Áradt a felgyorsult Tisza és mindent letarolt
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Az óvatlan, hirtelen nyitást elemi érdekünk elkerülni – véli a miniszter.
„Arra biztatok mindenkit, hogy éljen az oltás lehetőségével, ezzel is védve szerettei, barátai, ismerősei és környezete egészségét. Ugyanakkor kérem, hogy továbbra is maradjunk fegyelmezettek, őrizzük meg az eddig, közösen elért eredményeinket. Fegyelmezettségünkön ugyanis egy, már több országban is tapasztalható, harmadik hullám megelőzése múlik.” – látja el jótanácsokkal követőit Kásler Miklós erőforrás miniszter Facebook-bejegyzésben.
A következő hetekben lesz talán a legnagyobb szükség a türelmünkre és bölcsességünkre – írja a miniszter, hozzá téve, hogy „Az óvatlan, hirtelen nyitást viszont, amelynek veszélyeire most éppen Portugália szolgál intő példával, elemi érdekünk elkerülni.” Elkötelezettek vagyunk az élet mielőbbi normalizálása mellett, de ez csak a megfelelő védettség kialakítása és egy kedvező járványügyi helyzet mellett lehetséges.
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.
Kína és Oroszország is részt venne a kidolgozásban, dobta fel az orosz külügyminiszter.
A rendőrség ugyanakkor nem akarja elárulni, hogy milyen bűncselekmény gyanújával indítottak eljárást.