Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Kemény jelenetek játszódtak le Mándokon.
Hulladékszállítást végző munkások kértek segítséget a rendőrségtől december 4-én Mándokon - írja honlapján a rendőrség. A segélyhívóra tett bejelentésben a szemétszállítók elmondták, hogy munkájukat végezték, amikor egy autó érkezett, amelynek a sofőrje kiszállt, és egyikükkel szemben támadólag lépett fel, szidalmazta és bántalmazta. Az ismeretlen férfi ezután visszaült autójába és elhajtott. Kis idő múlva az autós visszatért, és nagy sebességgel, fékezés nélkül a szemétszállító autó mellett álló munkások közé hajtott az autójával. Kettejüket, valamint egy időközben segítő szándékkal odaérkezett férfit elgázolt, csupán a hulladékszállító kocsi sofőrjének sikerült kitérni az útjából.
A gázoló autóban ekkor már ketten utaztak, és a gázolás után az utas kiszállt, és szitkozódva a földön fekvő sérültek felé indult, akik igyekeztek mielőbb talpra állni és elmenekülni. A munkások egy közeli vegyesboltban kértek menedéket a rendőrök megérkezéséig. Támadóik oda is követték őket, az üzlet belülről lezárt ajtajában állva követelték, hogy jöjjenek ki, megölik őket.
A kiérkező záhonyi rendőrök az elkövetőket a helyszínen elfogták, a sofőrt pedig a közeli orvosi rendelőben, ahová bevitte megsérült rokonát, aki a munkásoknak csupán segíteni akart, de őt is elgázolta. A mentőszolgálat munkatársai a sérülteket kórházba vitték, mindannyian könnyű sérüléseket szenvedtek.
A nyomozók több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki H. B. 38 éves és M. I. 40 éves mándoki lakosokat. H. B.-t őrizetbe vették, a bűnsegédi magatartással gyanúsított társa szabadlábon védekezhet.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.