Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Tavaly ősszel még tanúskodni hívták Szemző Áront, de betegség miatt nem tudott elmenni.
Gyanúsítotti kihallgatásra hívták be Szemző Áront, a Momentum budakeszi politikusát a rendőrségre - derült ki a politikus csütörtöki Facebook-posztjából. Tavaly szeptemberben még tanúként akarták kihallgatni az ügyben:
Tanúskodnia kell a budakeszi 3D-s zebra készítőjének
A rendőrség közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény gyanújával indított nyomozást.
Szemző Áron még 2019 őszén festett egy 3D-s zebrát a helyi általános iskolához. A lépésre saját bevallása szerint azért szánta el magát, mert fel szerette volna gyorsítani a gyalogátkelőhely létesítését.
A zebrafestés miatt a rendőrség közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény gyanújával indított nyomozást, először ismeretlen tettes ellen. Szemzőt tanúskodni hívták be még tavaly szeptemberben, de akkor nem tudott elmenni, mert elkapta a koronavírust.
"Ezek után hívtak be most gyanúsítotti kihallgatásra” - írta posztjában Szemző Áron, aki jelezte, tetteiért vállalja a felelősséget.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.