Átvezénylés az egészségügyben: káoszt és bizonytalanságot tapasztalnak az orvosok és a szakdolgozók

Székesfehérváron 57 dolgozót akartak áthelyezni Budapestre, végül csak 18 nővér ment.

  • hvg.hu hvg.hu
Átvezénylés az egészségügyben: káoszt és bizonytalanságot tapasztalnak az orvosok és a szakdolgozók

Kaotikusnak írják le az orvosok és szakdolgozók az egészségügyben folyamatosan zajló áthelyezéseket. A székesfehérvári kórházban például egyik nap még 57 embert akartak átvezényelni a fővárosi Korányi Kórházba, végül másnap csak 18 nővér ment, mondta el az egyik ott dolgozó orvos az RTL Klub Híradónak.

A csatornának nyilatkozó egészségügyi szakértő szerint nem egyedi az eset, bár Kunetz Zsombor elmondása szerint sokan inkább a szervezés, a fejetlenség, és a hangnem miatt panaszkodnak.

Azt támasztja alá a Napi.hu által október 3-án ismertetett eset, amely szerint az egri Markhot Ferenc Oktatókórház és Rendelőintézet több mint ötven dolgozójával október elsején közölték, hogy másnap reggel átviszik őket a balassagyarmati Dr. Kenessey Albert Kórház-Rendelőintézetbe, hogy koronavírusos betegeket lássanak el. Az átvezényelt állományból sokan jelezték, hogy először kevés információt kaptak, azt sem tudták, hogy Egerből kell átjárniuk minden nap, vagy biztosítanak számukra szállást. 

Az egészségügyi szakértő korábban azt írta, hogy a fővárosi Uzsoki Utcai Kórház megszenvedheti az átcsoportosítást, a szakdolgozók átvezénylésével szerinte "kivéreztetik" a XIV. kerületi kórházat. Az Emmi később  cáfolta, hogy a működőképesség szélére került volna az intézmény.

Az RTL Klub Híradója szerint az egészségügyben dolgozók attól tartanak, ha aláírják az új szolgálati jogviszonyról szóló szerződést, mindennaposak lesznek a hasonló átvezénylések.

És akkor hiába értékelte nagyra Orbán Matolcsyt, Varga csak megnézte, legalább az aranytartalék megvan-e még

És akkor hiába értékelte nagyra Orbán Matolcsyt, Varga csak megnézte, legalább az aranytartalék megvan-e még

Az elnökváltás után lassan felgombolyodik a jegybank Matolcsy-korszaka – sok a botránygyanús ügy, de legalább az aranytartalék és a miniszterelnöki bizodalom megvan még. Adnan Polat lánya Magyarországon is szerepet vállalt, Mészáros Lőrinc felesége földeket vett, a pixisből kiesett volt veje pedig jogvédelmet nyert. Az infláció gyorsult, a nyugdíjasok utalványt kapnak, amit – bár a készpénzhasználat alkotmányos jog lett – csak korlátozottan költhetnek majd. Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.