt még nem tudni, püspökként is megtartaná-e ezt a tisztségét. Ahogy azt sem, visszaadná-e nemrég kapott megbízatását, amelynek jegyében most azon dolgozik, hogy „a kiemelten fontos társadalmi ügyek” utazó nagyköveteként szolgálja Orbán Viktor keresztényinek nem nevezhető rendszerét.