szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A Blikk információi szerint Várnai László egy hajléktalanokat segítő menhelyen dolgozta le a büntetését.

Egy öt évvel ezelőtti ügy miatt közmunkára ítélték Várnai László zuglói önkormányzati képviselőt – értesült a Blikk. Várnai és több másik tiltakozó ellen egy 2016-os ligetvédő-demonstráció után emeltek vádat csoportos garázdaság miatt. Az ügyészség szerint a beruházást ellenzők falapokat és geotextíliát rongáltak meg, és az Olof Palme sétánynál bedöntöttek egy lezárt kaput.

A lap szerint nyolc tüntetőt első fokon tavaly februárban fejenként 100 óra közmunkára ítéltek, de többen fellebbeztek.

A Blikk kereste Várnai Lászlót, aki elismerte, hogy közmunkán volt egy menhelyen, a bírósági eljárásról, a Városligetben történtekről és az ítéletről csak annyit mondott: „ez magánügy”.

A lap mindössze annyit tudott meg, hogy Várnai krízisautót vezetett és ledolgozta a büntetést. A képviselő január 12-én a közösségi oldalán posztolt arról, hogyan segített hajléktalanoknak, de az nem derült ki, mindezt az ítélet miatt tette-e.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Meghalt Szabó János egykori földművelésügyi miniszter

Meghalt Szabó János egykori földművelésügyi miniszter

XVI. Benedek: A fanatikus katolikusok még mindig nem hiszik el, hogy nem én vagyok a pápa

XVI. Benedek: A fanatikus katolikusok még mindig nem hiszik el, hogy nem én vagyok a pápa

Kellemetlen meglepetés: iPhone 12-t rendelt, almás joghurtot kapott

Kellemetlen meglepetés: iPhone 12-t rendelt, almás joghurtot kapott