Kettő év, három évre felfüggesztett börtönbüntetést kapott egy csongrádi férfi, aki engedély nélkül, gyógyszerként forgalmazott egy vírusellenesnek is mondott készítményt. A bíróság gyógyszerhamisítás miatt mondta ki bűnösnek a jelenleg 53 éves férfit, és 1,172 millió forint vagyonelkobzást rendelt el vele szemben.
A büntetlen előéletű, középiskolai végzettséggel rendelkező férfi 2017 augusztusában Romániában alapított egy céget többek között gyógyszerkészítmények gyártására és forgalmazására. A vádirat szerint a vállalkozás nevében 2017 decemberében magyar nyelvű webáruházat hozott létre, kapcsolattartóként magát megjelölve. A weboldalon és a közösségi médiában egy nátrium-kloritot, sósavat és citromsavat tartalmazó oldatot hirdetett, amely állítása szerint "a maláriát 48 óra alatt kiirtja a szervezetből", az influenzát, a baktériumokat és a vírusokat is végérvényesen eltávolítja, de alkalmas különböző fertőzések, betegségek megelőzésére és kezelésére is.
A férfi maga csomagolta a terméket csongrádi lakásán, melyet a vevők előbb utánvéttel, majd online tudtak kifizetni. A férfi a weblap 2019. júliusi törléséig mintegy 1,2 millió forintért értékesített az oldatból.
Az ügyben – a WHO felhívását és egy magánszemély Nemzeti Népegészségügyi Központhoz érkezett bejelentését követően – az országos tiszti főorvos tett feljelentést.
A WHO felhívása szerint a szert 2010 után másodszor forgalmazzák és több országban káros hatások léptek fel, ezért a termék forgalomba hozatala közegészségügyi veszélyt hordoz. Ugyancsak bejelentéssel élt az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet is, kiemelve, hogy valójában egy háztartási hipóhoz hasonló hatású készítményről van szó.
A vádlott által forgalmazott termék a jogszabályok szerint gyógyszernek minősül. A férfi a szer forgalmazására nem rendelkezett engedéllyel.
Az ítélet ellen a vádlott és védője enyhítés és a vagyonelkobzás mellőzése érdekében jelentett be fellebbezést.