A Fidesz útját járják be az amerikai republikánusok egy új tanulmány szerint

Már nem demokráciaként emlegeti Magyarországot egy svéd egyetem.

  • hvg.hu hvg.hu
A Fidesz útját járják be az amerikai republikánusok egy új tanulmány szerint

A Göteborgi Egyetem friss tanulmánya szerint az amerikai Republikánus Párt egyre illiberálisabbá vált az elmúlt húsz évben, és mind jobban hasonlít az autokrata kormánypártokra, mint az európai jobbközépre – írja a The Guardian.

A tanulmányban Magyarországot név szerint is említik India, Lengyelország és Törökország társaságában: a svéd kutatók szerint a republikánusok az elmúlt időszakban egyre többször úgy démonizálták az ellenfeleiket és ösztönöztek erőszakra ellenük, mint ahogy az említett országokban uralkodó nacionalista pártok teszik.

A tanulmány szerint republikánusok változásának egyszerre volt előidézője és következménye is a jelenlegi elnök, Donald Trump.

Eközben a Demokrata Párt hozzáállása alig változott a demokratikus normákhoz: ez a tömörülés továbbra is hasonlít az európai jobb- és balközéphez, amelytől elsősorban a gazdasági megközelítésben térnek el.

A republikánusok világnézeti változását Orbán Viktoréhoz, valamint az általa vezetett Fideszéhez hasonlítják: a liberális ifjúsági mozgalomból kinőtt autoritárius pártéhoz, amely Magyarországot az Európai Unió első nem-demokráciájává tette.

Ezzel szemben a nyugati jobbközép pártokhoz sokkal kevesebb közük van a 2020-as republikánusoknak, a szöveg szerint még a szintén jobbra tolódott brit konzervatívok is jóval kevésbé extrémek.

A tanulmány egy sokkal ijesztőbb adatra is rámutat: jelenleg a világ 35 százaléka, 2,6 milliárd ember él egyre autoriterebbé váló hatalom alatt.

Milyen hatása lehet az új, 3 százalékos kamatozású lakásvásárlási hitelnek?

Orbán Viktor bejelentése alapján 3 százalékos kamatozás mellett kaphatnak lakáscélú jelzáloghitelt azok, akik első ingatlanjukat vásárolnák meg. De mennyit nyerhetnek az érintettek az új kölcsön indulásával? Hogyan hathat az új támogatás a lakáspiacra? Milyen feltételei lehetnek? A Bankmonitor szakértői elemezték a bejelentést.